Outlander S01E04 – The Gathering

Imádom, ahogy ez a sorozat az emberség, az emberi jóság és a totális brutalitás közt egyensúlyoz. Amúgy azt említettem már, hogy ettől függetlenül milyen nehéz hetente írni róla? De azért csak csapjunk bele a lecsóba.

outlander4.5

A Mackenzie klán tagjai a Leoch kastélyba érkeznek, hogy hűséget fogadjanak Columnak – persze, ez az összkláni banzáj több egy egyszerű szertartásnál. Olyan ez, mint egy nagy családtalálkozó – a maga nemében az is –, ahol mindenki boldog, hogy viszontláthatja a többieket, megy az ünneplés, a játék, a szabadtéri sütés. Az eskütételnek viszont nem mindenki örül – Jamie próbál nagyon nem szem előtt lenni, mivel az eskü őt egy olyan döntéshelyzetbe hozza, amiből szinte sehogyan sem kerülhet ki győztesként. A klán amúgy a ceremónia utáni napra nagy vadkanvadászatot hirdet, amin Claire-t is kérik, hogy gyógyítóként vegyen részt, biztos, ami biztos – veszélyes állat a vadkan. A nőnek viszont esze ágában sincs addig a kastélyban maradni, hanem azt tervezi, hogy már az előző este, az ünneplés alatt megszökik, és elindul Inverness felé.

outlander4.4

Rosszat ismételten nem tudok mondani erről a részről, de hirtelenjében jót se – nem azért, mert nem volt, hanem azért, mert egyszerűen képtelen vagyok normálisan összeszedni a gondolataimat. Azért megpróbálok valami koherenst összehozni, ha ez mégse sikerülne, kérlek, bocsássátok meg nekem.

A tempó még mindig lassú, de továbbra is minden egyes kis jelenetnek jelentősége van. Az továbbra is érződik, hogy adaptációval van dolgunk, mivel az epizódok ritmusa nem a megszokott ívet mutatja – jelen esetben például Jamie eskütétele tetőpontnak érződik, ám a jelenetet mégis követi még vagy húsz perc, benne egy másik szcénával, ami szintén elmenne tetőpontnak. De ez tulajdonképpen nem is baj, mert egyedi hangulatot ad a szériának.

outlander4.3

Claire-t egyre jobban kedvelem – nagyon okos lépései voltak ebben az epizódban, ravaszkodott is egy sort, ha pedig nem is egészen úgy sikerültek a tervei, ahogy azt akarta, mindez nem az ő hibája. Kérem szépen, így kell jó, erős női karaktert írni: okos, talpraesett, jól használja a tudását, ha kell – bár nem jó benne – testi erőt is alkalmaz, de ettől még megmarad nőnek, gyengéd, kedves, vonzó, és még a gyerekekkel is tud bánni. Azt még mindig nem tudom eldönteni, hogy Geillisszel szimpatizálok-e, vagy félek tőle, de az biztos, hogy nagyon megfogott a karakter – ami kis monológtól pedig, amit lenyomott a felföldön való életről, és arról, hogyan alakította a sorsát, még most is borsódzik a hátam. Ami pedig Laoghaire-t illeti – nos, igaz, amit az előző részben mondtak róla, miszerint ötvenévesen is kislány lesz. Attól még édes, csak féltem.

Jamie-re most haragszom kicsit, mert markáns vonásait csak az epizód felénél méltóztatott bemutatni, viszont amiket tett, azzal elérte, hogy megbocsássak neki eme bűntettért. Az eskütétel jelenete hihetetlenül erős (ja, igen, amíg el nem felejtem: csak Claire hétköznapi ruhái nem tetszenek. Amit az ünnepélyen hordtak a nők azonban gyönyörűek. A jelenetben ráadásul azt is megtudtuk, hogy Mrs. Fitznek felvágták a nyelvét), a három férfi – Jamie, Colum és Dougal – viszonya rettenetesen érdekes, és jó volt kicsit belepillantani a klánpolitikába is. Bár azt azért szeretném hozzátenni, hogy a való életben halálosan unalmas lehet egy ilyen ceremónia.

outlander4.2

Az eskütétel ellenére az epizód legerősebb jelenete kétségkívül a vadászat. A vadkan hajtása közben meghal valaki – lényegtelen, hogy ki, ha láttuk is előtte, én nem emlékszem rá. Egy férfi a klánból, többet nem is kell tudnunk róla. De ahogy előadják… A jelent véres, nagyon véres, ugyanakkor viszont rettenetesen valós és szíven üti az embert. Arra is ráveszi a nézőt, hogy elgondolkozzon rajta, hogy vajon ennyi egy emberi élet? Vajon mi a legtöbb, amit a halálunktól várhatunk? Mi számít kegyesnek, humánusnak egy ilyen esetben? Azt pedig gondolom, meg sem kell említenem, hogy a színészi játék pazar – főleg a Dougalt alakító Graham McTavish-é, aki nem csak ebben, hanem a következő jelenetben is brillírozott.

Most nem igazán foglalkoztunk a negyvenes évekkel, mindössze csak egy-két pillanatnyi bevágásokat láttunk Frankről, mikor Geillis szóba hozta Claire férjét. A huszadik század hangulata viszont jelen volt a zenében – pár jelenetben ugyanis aláfestésként swinget raktak be, ami lehet, hogy elsőre furcsa, ám a végeredmény nagyon is megkapóra sikeredett: a negyvenes évek zenéje pont úgy illett bele az epizódba, mint a We Will Rock You a Lovagregénybe.

outlander4.1

Még csak az évad negyedénél járunk, tehát még mindig nagyon a történet elején – és nem fogok hazudni: már kezd nagyon izgatni, mi mindenre számíthatunk a jövőben.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..