NCIS: Los Angeles (2009-), 5. évad

Erről az évadról most nem tudok annyira pozitívan nyilatkozni, mint az előzőekről, ugyan akadt ebben is bravúros megoldás, de ez sajnos a végén átcsapott egy igazi elbénázott lezárásba.

ncis.la.s05.2

Sam (LL Cool J) és Deeks (Eric Christian Olsen) eltűnése tartja lázban a csapatot, Callen (Chris O’Donnell) és Kensi (Daniela Ruah) borzasztóan aggódnak társaikért, ezért nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, hogy megtalálják őket. Így azonban Callennek ismét régi ellensége, Janvier (Christopher Lambert) segítségét kell kérnie, hiszen nemcsak két élet forog kockán, hanem egy elképzelhetetlen pusztítás is, hála a feketepiacon szabadon megvehető nukleáris bombának. Persze azt a többiek nem tudják, hogy Samet és Deekset kínozzák, méghozzá Sidorov (Timothy V. Murphy) parancsára, aki kétkedik Quinn (Aunjanue Ellis) hűségében. Bár Sam szerint Deeks nem elég kitartó vagy erős ügynök, mégis minden kínzás közepette sem adja fel Quinn valódi kilétét, az az, Michelle Hannát, Sam feleségét.

De mint az lenni szokott, Hetty (Linda Hunt) csapatát semmi nem állíthatja meg. Ugyan tagjai sok gyötrelmet álltak ki, de mint mindig, most is győzedelmeskedtek – hála az égnek, mert a pulzusom már nem bírta volna sokáig. Azonban Deeksnek nem sikerül visszatérnie korábbi énjéhez, a szenvedés, amit átélt örökre megváltoztatta ezt a mindig vidám rendőrt, és most a sötétben, bezárkózva tengeti napjait. De mire menne az ember barátok nélkül? A válasz az, hogy semmire, így Kensinek sikerül is ebből a depressziós létből kirángatni társát, és Deeks újult erővel visszatér a csapathoz.

ncis.la.s05.5

Arra azonban senki nem számít, hogy Granger (Miguel Ferrer) és Hetty közös megegyezéssel egy különleges küldetésre Afganisztánba küldik Kensi Blye ügynököt, aki természetesen ódzkodik a dologtól, de nincs választása: mennie kell. A legnehezebb része ennek a speciális munkának, hogy Kensi senkivel sem tarthatja a kapcsolatot a Los Angeles-i egységtől, de Hetty nem olyan óvatlan, hogy segítség és támogatás nélkül kiküldje az egyik ügynökét.

Míg Kensi Afganisztánban tölti az idejét, addig Deeks mellé hol Nellt (Renée Felice Smith), hol Grangert osztja be Hetty. Persze a csapat egyetlen tagja sem örül Blye ügynök távolmaradásának, de az élet nem áll meg, így kénytelenek nélküle tovább dolgozni. Ám amikor kiderül, hogy Kensi talán veszélyben lehet, mindent eldobnak, és rohannak a Közel-Keletre, hogy megmentsék barátjukat.

Reznikov, N.

Annak, hogy két szálon fut most a történet egy igen egyszerű oka volt: a Kensit alakító színésznő, Daniela Ruah terhes volt a forgatás ideje alatt, így valahogy meg kellett oldani, hogy a karakternek ne okozzon ez problémát, de természetesen a színésznőnek sem. Az ötlet pedig kitűnő, mivel Kensi speciális küldetésén mindig annyi ruha volt rajta, hogy esélye sem lett volna a nézőnek kiszúrni a hasát, ráadásul egy külön csoport forgatott vele, így nem okozott különösebb fennakadást a sorozat tervezésénél. Pici érdekesség, hogy Daniela jegyese, David Paul Olsen, a sorozatbeli társát alakító Eric Christian Olsen testvére és egyben dublőre.

ncis.la.s05.4

A Szellem kiléte, vagy Kensi küldetésének valódi célja kellően trükkös és zavaros volt, ráadásul Hetty és Nell hathatós segítségével mindig kaptunk valamilyen plusz információt a dolgokról, amit viszont a fiúk nem tudtak, így igazán bennfentesnek éreztem magam. A csapat reakciója Kensi eltűnésére olyan volt, amilyennek lennie kellet, sőt az egyikük még képes is lett volna átlépni egy veszélyes határt, a színész pedig bebizonyította, hogy nem csak a hibátlan kék szemeiért kedvelem. A sivatagban történtek egy igazán szépen felépített és izgalmas történetszálat ígértek, ami addig a pontig, amíg ki nem derült, hogy mi is a végkifejlet valóban élvezetes volt. Ám a lezárás annyira bagatellre és ócskára sikeredett, hogy a szememben hazavágta az egészet.

Big Brother

A szokásostól eltérően az évadfinálét nem alapozták meg annyira, mint azt a korábbi évadokban tették az alkotók, ám ez egyáltalán nem von le a cliffhanger szokásos mellkasba vágó stílusából. És én már megint azt várom, hogy legyen szeptember, és végre lássam a történet folytatását.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:NCIS: Los Angeles (2009-), 6. évad | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..