Stephen King: A mobil

Olyan rég írtam zombikról. Mondjuk, én nem szeretem őket, szóval annyira nem meglepő, de King bácsi még ezt is eladta nekem. Ez az a pillanat, amikor mindenki, aki esetleg eddig kételkedett benne elhiheti, hogy tud ez a csávó – azt egyébként kétlem, hogy akad ilyen.

mobil

Szóval, jönnek a zombik. Na, nem is akárhogy – ezúttal a vírus nem olyan, mint az influenza, és nem is igényel varázslatot – mobiltelefonon érkezik. Ez azért egyébként egy elég csúnya beszólás ismét az emberiségnek, mert enyhe utalás, hogy manapság mindenki telefonzombi – nyugi, én is. Persze mindig akad néhány ember, aki nem esik bele ebbe a csapdába, mert épp nem telefonált. Ez az ember Clay Riddel, a grafikus. Elég hamar rájön, hogy honnan ered a „fertőzés”, neki pedig épp mázlija van, mert nincs mobilja. Azonban a feleségének és fiának, akik otthon vannak, míg ő Bostonban tárgyal, van, ez pedig aggodalomra ad okot. Nincs mit tenni, meg kell keresnie a forrást és leállítani – hazamenni tömegközlekedés hiányában lehetetlen. Út közben talál még néhány szerencsés túlélőt, akik hozzászegődnek, és együtt küzdenek a csapatostul támadó zombik ellen – akik ugyan megfertőzni nem tudnak, de megölni elég könnyen.

Nagyon szeretem ezt a sztorit, mert végre nem a szokott módon ragadta meg a vírust. Egy kicsit már unalmas volt a sok biosz és nekromancia és még több biosz. Ez megadta a kellő frissítést, annak ellenére, hogy ismét számtalan klisé lett felhasználva: családjáért aggódó hős, túlélő csapat, gyenge láncszem. Mindezt viszont sikerül jól felhasználni egy jól felépített keretben. Arról nem is beszélve, hogy számomra ijesztőbb egy mobilos vírus, mert ez egy kicsit könnyebben terjeszthető manapság, mint a harapdálós megoldás. Ami még egy nagyon jó löket, hogy a zombik pont kellő mennyiségben jelennek meg: tehát sokat, de az író mindig ad egy kis időt az olvasóknak, hogy szusszanjanak. Nálam kompletten kiváltotta azt, hogy amikor felemeltem a fejem a lapról, csodálkoztam, hogy nem látok egy foszló hullát, mindez ráadásul többször is megesett.

Ugyan panaszt is hallottam már, mivel egyrészt klisés, másrészt sokak szerint csak azért van ez a könyv, hogy legyen és helyet foglaljon a polcon, de ez várható volt. Vámpírok és zombik folynak a csapból is, valahol meg lehet érteni, hogy sok embernek – többek között nekem is – tele van a hócipője vele. Azt viszont nem gondolnám, hogy nincs meg a szokásos kinges tanulság, vagy hogy csak porfogónak jó. Akinek nem esett le az erős célzás, hogy újabban akárhányszor utcára megyünk, csak telefont nyomkodó, vagy telefonáló „zombikat” látunk, azzal valami baj van. És tudjátok mit? Igaza van az írónak. Igenis gáz, hogy ilyenek vagyunk – igen, most leoffoltam magamat –, mert lassan tényleg nem kommunikálunk egymással normálisan és kihalnak a játszóterek. Azt már meg sem említem, hogy ha az ember bulizni megy, akkor az abból áll, hogy az asztal körül mindenki a mobilján pötyög és van előtte egy sör. Néha ezen elgondolkozom, távolról próbálom szemlélni és arra jutok, hogy nem barátkoznék magunkkal.

Én azt mondom, hogy ez egy jó könyv, már amennyiben valaki képes elfogadni, hogy most csúnyán beszóltak neki, és szereti a zombikat is. Amennyiben megfeleltek ebből a két követelményből egynek, akkor fogjátok élvezni. Ha nem, akkor tényleg csak porfogó – bármennyire is fáj ezt mondanom.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..