Na, ez megint egy totál felemás epizód lett, és persze hullottak a mellékszereplők is rendesen, konkrétan háromtól is sikerült elbúcsúznunk – ráadásul az egyikük ezzel igencsak nagy szívfájdalmat okozott nekem (de most szemét leszek és nem árulom el a nevüket)!
Lexi lassan hernyóból pillangóvá válik – vagy egy félelmet nem ismerő szörnnyé? Az előző rész óta megy ez a vita, de hamarosan lezárásra kerül. Bár mind azt hittük, hogy Lexi visszatér a családjához, ő inkább a másik oldalt választja, és ezzel nemcsak megrökönyödést kelt, hanem valamiféle nyugalmat is a 2nd Massban – legalábbis addig, amíg be nem mutatja valódi erejét!
Most, hogy Tom Mason lánya elhagyta a várost, az esfeni seregek elindulnak megtámadni az embereket. Erről Cochise értesíti Weavert és Tomot, akiknek azonnal elkezd kattogni az agyuk, hogy minél jobb stratégiát alakítsanak ki. Végül is a maradás mellet döntenek, és el is kezdik felállítani a barikádokat, megszervezni a védelmet, bombákat gyártani, valamint egy igazán ínycsiklandó tűzesőt is kívánnak bocsátani a megamechákra.
Micsoda szuper és izgalmas epizód lett ez volna, ha nem erőltetik megint a Lexivel kapcsolatos dolgokat, meg azt, hogy Tom Mason mekkora hős. Persze értem én, végül is Tom a főszereplő, de baromiraelegem van már abból, hogy kizárólag róla szól ez a sorozat, és tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel. Állítom, hogy ez (is) betett a sorozatnak, és ezért fogják befejezni már az ötödik évaddal.
Lexi úgy, ahogy van, érdektelen számomra, annyira túlmisztifikálták, annyira túlontúl róla szól minden esfeni elképzelés, hogy ezzel elveszik a lehetőséget a valóban fontos dologtól, magától az ellenállástól. Hiszen erről szól a sorozat, kérem szépen! Az emberi ellenállás az elnyomó hatalom ellen, olyan harc folytatása, amelynek talán sosem lesz vége, talán az emberiség is elbukik benne, de ennek ellenére folytatni kell. De mindezek helyett azt kell néznem, hogy szegény kicsi lány miképpen vívódik, majd pedig egy csini szőke hajjal és egy még csinibb kontaklencsével mászkál, hogy aztán nyomában minden épelméjű rokona megkattanjon.
Nagyon örültem Sarah karakterének, aki egy pici mélységet adott Pope-nak, és ez igazán a mostani részben csúcsosodott ki. Pope-on sokszor nehéz eligazodni, mert néha azok ellen fordul, akiket öt perce még védett, ám abban mindig biztosak lehetünk, hogy ha harcolni kell, akkor az első sorban csapatja a bulit!
Igen, most három mellékszereplő is meghalt, az egyiküknek kifejezetten örültem, mert amit ebben az évadban produkált, az csak idegesített. A másik halál inkább csak érdektelen volt a számomra, de ez azért is lehet, mert a szereplő nem töltött annyi időt a képernyőn, valamint nem kapott annyi háttérsztorit, hogy a néző igazán a szívébe zárhassa. Ám a harmadik, az nagyon szíven ütött, és annyira, de annyira fog hiányozni!
Szóval most morcos vagyok, dühös és szomorú – és egy darabig biztos az leszek a TNT-re!
Tick, Tick, Boom!!!
Szerző
One thought on “Éghasadás (Falling Skies) S04E07 – Saturday Night Massacre”