Eheti cikkünk – az eddigiekhez képest – viszonylag rövid lesz (bevallom, hiába van már hétfő, még nem sikerült átrágnom magamat minden múltheti megjelenésen), de legalább nem kevés szaftos példány akad azok közt, amiről szó fog esni. Vágjunk is bele!
Mivel az idei év meglehetősen sok mozis csalódást tartogatott számomra, talán érthető, hogy kissé szkeptikusan ültem be a moziba a Venomra. Nem mintha nem kedvelném kedves Hardy bácsit, vagy a kedvenc szimbiótánkat, csak egy ponton már elfogy az ember lányának a türelme és nincs kedve többet pofára esni, mint amikor már nincs kedved több idiótával randizni. Eddie Brockkal azonban határozottan érdemes volt randizni, hiszen október egyik legjobb estéjét köszönhettem neki.
Pár hónap kihagyás után ismét visszatértek kedvenc vadászaink a tévéképernyőkre, ám sajnos mégsem lehet teljes az öröm. A meglehetősen ingadozó teljesítményt nyújtó tizenharmadik évad után a tizennegyedik nyitánya sem sikerült túlzottan jobbra. A Stranger in a Strange Landnek ugyan megvannak a maga erősségei és kifejezetten szuper pillanatai, az összképbe azonban mégis olykor-olykor belerondít pár ordító gyengeség, amit remélhetőleg a szezon során ki fognak azért javítani az alkotók.
A seattle-i csapat ezúttal egy crossover epizóddal készült – mert ha a múlt héten Chicagóban ezt csináltak, akkor most nekik is kell –, ami nem is lett rossz, csak éppen… nem is olyan jó.
Megint az a fránya finálé – és egyben egy meglepetés, amiről hirtelen nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem. Az előző cikkemben azt merészeltem mondani, hogy a Better Call Saul évadok eddig (az előzőt leszámítva) nem értek olyan nagy bummal véget. Hát, a Winner ezúttal jött, látott és jól hátba döfött. Így visszagondolván a cselekményre és a végkifejletre, még most is valahol a padlón keresem az államat. Arra lehetett számítani, hogy a karakterek, a végletekig feszített határaik miatt előbb-utóbb robbanni fognak, ám ennek mikéntjét nem sejthettük. Annyit elöljáróban elárulok, hogy Gould és Gilligan pontosan tudják, hogyan kell a rajongók szívét összetörni.
A múlt és a jelen összeér, ahogy feltűnik a színen Sheldon gyerekkori legjobb barátja, a Young Sheldonból ismert Tam.
Az elmúlt években már több alkalommal is megosztottuk veletek, hogy nekünk milyen filmek, sorozat epizódok lopták be magukat a szívünkbe, vagy éppen mi az, ami minket mindig jókedvre derít. Folyatjuk ezt a szokást, ismét megszólalnak a Gráciák, most pedig arra kerestük a választ, hogy kinek mi volt a kedvenc könyve gyerekként vagy éppen kamaszként melyik történet volt rá a legnagyobb hatással? Folytatás
A világot megmenteni nem nagy dolog. Bárkinek menne. De próbáltad már kosárlabdázva?
Folytatás
Így az évad harmadik részének magasságában kezdem végre úgy érezni, hogy tartunk is valahová.
Hát eljött ez a nap is, hiszen nagyjából másfél évnyi várakozás után végre a képernyőnkön láthatjuk a Tizenharmadik Doktort és útitársait is, bár az előbbi iránt kétség kívül nagyobb volt az érdeklődés. A Doki személyére adott reakciók – mint az ilyenkor lenni szokott – vegyesek voltak, komolyabb véleményt én is csak az új évad eljövetelével mertem formálni. Az első epizód láttán szerencsére nem kellett csalódnom, hiszen egy tipikus Doctor Whos kalandot kaptunk, fura lényekkel, izgalmas nyomozással és pár érdekes szereplővel, ráadásul ezúttal egy órában.
