Laurell K. Hamilton – Bűnös vágyak

Kissé nehezen indult a kapcsolatom Anita Blake-kel. Többnyire olyan ismerőseim olvasták, akik agyonhype-olt és kicsit sem jó könyveket olvasnak. Így aztán hosszú időbe telt, mire eljutottam addig, hogy belekezdjek. Aztán az eredmény meglehetősen vegyes lett, ugyanis Anitát könnyű megszeretni, de ettől még tény, hogy sok újat nem mutat.

anitablake1

Anita Blake, akiről már a címben kiderül hogy vámpírvadász, valójában igen sokmindenhez ért. Elsősorban nekromanta, aztán vámpírvadász, de ehhez járul még számos egyéb feladat, mivel utóbbit a rendőrség megbízásából műveli. Mindezeket persze igen jól csinálja – szerencsére az írónő figyelt rá, hogy ne ő legyen a legjobb, bár így is kicsit erőltetett – és még a tetejébe annyira nem is csúnya. De egyébként nem is szép, viszont a szövege az hatalmas. Tulajdonképpen ez volt az, ami miatt aztán végül beleszerettem a könyvsorozatba, mert Anitának akkora dumái vannak, hogy a buszon nem merem néha olvasni.

A Bűnös vágyak amolyan bevezető kötet IS, de azért valami jó kis akció ebből sem maradhatott ki. Megismerkedünk a két főszereplővel, valamint úgy nagyjából a közvetlen környezetükkel. Anita ugyebár vámpírvadász, így az a legmeglepőbb, hogy a mellette álló központi karakter, Jean Claude egy vámpír, aki egészen véletlenül már annyira dögös, hogy még a hulla-lét ellenére is bejön a kedvenc nekromantánknak – persze ennek igyekszik ellenállni. Egészen aranyos kis civódás. A vámpírparadicsomban azonban gond van, mert valaki elkezdi megtizedelni a vámpírokat. Ez nem csak Jean Calude-ot aggasztja – aki nem mellesleg a város ura –, de a rendőrséget is, pontosabban annak a természetfeletti alosztályát, akiknek Anita dolgozik. Az egység nevének rövidítése egyébként viccesen RETEK, de a teljes nevét meg ne kérdezzétek, mert nyolc könyv után sem jegyeztem meg. Bocsi, de ők nem sikerültek olyan királyra, mint a többi sorozat zsarui. No, és ki lenne alkalmasabb egy ilyen ügy kinyomozására, mint Anita? Tud nyomozni, ismeri a vámpírokat, meg is tudja ölni őket, mi kell még?

A főgonosszal aztán amúgy nem igazán voltam kibékülve. Meglehetősen sablonos, és bár morbidnak szánták, én csak furcsának találtam. A poént nem lövöm le, mindenki olvassa el magának, de nekem az az erős gyanúm, hogy még sok elégedetlenkedő olvasó lesz. Egyrészt kísértetiesen hasonlít egy klasszikus szereplőre, akit nem nevezek meg – de nem Drakula –, másrészt, ha az ember egy sablonkaraktert használ, akkor az illik jól elsütni, és ez Hamiltonnak most nem sikerült.

No, de akkor miért szeretem mégis? Aki egyedi dolgokra vágyik, az kézbe se vegye. Félre fogja dobni, és utálni fogja. Semmi baj nincs ezzel, az igényeink különbözőek. Anne Rice-hoz, vagy Stokerhez soha nem fog felérni. Számomra azonban az Anita Blake-sorozat olyan könyvet jelent, mint másoknak a romantikus füzetkék: strandkönyvet. Persze, télen azért nem megyek ki a strandra, hogy olvassak, de szerintem nem árt néha valami egyszerűt kézbe venni, amin az ember két nap alatt átrágja magát, különösebben mély nyomot nem hagy benne, de mégis minden nyáron előveszi. Az Anita Blake nagyjából egy ilyen könyvsorozat, csak urban fantasy-közegben. Valójában szerintem szórakoztató, szeretem, hogy rövid részekből áll, vicces és nem bonyolít túl semmit – Anita szerelmi életén kívül.

A Bűnös vágyak kétségkívül nem a széria legjobb darabja, de azért mindenképp érdemes elolvasni, mivel mégiscsak ez vezet be minket ebbe a világba, amit Hamilton elképzelt, ráadásul később sok lesz a visszautalás, amire aztán bután nézhet az az olvasó, aki kihagyta, csak mert azt mondtam, hogy a többi része jobb. Azért halálra unni ezen se fogjátok magatokat, efelől megnyugodhattok.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..