Öt Kedvenc Anime Dal Part 6

Hosszú még a lista, és valahogy nagyon nem akar véget érni – sőt, minél több animét nézek meg, annál hosszabb lesz a már amúgy több oldalra rugó lista. De hogy némileg visszaadjak valamit az őszi/téli érzetből, most a komolyabb zenék (tisztelet a kivételnek) kerültek fel a listára.

Folytatás

Anime Challenge kezdő szint – Yugioh Arc-V

Mint minden hosszú életű sorozat áradatnak, a YGOnak is meg kellett állnia (elméletileg) egy bizonyos pont után, és ezt a véget nem a Zexal jelentette. Az Arc-v egy, kezdetben semmi újat nem mutató, aztán egyik részről a másikra érdekesebbnél érdekesebb ötletekkel dobálózó kis szög lett a YGO univerzum koporsójában.

Yugioh Arc1

Folytatás

Anime Challenge kezdő szint – Yugioh 5D’s

Mint az minden szériában lenn szokott, a YGO univerzumát is elérte a mélypont a 5D’s névre keresztelt újabb sorozattal. Sokan mondják róla, hogy ez csak a bőrről leháncsolt újabb, ráadásul meglehetősen középszerű bőr – ami nagyrészt igaz is, de ettől még nem kell teljesen leírni a sorozatot.

Yugioh 5D1

Folytatás

Ki akar a Pokol Császárnője lenni? – Anime Challenge kezdő szint – Yugioh Gx

Lehet, hogy én vagyok túlzottan vajszívű, de én a Yugioh Gx-et – elmenekül a kődobálók elől– kisebb-nagyobb hibáitól eltekintve igenis egy jó folytatásnak tartom, mint ahogy azt egy korábbi cikkben  röviden összefoglaltam. Na, most érkezett el az idő a leszámolás folytatására.

Yugioh Gx1

Folytatás

Yu-Gi-Oh! szériák egy lány szemével

Igen, bármikor eljöhet az az idő, hogy egy cikkíró előveszi egyik legrégebbi kedvencét, és összehoz róla pár sort – meg a többi szériáról is, ha már azokat is kegyeskedtek a tv-ben leadni. Most következzék legtöbbünk gyerekkorának egyik meghatározó animéje, aminek hatására kártyák halmait könyörögtük ki szüleinktől. Jöjjön a Yu-gi-oh!DM, valamint a Yu-gi-oh GX, 5D’s, Zexal és az ARC-V, egy kis pontrendszerrel körítve.

Folytatás