Jóslásra fel! – Urara Meirocho

Bár a széria első évada már lement, a Kobayashi és a Youjo Senki mellet még ez volt az az anime, amit nézőközönség nagy része nagyon hamar a szívébe zárt, és nem csak a benne szereplő lolik miatt. Hölgyek és istenek, íme a jóslás új korszaka, az Urara Meirocho.

Folytatás

Öt Kedvenc Anime Dal Part 5

Ahogyan a neve is sugallja ez már szám szerint az ötödik darabja az animés zenei válogatásnak – és van egy olyan érzésem, hogy koránt sem ez lesz az utolsó darab ebben a szériában. Mai cikkünkben éppúgy fellelhető az újdonság, mint a nosztalgia, amikor ez egyik daltól előjönnek a több éve kezdő animésként átélt élmények, vagy a legújabb ronggyá hallgatott zenétől áll fel a karunkon a szőr.

Folytatás

Harci lolik és cseléd sárkányok – Anime Nyitányok 2017

Bár az idő kint most fagyos, a 2017-ben nyitó anime sorozatok garantáltan odapörkölnek a hangulatnak. Bár vannak olyanok, amikbe még nem sikerült bepillantást nyernem (Kuzu no Honkai) és van amihez petrencésrúddal sem nyúlnék hozzá (Masamune-kun no Revenge), már azt tudom mondani, hogy az idei animék startja is remekül sikerült.

Folytatás