Miért is szeretjük a Kedvencek temetőjét? Na jó, nem mindenki szereti, nem túlzottan étvágygerjesztő, ráadásul el is kell rajta kicsit gondolkozni. Ezt sokan nem szeretik – én viszont nagyon.
A dolog már a címnél jól kezdődik. Az ember nem tud mit kezdeni vele, nem tudja, mire számítson. Persze el lehet olvasni a tartalmát, de az ember alapvetően kíváncsi lesz. Pedig aztán a kedvencekhez nem is lesz annyi köze a dolognak. Plusz, mint azt már sokszor mondtam – és ebben Catleen is osztja a véleményemet – gyerekekkel és állatokkal bármit el lehet adni. Itt akad mindkettő. Sőt, nem is csak akad, de igen fontos részei a történetnek.
A Creed családot költözködés közepette találjuk a kezdőjelenetben. Ám új házuk a kedvencek temetője közelében áll, és a vékony kis ösvény, mely oda vezet, egyből kíváncsivá tesz mindenkit. Jud (Fred Gwynne) persze egyből szívélyesen üdvözli a családot és fel is ajánlja, hogy elviszi őket oda. Ez idáig rendben is lenne, tulajdonképpen aranyos, hogy külön temetőt tartanak fent az állatkáknak, azonban Creedék kislányára, Ellie-re (Blaze Berdahl) a frászt hozza: megijed, hogy az ő cicája is oda fog kerülni. Nem is tudja, milyen igaza van, a macskát hamarosan holtan találják és Jud megmutatja a családfőnek a temető további részét, amely egy ősi temetkezési hely, ahonnan szeretnek visszatérni a holtak. A történet azonban nem áll meg egyetlen cicánál.
Természetesen ezt a filmet is Stephen Kingnek köszönhetjük, aki korábban megírta a regényt. King tudja, mit kell az emberek elé rakni, nálam is legtöbbször elég jó hatást ér el. Ez most sem volt másként és aki erre a filmre adja a fejét, annak feltétlen javaslom, hogy olvassa el a könyvet is.
A másik ok, amiben a hatás rejlik, hogy nem csupán eszetlen vérengzésről, járkáló hullákról van szó, hanem az embereknek is rámutat egy igen nagy hibájára: összekeverik a birtoklást a szeretettel. Ez alól a gondolkodás alól a főszereplő Louis (Dale Midkiff) sem kivétel, aki ezzel keveri magát hatalmas bajba. Ahogy Jud szájából többször is elhangzik: “Néha jobb, ha a halott halott marad”. Nem csakhogy elsőre nem hallgat rá, de később még a saját hibájából sem tanul. Tipikusan a buta ember esete – lássuk be, ebbe a hibába mi is gyakran beleesünk. Az, hogy ilyen durva verzióban tárták elénk szerintem kifejezetten jó. Persze Kingnél nem ritka (olvassátok el a Mobilt is tőle, garantálom, furán fogtok utána nézni magatokra).
Tekintve, hogy én megszállottja vagyok azoknak a filmeknek, amik megdolgoztatják az agyamat vagy így, vagy úgy, ez nem maradhatott ki a cikksorozatból. Két opció van ilyenkor: vagy a sztorit kell kibogozni, vagy saját magunkon kell elgondolkozni. A Kedvencek temetője az utóbbit adja, de talán nem is árt rajta elmélázni egy kicsit. Lehet, hogy az ebéd vissza akar köszönni, vagy csak egyszerűen ki akarja kapcsolni az ember a közepén, mert nem akar vele szembesülni, de érdemes eljutni a végéig. King mindent megadott: szórakoztatott és tanított. A többi rajtunk múlik.
Szerző
One thought on “Watchaholics Horror Challenge – Kedvencek temetője”