Nem csak én vagyok egyedül, akit zavar, ha két olyan szereplőt hoznak össze az alkotók, akiknek indokuk sincs arra, hogy összejöjjenek. Ez legtöbbször az írói önkény, vagy éppen a nemtörődömség jele, így hát összeszedtem az általam leginkább utáltakat – figyelem, spoilert is tartalmazhat!
A Reverie alkotói ismét egy tempósabb epizóddal rukkoltak elő erre a hétre, és a múltkorihoz hasonlóan újra teret kaptak az érzelmesebb jelenetek is. Ezen felül azonban tartogatott még egy-két meglepetést a széria, hiszen behoztak egy olyan mellékszálat és szereplőt, amik kicsit megkavarták most az állóvizet, ám kizárólag pozitív értelemben. Nem tudom, mennyire tervezik tartósra ezt a változtatást az írók, ám mindenképp érdekes lenne ha továbbvinnék ezt az ívet.
A CBS mindössze tizenhárom epizódot megélt kórházas sorozata messze nem tökéletes, ám mégis sikerült valami érdekes és megkapó elegyet összehoznia.
Sajnos közelítünk a minisorozat végéhez – a Mother’s Milk névre hallgató negyedik epizód ugyanis az utolsó előtti része az öt felvonásból álló szériának. A mostani rész is hozta a megszokott kényelmes tempót, akárcsak az elődje, bár ezúttal talán még lassabbnak tűnhetett a cselekmény. Ugyan eddig csak dicsérni tudtam a Patrick Melrose-t, most azért becsúszott egy-két apróság, ami miatt panaszkodhatok, ám egyik sem olyan nagy vétek, hogy tönkretenné a szériát.
Avagy nincs vége, míg a kövér dáma énekel. A Tom Clancy’s The Division, ha nem is egy világrengető mérföldkő, a maga kategóriájában egy erősebb játék, és meglehetősen újra értelmezte nálam az ünnepi hangulat fogalmát.
Tegnap jött ki az X-Men Gold #30, de a nagy spoilerek már kedden kiszivárogtak: a hónapok óta nagy erőkkel hype-olt Kitty-Colossus esküvő nem éppen úgy zajlott le, ahogy azt az olvasók várták. Na, de nézzük csak, mi is történt pontosan, és mi állhatott annak a hátterében, hogy a Marvel a csavar mellett döntött.
Elöljáróban csak annyit, hogy jelen esetben képtelen vagyok teljesen objektív lenni – én megpróbálom, de jobb, ha tudjátok, ha lehetne izgatottan sikkantgatni a kibertéren keresztül, akkor most azt tenném. Ja, és természetesen hatalmas spoilerek várnak ezen a ponton túl, úgyhogy továbbhaladás csakis saját felelősségre.
Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki ahelyett, hogy befejezne egy sorozatot, inkább egy másikba fog bele – és így jutottam el Martin Freeman amerikai sorozatához a StartUphoz, amiről bevallom, semmi előzetes információval nem rendelkeztem, de Martin neve nekem elég volt, hogy belekezdjek.
Jártatok már Abszurdiában? Nem? Én már igen, még az év elején. Szerintem ez egy párhuzamos univerzum, amely majdnem olyan, mint a mi világunk azzal az apró különbséggel, hogy Abszurdiát Robin O’Wrightly alkototta meg, kifejezetten az Erelem (eszetlen szerelem) című könyve kedvéért. Igaz a nevet én találtam ki, pont az előbb – nincs levédve, lehet, hogy másnak is eszébe jutott már.
Figyelem! Ezt a könyvet senki se úgy vegye a kezébe, hogy most aztán elmerülök a romantikában, mert akkor csalódnia kell. Ha arra számít, hogy egy vicces, poénos könyvet fog olvasni, ami megnevetteti és még romantikával is fűszerezett, akkor viszont jó helyen jár. Folytatás
“Minden ember egyenlőnek teremtetett, amíg úgy nem döntünk, hogy te nem vagy ember.”
Colson Whitehead ott van nálam az idén megismert írók élvonalában. Nagyon remélem, hogy más könyvei is meg fognak jelenni magyarul, mert ha fele olyan jók, mint A föld alatti vasút, akkor itt van a helyük a polcomon.
A szolgálólány meséje továbbra is hozza a már megszokott és bevált formulát: múltkor egy lassabb lefolyású epizódot láttunk, és a mostani rész is ragaszkodik a kényelmesebb tempójú, ám jelentőségteljes cselekményhez. Ahogy korábban, úgy most sem lehet a sebességet felróni a széria számlájára, hiszen bőven volt most is alkalmunk együtt izgulni, félni és olykor pityeregni a szereplőkkel.
