Austenland (2013)

Tipikus délutáni, egyszer nézős, könnyen elfelejtős bűbájosság, szigorúan menthetetlen romantikusoknak.

austenland1

Jane (Kerri Russel) egész élete Jane Austen, pontosabban a Büszkeség és balítélet körül forog. Miután már elmúlt harminc, egyik kapcsolata a másik után megy gallyra, és úgy zusammen elege lesz az életéből. Úgy dönt, összes spórolt pénzét arra költi, hogy befizessen egy Austen-témájú üdülőhelyre Angliában, ahol a vendégek kipróbálhatják, milyen is lehetett a vidéki előkelőség élete a tizenkilencedik század elején, miközben a románc – hála az üdülőhelyen dolgozó színészeknek – garantált. Jane nagy reményekkel indul az útra, ám odaérve azzal kell szembesülnie, hogy míg ő csak a legolcsóbb csomagot engedhette meg magának, a szálló két másik vendége, a minden finomságot nélkülöző, ám aranyszívű Elizabeth (Jennifer Coolidge), és a már túlságosan is mesterkélt Amelia (Georgia King), azonban a legdrágábbra fizetett be, ezért a hely tulaja, Mrs. Wattlesbrook (Jane Seymour) sokkal többre becsüli őket. Jane a színészekkel sincs egészen megelégedve: bár a ripacskodó Andrews ezredes (James Callis) nem sok vizet zavar, az egyértelműen Mr. Darcy karakterét hozó Mr. Nobley (JJ Feild) viszont kifejezetten irritáló – és ráadásul csak ketten vannak három nő mellé. Még szerencse, hogy Jane-nek ott van az istállóban dolgozó Martin (Bret McKenzie), akivel rögtön megtalálják a közös hangot.

austenland5

Bár az alapötlet kifejezetten ügyes, a kidolgozás már hagy némi kívánnivalót maga után – na, jó, jó sok kívánnivalót. Felvezetés kvázi nem létezik, a cirka ötperces, nagyrészt montázsos nyitójelent semmire sem jó, ráadásul az egész film hangulatából kilóg, és még azt sem magyarázza el rendesen, hogy bukkan rá Jane Austenlandre – ráadásul szeretném jelezni, hogy Jane itt felbukkanó barátnője, akivel a főhősnő útnak indulása után már nem is találkozunk, gyakorlatilag felesleges.

A történetvezetést tekintve értem én, hogy a fikció és valóság keveredésével akartak játszani az alkotók, csakhogy ez nem jött össze nekik, mivel szerintem ők sem voltak egészen tisztában vele, mi is a fikció, és mi a valóság a filmben, emiatt egy nagy katymasz lett az egész, amiben nyoma vész a tanulságnak. Sőt, valahogy a film egész közepe egybeolvad. Valódi konfliktus nem igen létezik, és ami kis konfliktuskák vannak, azok is csak elszórva jelennek meg a filmben, emiatt a történetnek nincs normális váza.

austenland4

Ezen felül a készítőknek arra sem sikerült egészen rájönnie, hogy romantikus drámát vagy romantikus vígjátékot akarnak-e csinálni – mert a végtermék se nem egyik, se nem másik. Ahhoz túl komolytalan, hogy drámának tekinthessük, és még az igazi tét is hiányzik belőle, viszont annyi humor sincs benne, hogy elmenjen rendes vígjátéknak. Így hát a film megragadt valahol a két műfaj közt – ha kicsit jobban komolyan veszi magát, lehetett volna egy „elmegy”-dráma, ha pedig kicsit kevésbé komolyan, akkor egy tűrhető vígjáték, de így, ebben az állapotában olyan igazi semmilyen alkotás.

Ami a karaktereket és az alakításokat illeti – Jane-től az elején égnek állt a hajam. Én fangirl vagyok, és fangirlökkel veszem általában körbe magam, és Firefly-pólót viselve, a Castle-párnámat ölelgetve magamban ádáz vitákat folytatok arról, hogy igenis, az Agents of S.H.I.E.L.D. kulisszatitkait bemutató könyv megér tízezer forintot, de amit ez a nő a film elején művelt, az még nekem is sok(k) volt. Egyik professzorom szavait parafrazálva, Jane furcsa – de nem menő-furcsa, hanem kórházba-kéne-zárni–furcsa.

austenland3

Jane mellett Mrs. Wattlesbrook is elég inkonzisztens – mert lehet, hogy Jane nem fizetett annyit, mint a másik két nő, de attól még fizetővendég, Wattlebrook pedig üzletasszony, ergo nem hiszem, hogy a karakterhez túlságosan passzolna az a hozzáállás, amiről a filmben tanúbizonyságot tett – név szerint az, hogy gyakorlatilag sértegette Jane-t. Mellette Jennifer Coolidge Elizabeth-ként gyakorlatilag ugyanazt a figurát hozza, mint az Élet csajos oldalában, csak lengyel álakcentus nélkül, vagyis szegény elég idegesítő. A két férfi főszereplővel viszont nincs komolyabb probléma, sőt, szeretném megjegyezni, hogy a Henry Nobley-t alakító JJ Feild egészen Tom Hiddlestonra emlékeztető arcvonásokkal bír, és gyönyörű a szeme.

És hogy a végére kicsit még mentsem a film renoméját: az utolsó tíz perc remekül sikerült. Igen, cukor mázas. Igen, csöpög. De nem baj, mert legalább őszintén és bájosan cukormázas és csöpögős, és egy egész ütős kis csavar előzi meg. Úgyhogy az utolsó tíz perc ismeretében már-már megbocsátható az előtte levő cirka nyolcvan perc.

austenland2

Hát, az Austenland nem lett a kedvencem, de egyszer azért megérte megnézni – csak azt sajnálom, hogy egy ilyen ötletből többet, jóval többet is ki lehetett volna hozni.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..