2018. december 10-én az Il Volo formáció Magyarországon, egészen pontosan a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel először magyar közönség előtt. A hangulat fergeteges volt, a hangok szinte csillogtak, a srácok pedig elképesztően profi előadók, a vérükben van a zene.
Hát eljött ez is, ezen a héten lezárult Tizenhármas bemutatkozó évada, és hirtelen nem tudom, hogyan is érezzek. Korábban többször is kifejtettem, hogy nem voltam teljesen megelégedve a legtöbb epizóddal ebben a szezonban, mivel általában csak a „szódával elmegy”-szintet ütötték meg, ami azért valljuk be, nem túl szerencsés egy új Doki bemutatásánál. Mindezek ellenére én nagyon kíváncsi voltam a fináléra, és ebben végül – egy ismételten felemás részt kővetően – visszatért az a lendület, amit az első pár sztoriban láthattunk.
Egyre közeledik a karácsony, vagyis az embernek lassan már a könyökén jön ki a Jingle Bells, a plázákat pedig katasztrófa sújtotta területté lehetne nyilvánítani. Viszont ez még messze nem jelenti azt, hogy a képregénykiadók téli álomra készülnének, vagy akár csak hogy lelassítanának egy kicsit is – sőt, a héten is számos izgalmas újdonságot kaptunk.
Így kell ezt csinálni, kérem szépen! A múlt héten történt események kissé aggodalomra adtak okot a sorozat jövőjével kapcsolatban, ám ezúttal minden kételyemet sikerült egy pompás epizóddal elfeledtetni. A Byzantium eleinte picit nehezen indul be, ám amikor elérkezünk a fordulóponthoz, hirtelen felpörögnek az események, és csak a legutolsó jelenetnél lélegezhetünk fel igazán. Mivel közeledik a téli szünet, valamilyen szinten nem meglepő, hogy hirtelen sebességet váltottak az alkotók, de egyébként is szükség volt már erre.
Az epizód eléggé a kötelező köröket futja, mint az X-Men mítosz, mind a midseason finálék konvencióit illetően, de attól még működik.
Pararomantikus vámpírtörténet a felnőttebb korosztálynak. Az alapok talán ugyanazok – vámpír, vér, halhatatlanság, romantika, erotika, főgonosz, harc a jó érdekében –, de Lara Adrian történetében van egy különleges hozzávaló is, amelyet eddig egyik vámpíros történetben sem találtam meg. Ezek a vámpírok ugyanis sosem voltak emberek…
Egy kicsit megcsúszva ugyan (bocsátsatok meg, nekem is nagyon félév vége van), de ismét jelentkezem a múlthét legszaftosabb képregényeivel, márpedig most valóban kaptunk pár ínyencséget.
A múltkori, kissé felemásra sikeredett epizód után ezúttal már egy fokkal jobb kalandot láthattunk. Az It Takes You Away-ben volt fantázia, szépen épült a sztori, remekül eltalálták a hét alienét is, azonban a végeredmény sajnos mégsem lett tökéletes. Ez önmagában nem lett volna akkora probléma, ha eddig javarészt remek kalandokat láthattunk volna, ám nem ez volt a jellemző a tizenegyedik évadra. Így ugyan tényleg nem volt rossz az új epizód, az elődjéhez képest előrelépés, viszont mégsem elég ahhoz, hogy igazán nagyot szóljon.
Csak, hogy ne felejtsük el egy pillalantra se, mennyire is szeretjük ezt a sorozatot a negyedik évadra várva, csokorba szedtem a világ legnagyobb hősének legepikusabb pillanatait, az eddigi évadokból. Higgyétek el, megéri a nosztalgia! Figyelem! Aki még nem látta az első három évadot, ne olvasson tovább! Én szóltam!
