Na, egészen váratlan fordulatok álltak be a kapcsolatomban ezzel a sorozattal. Elkezdtek érdekelni a szereplők. Eddig annyit láttunk, hogy itt egy rakás idióta, aki őrjöng, meg egy másik rakás idióta, aki varázsol. Most egy kicsit megismerhettük a szereplőket.
Belepillanthattunk végre egy kicsit Mary lelkivilágába és így már kevésbé tűnik egy pszichopatának és valószerűbb is lett ettől. Egy kis tisztelet is felvillant bennem egy pillanatra, látva, hogy vannak érzései, és hogy mennyi hűhóval jár a vállalkozás, amibe fogott. Azt eddig sem tartottam rossz ötletnek, hogy elfoglalják Salemet, amolyan „felőlem csináljátok, ha ez nektek jó”-módon szemléltem, de most láthattuk, hogy ez mennyi vesződséggel jár, főleg, ha azt fenyegetik, ami az embernek fontos.
Ahogy várható volt, Isaac áldozatul esett, viszont nem úgy, mint a többiek. Csúnya húzás volt és szegénynek szerintem az idegei ezt még megemlegetik később. De hát így jár az, aki a banyák dolgába üti az orrát.
És eljött a hatalmas pillanat, amikor végre kibogoztam a családi szálakat is Salemben és megértettem, hogy miért van mindenhol ott ez az idegesítő vörös tyúk, Anne. Szegény lány egyből eszköz lett, hogy az apja szót fogadjon, de szerintem nem ártott meg neki. Engem rémesen idegel, hogy állandóan ott sipít mindenhol, de semmi hasznosat nem tesz. Tipikusan az a karakter, akinél már kifejezetten várom, hogy mikor akasztják. A Salem esetében szó szerint.
Johnnie fiú pedig égre kezd rájönni arra, amit én már az első résznél megmondtam. A nője már nem az a csaj, akibe még nagyon anno beleesett. Oké, most már elismerem, hogy Marynek is van szíve, de ettől még nem érzem, hogy megérné egy pasi rohangálását. Van ezer jobb nő, aki után szaladgálhat, és aki ennek még örülne is, például én. Komolyan, megígérem, hogy nem megyek feleségül egy kövér szemétládához, hogyha elmegy egy kicsit háborúzni!
Nos, most már a történetvezetésre sem panaszkodhatok annyit, végre történik valami és kivételesen akasztás sem volt. Izgis az is, csak egy idő után enyhén unalmas és legyint rá az ember, hogy már megint. Viszont a fejlődéstől függetlenül még mindig azon a véleményen vagyok, hogy ezt a sorozatot Shane West viszi a hátán. Esélyes, hogy sok nézőt veszítene, ha ő nem lenne ott a kis morcos John Alden szerepében.
Szerző
