Második pofonosztásunkat a 2013-as Zombie Massacre névre keresztelt filmszerű képződmény fogja elszenvedni – teljesen jogosan. Én nem tudom, hogy mostanság mi van a rendezőkkel, de az utóbbi évek zombi horror felhozatala – hiába van néhányban lehetőség –, sajnos ritka gyér.

Zombie Massacre1

Történetünk szerint egy atomerőműben történő robbanás miatt a veszélyes anyagok a közeli városba eljutva zombit csinálnak a lakosság nagy részéből – igen, mert van, aki immunis a sugárzásra – majd a szokásos módon a katonaság töketlenkedik egy sort, végül kiküld egy elit zombiirtó brigádot, amiben minden kötelező sablonelem megvan: a mogorva főnök, a katanával rohangászó bige, a jófejkedő tag aki szinte elsőként hal meg a csapatból, végül kapunk pár túlélőt is, akiket simán a zombik elé vetnék, olyan ripacs módon játsszák túl azt a kevés szerepüket is, ami van – és itt még korántsem ért véget a film.

Zombie Massacre2

A katonaság – mivel úgy gondolják, hogy egy robbanás nem volt elég – egy rakétát céloz a város felé, hogy ezzel elejét vegyék a globális katasztrófának – ám így hőseinknek alig van ideje elmenekülni a helyről. Útjukban zombik, ellenséges katonák, és persze egy megazombi sem maradhat ki a sorból, végül persze négyen megússzák a dolgot. A város felrobban, de nem örülhetünk, mert a későbbiekben láthatjuk, hogy pár félpucér csaj egy kis medencés úszás után szintén zombi lesz – és minden kezdődne újra elölről, ha nem jönne fel a stáblista, jelezve, hogy itt a vég.

Zombie Massacre3

Ez a film pofátlan, nem is kicsit. Atomrobbanás? Ideglelés Csernobilban. (mondjuk itt zombira cserélték a mutánsokat) Rakéta a városra? Kaptár 2. Ez nem vált be? Kaptár 3. Megazombi, aki egy az egyben úgy néz ki, mint Nemezis a Kaptár 2-ből? Azt meg már meg sem említem, hogy a film vége felé az egyik szereplő egy csillagot fest a kerek pajzsára és azzal rohangál. Egy kis dolog innen, egy kevés onnan, mindez összefércelve és előadva a lehető legrosszabb tálalásban.

Zombie Massacre4

A Zombie Massacre lopkod, kapkod és egyáltalán nem az a célja, ami egy zombis horrornak – vagyis az ijesztés. Még csak nevetni sem tudtam rajta, annyira lesokkolt az élmény. Még a megszállott fanoknak sem tudom ajánlani – hacsak nem akarnak nyolc napon túl gyógyuló idegbajt kapni.

Szerző

Hanama
Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “Zombigyalázás mesterfokon part 2 – Zombie Massacre”

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .