Még mindig kissé szkeptikus vagyok a múlt héten történtek miatt, mert bár én is nagyon utáltam azt a férget, és élveztem a kínlódását, viszont akkora űrt hagyott maga után, amit nem hiszem, hogy képes lesz bárki betölteni a sorozatban. Ráadásul a színészt nagyon kedvelem, mert egy iszonyatosan imádnivaló és kedves figura, mégis talán a tévétörténelem leggennyesebb figuráját játszotta el, és ez valljuk be, nem semmi dolog.
Bevallom, Joffrey halála után Tyrion és Sansa sorsa érdekelt a legjobban, nem pedig a gyilkos kiléte, és szegény, drága és törékeny Sansa micsoda menekülésen van túl! Hihetetlen rohanás volt – ügyesen bemutatták a veszély valódiságát –, minden percben elkaphatták volna őket, de aztán mégsem. A köd és a hajó pedig egyszerre volt kíséreties és hívogatóan megnyugtató – távol Királyvártól és az őrülettől, ami ott kialakulóban van. A hajó kapitánya, nos, őt már régen láttam, és bevallom töredelmesen, hiányzott is, kedvelem a figurát és azt, ahogy az emberekkel bánik – és a hitvallása, hogy mindenki hazudik, talán az egyetlen igaz jó tanács, amit adni lehet Westerosban.
A beszélgetés Joffrey holteste fölött gyomorforgató volt: hogyan képes egy nagyapa ilyen számító és lelketlen lenni? Tudom persze „meghalt a király, éljen a király”, de akkor is, ő nem csak a királyt vesztette el, hanem az unokáját is. Még az sem érdekelte, hogy szegény lánya mit érezhet most. Tényleg sajnálom Cerseit, ugyan még mindig kiakaszt a pálfordulása – ami teljesen karakteridegen –, de attól még sajnálom, mint nőt és anyát.
Eddig is tudtam, hogy Aryának nem kell messzire mennie, ha fantáziáról és a dolgok kiszínezéséről van szó, de amit most lenyomott, az messze menően a legjobb volt tőle. Kár, hogy a Kutya a végére így elrontotta a dolgokat – és az az igazán szörnyű a dologban, hogy neki van igaza.
Sam és Szegfű beszélgetése nagyon bájosra sikeredett – Sam annyira aranyos és kedves, hogy egy kicsit már megfekszi a gyomromat. De azon kevés emberek egyike, aki őszintén hisz még, és ez ebben a világban nagy dolog – bár ezt valamilyen szintű naivitásnak is lehet tekinteni. És úgy vélem, Sam nem hozott jó döntést Szegfűvel és a kicsivel kapcsolatban.
Daenerys, azt kell mondjam, megint lenyűgözött, ahogyan felvonult a város ellen, és mégsem erővel kívánta megoldani a dolgokat. Lord Tywinnak igaza van, ha retteg tőle, mert a Khaleesi a sárkányai nélkül is veszélyesebb, mint bármelyik eddigi Targaryen.
Az epizód végére már lassan kezdtem látni, hogy ki is fogja betölteni az űrt, melyet Joffrey hagyott maga után – nos, a dolgok családban maradnak, mint mindig!
Szerző
Dany a kedvencem, komolyan, egész ráépülő sorozatot is megnéznék, akkor nem csak 2-3 percre tűnne fel egy-egy részben. Úgy várom már, hogy átkeljen a tengeren. 😀 És remélem, hogy az első, akinek a fejét leharapja az egyik sárkány, az öreg Lannister lesz. De egyébként nagyon bírom Charles Dance-t.
Podrick milyen cuki volt már! ^^
Dany nekem is nagy kedvencem, az izgalmas lesz, ha őmegérkezik Westerosba, de addig még van dolga bőven. Igen, Podrick is nagyon aranyos volt, bár az én ízlésemnek túlságosan is, de abban a jelenetben Tyrion nekem fura volt, az amit ott mondott szerintem ellentétben állt a személyiségével. És ő már a második, akinél ezt tapasztalom az évadban, és ez őszintén zavar.
Mire gondolsz pontosan?