Megszólalnak a gráciák – kedvenc halloweeni filmjeink

Tavaly karácsonykor megosztottuk veletek, hogy mit is nézünk legszívesebben a fenyőünnep alatt, most pedig, ahogy megérkezett az év leghátborzongatóbb – és talán legbulisabb – ideje, úgy döntöttünk, ismét megnyílunk felétek. Úgyhogy most nézzük csak, mik is a Watchaholics-lányok kedvenc halloweeni filmjei!

Folytatás

Ámen, Tesó! – Vampire Hunter D: Bloodlust

Eleinte nem tudtam, hogy mit is gondoljak a Vampire Hunter D világáról, olyan szinten ötvöz mindent és mindenkit, hogy a nagyon finnyások egyből elfordítják a fejüket az űrkori technológia és a mutáns lényeg látványától.  Ha ezt anno én is megtettem volna, akkor sosem találkozom a 2000-ben világot látott filmmel, ami – vámpíros filmhez méltóan csak Vérszomj (Bloodlust) névre hallgat, és minden jellemzőjét összefoglalva, pazar egy alkotás.

Vampire Hunter D Bloodlust1

Folytatás

Watchaholics Horror Challenge: Vérszomj/Farkasvér

Ez volt az a horror film, amit annak idején először akartam megnézni. Persze akkoriban erre nem volt sok módom, kicsi voltam, nem vette volna meg senki, nekem meg nem volt miből, és még sorolhatnám. Aztán persze eljött az idő, amikor végre a kezembe kaparinthattam és ezt az alkotást azóta nem is eresztem.

gingersnaps1 Folytatás