Na, ez az az évad, ahonnan igazán beindul az NCIS: Los Angeles. Az alkotók hoztak néhány konstruktív döntést a karaktereket illetően és behoztak két új főszereplőt is, akik annyira meghatározó személyiségek lettek a sorozatban, hogy nem is értem, miért nem szerepeltek már a kezdet kezdetén.
Dom (Adam Jamal Craig) halálával Kensi Blye (Daniela Ruah) új társat kapott, méghozzá Martin Deeks (Eric Christian Olsen) rendőrt, aki az NCIS és a Los Angeles-i rendőrség közös munkáját hivatott gördülékenyebbé tenni. A dolog nem egyszerű, mert a két csoport ugyan sokszor egy célért küzd, mégis fújnak a másikra, legalábbis addig, amíg egy sokkal nagyobb ellenség nem fenyegeti mindkettőjüket. Kensi és Deeks az elején nehezen jön ki egymással, ami sokszor súrlódáshoz vezet – Kensi ugyan mindig vidámnak mutatja magát, de valójában egy zárkózott személyiség, míg Deeks egy igazi mókamester, aki az élet minden területén képes humorizálni vagy éppen a helyzetet kifigurázni.
Callen (Chris O’Donnell) és Sam (LL Cool J) maradtak a “legyőzhetetlen” páros, de Samet a Dommal történtek jobban megviselték, mivel ő volt a srác mentora, így talán ez is közrejátszott abban, hogy Deekset nem tartja megfelelő személynek a csapatukba. Callen azonban egész hamar megbarátkozott az új fiúval, talán ebben közrejátszott mindkettőjük kissé lezser és laza stílusa. De a csapat még egy embertől kénytelen búcsúzni – Nate Getz (Peter Cambor) pszichológusként erősítette Hetty egységét, de minden vágya az volt, hogy igazi, terepen dolgozó ügynök váljon belőle, Hetty (Linda Hunt) pedig teljesítette ezt a kívánságát. Eric Beal (Barrett Foa) ugyan igazi technikai zseni, Hetty mégis úgy döntött, hogy ad mellé egy másik számítógépes gurut, Nell Jonest (Renne Felice Smith) – bár olykor az az érzésem, hogy inkább baby-sitterként tevékenykedik Eric mellett.
A csapat nyomozása most is a tengerészetet ért támadások, gyilkosságok és rablások körül forog, ám felkérik őket egy különös, járőri beépülős munkára is, így Callen és Sam rendőri egyenruhát ölt – ami nagyon is jól áll nekik. Callen múltjából előkerül több régi munkatársa, még a CIA-s időkből, és Samet is kísérti egy elfeledett tragédia. Azonban amire senki sem számít, az a Hettyvel kapcsolatos történetszál, ami az évad végére kerekedik ki egészen, és talán az egyik legdurvább cliffhanger a sorozat történetében.
Meg kell, hogy mondjam, a személycserék igencsak jót tettek a sorozatnak, Dom mondjuk nem sok vizet zavart, így a hiányát sem érzem, de azért Nate hiányát fájlaltam egy kicsit – de jó hír, néha viszontlátjuk, de pszt! Deeks karaktere tökéletes választás volt a sorozatba, ez a pimasz és mindenből viccet faragó mosolygós idióta egyszerűen imádnivaló, mégis, látni rajta, hogy a múltjában igencsak vannak sötét foltok. A színész, Eric Christian Olsen ügyesen hozza a szerepét, de van egy olyan érzésem, hogy a saját, illetve az általa megformált személyiség nem áll túl messze egymástól.
Azt gondolnánk, hogy két geek egy nyomozós sorozatban már sok, de biztosíthatok mindenkit, hogy ez téves elképzelés, mert nemhogy zavar az új számítógépes agytröszt, Nell jelenléte, hanem olyan teljesen új humorforrást is eredményezett a jelenléte, amit az Agymenők óta nem látni. Az állandó kikacsingatásokért a sci-fi és képregény világba pedig ezer köszönet!
A mostani cliffhanger –, ami egyébként a sorozat egyik védjegye – nagyon brutálisra sikeredett, valóban aggódtam a főszereplőkért, mert számomra egy igen kedves karakter búcsúzását eredményezte, és a harmadik évadig nagyon nehezen bírtam ki.
A második évadtól kezdve a sorozat nem tudja felülmúlni önmagát, halad a végtelenített és kitaposott úton: szórakoztat, kicsit elgondolkodtat, meghökkent és helyreállítja a néző igazságérzetét. Az NCIS: Los Angeles nem a mély tartalmától ennyire jó, hanem az élvezeti értékétől, és attól, hogy bármikor képes odaszegezni a nézőt a képernyő elé, ha ismeri a történetet, ha nem.
Szerző
One thought on “NCIS: Los Angeles (2009-), 2. évad”