Agents of S.H.I.E.L.D. S01E22 – Beginning of the End

Wow. Köszönöm szépen, így kell jó évadzárót csinálni!

Hála Skye kis trükkjének, Coulson csapata megtudja, honnan is irányítják a Centipede katonáit, így hát rögtön tervet is kovácsolnak, hogy mindössze négyen hogyan is tudnák bevenni a helyet. A Buszon Garrettet teljesen felvillanyozta a GH-325, ám lelkesedése már az őrület határát súrolja, ami miatt még Ward is aggódni kezd – és ha még nem lenne elég, hogy kiképzőtisztje miatt idegeskedjen, Raina még olyan dolgokat is oszt meg vele Skye-jal kapcsolatban, ami merőben felzaklatja. Eközben Fitz és Simmons az óceán a mélyén küzd az életben maradásért, amihez a legváratlanabb forrásból kapnak segítséget.

Oké, szóval nagy vonalakban, elöljáróban: wow. Az epizód gyönyörűen fel volt építve, és igazából sikerült vele úgy lezárni az évadot, hogy az nem kifejezetten függővéggel ér véget, hanem – bár egy nagyon fontos szálat lezár – behoz legalább négy nagy kérdést, amik akár egyikéből is epic második évadot lehetne készíteni, de négyből? Alig várom. Ezek a kérdések, többé-kevésbé spoiler-mentesen: Mi lesz a S.H.I.E.L.D. sorsa? Mi az az egyenlet? Kik pontosan Skye szülei? Mi a helyzet Koeniggel? Illetve nekem még lenne két kisebb kérdésem: Mit akart mondani Ward? Miért szekálta – nem most, még két korábbi epizódban – Skye a cukros zacsikat? (A Pilotról és a Nothing Personalről beszélek, mikor az étteremben ült, egyszer Mike-kal, egyszer pedig Warddal. Mind a két alkalommal ráközelített a kamera, ahogy a kis csomagocskákat pakolgatta, úgyhogy nem hiszem el, hogy ennek nincs jelentősége.)

Részleteibe menve is nagyon tetszett az epizód. Külön öröm volt ismét látni Samuel L. Jacksont Fury szerepében, aki ismételten hozta a formáját, és valami hihetetlen, amilyen egysorosokat nyomattak Coulsonnal. Nem tudom, pontosan kinek az agyából pattanhattak ki ezek a beszólások, de köszönöm. Coulson jelenete a második epizódban talált 0-8-4-gyel pedig – jaj, de nehéz erről spoiler-mentesen írni! – különösképpen tetszett.

Fitz és Simmons esetében először nem értettem, hogy miért nem használták az nyomkövetős érmét – azt hittem, még Fitznél van -, de aztán leesett, és azt kell, hogy mondjam, szépen megoldották a szituációt, mind az írók, mind a karakterek – persze ennek megvolt a maga ára. Jeleneteik a konténerben nagyon szépek voltak, és mondom ezt úgy, hogy számomra ők ketten inkább bromance, mint ship.

Skye-ra nem tudok mást mondani, minthogy felnőtt az évad eleje óta – persze nem teljesen, és remélem, teljesen sosem fog. Ő az a karakter, aki tényleg ésszel dolgozik, viszont emellett azért besegít a szíve is – ez a Hulk-figurán is látszik. És nem érdekel, mit is tudunk, és fogunk még megtudni a következő évadban az eredetéről, biztos vagyok benne, hogy egy olyan emberből, akiben ennyi a szívjóság, nem lehet szörnyeteg (ha pedig ez bekövetkezik, én magam fogom megkeresni Joss Whedont, és „elbeszélgetek” vele bizonyos dolgokról).

Ami Wardot illeti, nem igazán tudtam eligazodni rajta ebben a részben. Egy dolgot, vagyis inkább kettőt sikerült azért bebizonyítania: azt, hogy gyenge és gyáva. Túl gyenge ahhoz, hogy kitörjön, és túl gyáva, hogy önmaga legyen. Tulajdonképpen életének nagy részét Garrett kiterjesztéseként élte le, és ezért is lesz érdekes, hogy mi fog most vele történni. Viszont azt még szeretném tisztázni, hogy szerintem Ward a szó szoros értelmében sosem volt tagja a HYDRA-nak – ő mindig is Garretthez volt hűséges, és bár Garrett tulajdonképpen tagja a szervezetnek, (szerintem) inkább csak kihasználta annak erőforrásait és közben saját kontóra dolgozott.

És igen, nagyon tudni akarom, hogy mit akart mondani, mielőtt May félbeszakította – mivel mindannyian tudjuk, hogyha egy karakternek mondanivalója van, amit rajta kívül álló okokból nem tud megosztani, annak jelentősége van.

Az biztos, hogy legalább még egyszer végig fogom nézni ezt a részt az elkövetkezendő huszonnégy órában, mert nem hiszem, hogy elsőre minden kis szálat sikerült összekapcsolnom, minden kis titokról sikerült lerántanom a leplet – mármint értem ezalatt az olyan titkokat, amihez jelen pillanatban van elég információnk. Végezetül csak annyit, hogy köszönöm – köszönöm a karaktereket, az évadot, az epizódot. Szeptemberben találkozunk! (Addig meg majd elvegetálok fanfictionökön.)