Top 5 filmes cameók

Hosszú ideje gondolkoztam ezen a listán, és a szerkesztőség nagyja összedugta a fejét, hogy mit is lehetne ebből kihozni, míg végül én vállaltam magamra a lista összeállításának nehézségét, és higgyétek el, tényleg nem volt kis feladat. Mint mindig, most is szabályokat kellett hozni a siker érdekében: először is, nem fog szerepelni Stan Lee a listán – és mielőtt mindenki felháborodva becsukná az ablakot, megnyugtatásul közlöm, ő egy saját listát kap majd –, valamint mind a filmek, mind a színészek csak egyszer szerepelhetnek a listán.

Ja, és óvakodjatok, mert a cikk hosszú, és tele van spoilerrel!

Folytatás

Mazsola-Protokoll – Pókember: Hazatérés

Bevallom, azok közé tartoztam, akik teljesen meg voltak elégedve az Andrew Garfield-féle Pókemberrel, és evégett szkeptikusan fogadták, hogy új színész fogja alakítani a hálószövőt. Az Amerikai Kapitány: Polgárháború azonban már tavaly minden kétségemet eloszlatta a váltással kapcsolatban, a Hazatérés pedig csak fokozta ezt az érzést, hiszen talán nem túlzás azt állítani, hogy a marveles banda éppen most hozta össze az eddigi legjobb Pókember-filmet.

Folytatás

Amikor barátod az ellenséged – Amerika Kapitány: Polgárháború

cacw2

A Marvel-filmeket mindig is nagy hype övezi, de nem hiszem, hogy bármelyik előtt is lett volna akkora felhajtás, mint a Polgárháború esetében. Ez talán a film megosztó jellegéből fakad, hiszen már hónapokkal a bemutató előtt mást sem lehetett hallani, mint hogy valaki Steve vagy Tony pártját fogja-e. Úgyhogy Amerika Kapitány történetének legújabb fejezetén bizony nagy elvárásoknak kellett megfelelnie – és ez egész jól sikerült is neki.

Folytatás

Marvel: Civil War

civilwar1

Miután egyre csak közeledik az Amerika Kapitány: Polgárháború – már három hónapon belül vagyunk! –, a szerkesztőség úgy gondolta, éppen itt az ideje, hogy mi is hozzátegyünk egy keveset az izgatott várakozáshoz, és vessünk egy pillantást a film alapjául szolgáló képregényre.

Folytatás

2015-ös év kedvenc mozijai

Lezárult a 2015-ös év, és egyúttal egy igen erős mezőny is a mozik világában. Szerkesztőségünk tagjai igyekeztek minél több premieren részt venni, és ezekről véleményt nyilvánítani. Akadtak nagy csalódások (Vadregény, Star Wars: Az ébredő erő), igazi meglepetések (Kéjlak, A Hangya), borítékolható kedvencek (Chappie, Bosszúállók: Ultron kora). Most rajtam a sor, hogy elkészítsem a „2015-ös év kedvencei” listámat.

Folytatás

Doctor Strange: The Sorcerer Supreme (2007)

Kinek Póki, kinek Teflonbetyár a kedvenc Marveles figurája, én meg hűségesen megmaradok a jó doktornál, Stephen Strange-nél, akire akármikor rábíznám az életemet – erre kaptam azt a sokkoló információt, hogy a róla készülő 2016-os filmben ki is fogja alakítani. De az még a jövő zenéje, és mivel már korábban is készült róla egy film, így most az kerül bemutatásra. Jöjjön a 2007-es Doctor Strange- The Sorcerer Supreme.

doctor strange3

Folytatás

Avengers Assemble (2013– )

aa1

Szegény kis X-Men: Evolutionön kultiválódott lelkem eléggé megsínylette ezt a sorozatot. Avagy van, ami olyan rossz, hogy az már jó.

Folytatás

Túlcsordul a szívem – Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Nem volt könnyű dolgom, de sikerült elkerülnöm minden spoilert a film hazai megjelenéséig – szó szerint számoltam vissza a napokat. Nem hiába, mert Joss Whedon legújabb mesterműve olyan katarzist okozott, annyi szinten működő történet, hogy rendező legyen a talpán, aki a helyére kerül a film folytatásaiban.

avengers2.k.1

Folytatás

A szuperhősök is csak emberek – Bosszúállók: Ultron kora

aou2

Azt már megszokhattuk, hogyha Tony Stark (Robert Downey Jr.) a fejébe vesz valamit, akkor abból semmi jó nem fog kisülni – ám ezúttal kedvenc milliárdosunknak még saját magát is sikerült túlszárnyalnia.

Folytatás

Bosszúállók (2012)

Most, hogy megérkezett a folytatás, a Bosszúállók: Ultron kora teasere, szerkesztőségünk máris Marvel-lázban ég, aminek az lett a következménye, hogy újfent elővettük egyik kedvenc filmünket. Emlékszem, a Bosszúállók 2012-es premierje előtt fél évvel hasonló történt, és ez nem csak a sztorinak vagy a szereplőknek köszönhető, hanem a rendezőnek, Joss Whedonnak, akinek mindannyian rajongói vagyunk. Whedonnak köszönhetjük a Buffyt, az Angelt és a legkedvesebb sci-fi sorozatot, a Fireflyt – amiről nem győzünk áradozni. Szóval, íme Whedon újabb remekművének kritikája, ami a maga nemében egyedülállóan, több szinten működő és komplex film.

avengers.1

Folytatás