Szabó Benedek és a Galaxisok – Bánkitó 2017

A Bánkitó Fesztivál a maga bájával minden évben beszippant, tópart, csodálatos előadók és színes civil programok garmadája várja a fesztiválozót. Ezért is nem lepődöm meg, hogy idén is remekül éreztem magam, a hangulat nem is lehetne családiasabb, napközben a sétányon sétálva legalább három ismerős jön szembe mosolyogva, a fűben társasozó emberek, a vízben unikornisok, dinoszauruszok, rózsaszín fánkok. Aztán leszáll az este és a víz tükre már nem a fejes, bomba vagy bármi egyéb, fantáziadús ugrástól fodrozódik, hanem a Tószínpadon beinduló koncertek hangjaitól. Ilyen koncert volt a már jól megszokott, hosszú ideje minden évben feltűnő Szabó Benedek is.

Folytatás

Rock a lelke mindennek – Bakumatsu Rock

Még anno egy beszélgetés kapcsán felmerült az a kérdés, hogy melyik az az anime, ami hasonló színvonalat képvisel, mint a tegnap kitárgyalt anime, de mégis könnyebb végignézni. Mondjuk , erre nekem a válaszom a TG lett volna, de egy jobb ötletet kaptam helyette: a Bakumatsu Rock bár hasonló agymenés, mint a Binan Koukou, de fényévekkel élvezhetőbb sorozat, több okból is.

Bakumatsu Rock1

Folytatás

Anime Challenge Középhaladó szint – Nodame Cantabile

Tisztelt olvasó közönség. Kérjük, fejezzék be a telefonozást, mert a háttérben cséplőgép tanár úr már nagyon várja, hogy leüssön pár delikvenst. Miután megtették a szükséges előkészületeket, foglalják el kényelmesen helyeiket és fogadják hatalmas tapssal Challengünk következő résztvevőjét, a zene kosztengerében úszó gyöngyszemét – íme, a Nodame Cantabile.

Nodame Cantabile1

Folytatás

Sumé – A forradalom hangja (2014)

sume_pic1

A Sumé – A forradalom hangjával kapcsolatban is ugyanazon kételyeim voltak, mint az Én, Thor megtekintése előtt: egy dokumentumfilmnek nehéz fenntartania az érdeklődésemet, még akkor is, ha egy számomra érdekes témával foglalkozik. Szerencsére az előbb említett alkotásnak is sikerült átugrania ezt az akadályt, és lebilincselő politika- és társadalomkritikai kommentárral megtámogatva mutatott be egy rendkívül különleges és tehetséges zenészekből álló bandát.

Folytatás

Én, Thor (2015)

iamthor_pic1

A dokumentumfilmekkel az a problémám, hogy nagyon nehéz megragadniuk és fenntartaniuk a figyelmemet, mert bármennyire is érdekes az alaptéma, a száraz tények és számok felsorolása rövid időn belül unalmassá válik. Attól féltem, hogy az egyébként érdekesnek ígérkező Én, Thor is ugyanebbe a hibába fog esni, ám szerencsére nem ez történt. A végeredmény egy vicces, aranyos és rendkívül szórakoztató másfél óra.

Folytatás

Rocksuli (2003)

schoolofrock_pic1

A rockot lehet imádni, el-elhallgatni vagy éppen utálni, viszont a társadalomra, valamint a zenetörténelemre tett hatása vitathatatlan. A Rocksulinak hála végre lett egy olyan filmünk, ami bemutatja, mitől olyan nagyszerű ez a műfaj, miközben időnként fenékbe billenti a tévhiteket.

schoolofrock_pic2

Dewey Finn (Jack Black), a nagyszájú, laza gitáros hirtelen munkanélkülivé válik, miután a többi tag közös megegyezés alapján kirúgja őt az egyébként ő maga által alapított rockbandából. Dewey természetesen maga alatt van a történtektől, ráadásul pénzügyi gondokkal is küzd: Nednek (Mike White) és Pattynek (Sarah Silverman), a párnál akiknél lakik, már több száz dollárral tartozik, és így, hogy már a zenekarban sem zenél, főleg nem tud nekik fizetni. Aztán egyik nap a helyettesítő tanárként dolgozó Ned kap egy telefonhívást, miszerint taníthatna egy darabig a neves Horace Green magániskolában – csak hogy a telefont Dewey veszi fel, aki Nednek adja ki magát, és elfogadja a nevében az állást. Dewey Mr. S álnéven el is kezd dolgozni, ám csak úgy tesz, mintha tanítana, és inkább szabad foglalkozásra ad időt a gyerekeknek. Mindeközben a rocker fejében a visszatérés jár, amire egy helyi tehetségkutatóban, a Bandák Csatájában sor kerülhetne, ám ahhoz egy zenekar is kéne – ez egészen addig probléma, míg ki nem derül, milyen tehetséges gyerekekkel van ő körülvéve.

schoolofrock_pic3

Kérem szépen, ez a film egy kincs! Sem a sztori, sem a kivitelezés szempontjából nem egy hatalmas eresztés, de az összhatás zseniális. A gyerekek szerencsére egyáltalán nem idegesítőek, hanem egytől egyig imádni valóak, és ami még jobb, hogy egyikőjük sincs kirekesztve, hanem mindegyikőjük hozzátesz valamit a sikerhez, és így mindnyájan ugyanolyan fontos tagjai az alakuló bandának – és egy egész osztálynyi gyerekről van szó! Külön kiemelném a gitáros Zacket (Joey Gaydos Jr), a billentyűs Lawrence-t (Robert Tsai) és az énekes Tomikát (Maryam Hassan). Hármójukban az a közös, hogy bizonytalanok saját teljesítményükkel és tehetségükkel kapcsolatban: Zack azért, mert szülei vissza akarják tartani álmai megvalósításától, Lawrence azért, mert kirekesztettnek érzi magát, Tomika pedig telt alkata miatt. Dewey végül feltornázza mind a három tanonc önbizalmát, és amit ezek után a vetélkedőn lenyomnak, na, az, hogy Dewey szavaival éljek, „színtiszta rock ‘n roll”.

schoolofrock_pic4

Ha már szóba jött a főszereplő, muszáj róla is beszélni. Dewey a felszínen nem több egy tipikus rocker srácnál: benne van egy bandában, iszik, a furgonjából üvölt a kőkemény metál, és első látásra nem az a fajta ember, akivel szívesen lehaverkodnánk. Ez az imázs azonban pillanatok alatt lerombolódik, amint egy picit közelebbről megismerjük a karaktert, és ez a momentum rettenetesen fontos. Hogy miért? Idézzük csak fel, milyen előítéleteink vannak a rockerekkel kapcsolatban: büdösek, koszosak, bunkók, isznak, drogoznak, a Sátán gyermekei, stb. – ugye, hogy beugrott pár ilyen és ehhez hasonló jelző? Ezzel szemben kapunk egy olyan főhőst Dewey személyében, aki ugyan nem a legintelligensebb ember a világon, és tanárnak is meglehetősen pocsék, mégis barátságos, vicces, emellett egy tehetséges zenész, remekül tudja motiválni a gyerkőcöket, ráadásul frontemberként is rendkívül karizmatikus. Nesze nektek, sztereotípiák!

schoolofrock_pic5

A Rocksuli nem az évszázad filmje, viszont hihetetlenül aranyos, vicces és kalandos. Én minden korosztálynak és minden műfaj kedvelőjének ajánlom, már csak azért is, hogy megdőljenek a tévhitek a rockról és követőiről. Ördögvillákkal fel!

Pink Floyd: A Fal (1982)

thewall_pic1

Nagyon szeretnék beszélni erről a zseniális, kultuszfilmnek tekinhető alkotásról, de bevallom, elég nehéz dolgom van, mert a The Wall sok tekintetben formabontó, és mivel soha nem láttam hozzá foghatót, nem tudom, milyen megközelítésben szemléltessem. Magát a zenekart ismerem, sőt, a Pink Floyd a hozzám közel álló bandák listáján egészen dobogóközeli helyet foglal el, és annyit elöljáróban már jó tudni, hogy ez a mozi az ugyanazon címet viselő lemez számain, és a dalok által elmesélt történeten alapszik, tehát aki ezeket nem hallotta, az nem fog sokat érteni a cselekményből így van ez az Imaginaerum esetében is.

Folytatás

Ha maradnék (2014)

ifistay4

Van egy olyan rossz szokásom, hogy sírós, „a végén úgyis mindenki meghal”-típusú drámákkal (lásd: Csillagainkban a hiba, A csíkos pizsamás fiú, A könyvtolvaj, Most jó) kínzom magamat. Viszont van egy esztétikai határvonal, ahol a tragédia átmegy giccsbe, és a Ha maradnék ezt a határvonalat nem csak szimplán átlépte, hanem kengyelfutó gyalogkakukk módjára átsprintelt rajta.

Folytatás