Ezt a filmet nevezhetném akár a Vampire Gir vs. Frankenstein Girl tesójának is, már ami elmeroggyantságát illeti. Annak idején egyébként volt belőle egy manga is. A film egy darabig követte azt a sztorit, aztán végül teljesen más irányba ment el – ha engem kérdeztek, rosszabb irányba.
A film elején látunk egy csapat iskolást, akik kézen fogva kiabálnak a metrósínek mellett, majd vigyorogva leugranak – hát, legalább vidáman haltak meg. Ez nem az első eset a Tokióban, ráadásul a helyszínen mindig találnak egy nagy tekercset, amely bőrdarabokból áll. Gyilkosság, vagy csoportos öngyilkosság? És mi készteti erre a fiatalokat? Hamarosan kiderül, hogy ezekhez az öngyilkosságokhoz egy weboldal is tartozik, amely a szuicid merényleteket számolgatja. Amúgy azért itt meg kell jegyeznem azt a vicces tényt, hogy én ezt először kakaós csigának néztem és nem tudtam hová tenni az agyamban.
Tulajdonképpen félig elégedett vagyok, félig nem. Bőven volt benne unalmas rész is, aminek nem igazán tudtam, mi köze van a történethez, vagy miért kellett berakni. Az viszont tény, hogy a végkifejlet egy akkora meglepetés, hogy néhány percig ültem a székemen és bambultam. Nagy eséllyel a többi nézőnek sem jutott ilyesmi az eszébe, és bár morbid, az tuti, hogy jól kitalálták – valójában láttunk hasonlót a Fireflyban, csak ott nem lett miatta senki öngyilkos.
Valójában azért azt érdemes tudni, hogy ez az öngyilkosság-téma csak Európában ilyen gázos, vagy ijesztő téma, a Japán kultúrához igencsak mélyen hozzátartozik (csak gondoljatok a szeppukura, de olyat is hallottam, hogy egy mozdonyvezető felakasztotta magát, mert késett a vonattal), és ott nem lenne meglepő egy ilyen klub. Szóval hazánkban még kicsit nagyobb durranás is, mint a hazájában, ott semmi extra nincs benne – nagyjából olyan, mint nekünk a pörkölt: megszokott. Ezt már csak azért is fontos megjegyeznem, mert a mi agyunk tényleg ezen akad fenn először. De be kell valljam, többnyire ez az, ami a japán filmek varázsát adja – nálunk semmi nem megszokott, ami náluk igen.
A szereplőket kegyetlenül utáltam. Szerintem nagyon idegesítőek, viszont a színészek jók voltak, jól megcsinálták, amit kellett – arról már nem ők tehetnek, hogy ilyennek kellett lenni. A sztori, mint mondtam, szerintem nem lett olyan jó, mint a mangáé, ott teljesen más esemény köré építi fel a merényleteket és több benne a fantázia, valamint az öngyilkosságok rendszere is jobban lett összerakva – de hát ezt benéztem, marad nekem az olvasás.
Tulajdonképpen a szépséghibák ellenére nem olyan rossz film, de aki nem kedveli a műfajt, annak kár lenne rá időt szánni, mert nem fogja élvezni – nekem is néha akadnak vele gondjaim. Ez már az a kategória, ahová kellenek a fanatikusok, a többiek meg inkább maradjanak a huhogós szellemeknél – már ha azt szeretik. Aki mégis beleveti magát, az számíthat sok vérre, furcsa logikára és egy egészen kellemes másfél órára.
Szerző
