The Strain – A Kór (2014-2017), 3. évad

Ahogy közeledett a sorozat fináléja – és egyben kaszája – úgy támadt nekem is egyre jobban kedvem végigpörgetni a harmadik évadot. Bár a sorozat alapjait még mindig nagyon kedvelem, a megvalósítás azonban epizódról-epizódra szörnyűbb lett.

Folytatás

A kór (2014-2017), 2. évad

A kórral is pontosan úgy jártam, mint a Bukott angyalokkal, amit Ixi szidott, ugyanis ezt meg Hanama szidta, és elképzelni sem tudtam, hogy mégis egy ilyen jó koncepciót – aminek egy könyvsorozat az alapja –, miképpen lehet elrontani, aztán végignézvén az első évadot, majd végigszenvedve a másodikat rá kellett döbbennem, hogy bizony ismét én tévedtem, és lehet egy nagyon jó és misztikus témát semmivé tenni.

Folytatás

Jay Kristoff – Stormdancer

Ha már ilyen népszerű manapság a steampunk-téma, akkor mi sem maradhatunk ki belőle természetesen – de mi nem akárhogy tesszük, hanem még egészen Japánig is elutazunk érte. Griffmadár, harcoslány és még steampunk is? Jónak tűnik.

stormdancer Folytatás