Watchaholics Horror Challenge: Mészárlás szabály szerint

No, most úgyis volt szó a Fűrészről, nézzünk valami hasonlót. Persze a gyilkos most feleannyira nem okos, meg ügyes, a karakterek is hagynak némi kívánnivalót maguk után, de hát kell a limonádé – szóval, nézzük meg, mit kaptunk.

killtheory3

Kaptunk egy rakás egyetemistát, akik elmennek nyaralni, még mielőtt lediplomáznának. Szerencsére egyikük, Brant (Teddy Dunn) igen pénzes apukával rendelkezik, így fel is tudja ajánlani a nyaralójukat a barátai számára. Amikor azonban megérkeznek, első meglepetésként ott találják Brant morcos mostohatestvérét (Taryn Manning), majd miután megbékélnek egymással, jól berúgnak. A második meglepetés éjjel érkezik, amikor az egyik lány holttestét bedobják az ablakon és egy videót találnak a nappaliban. Valaki azt akarja, hogy reggelre megöljék egymást és csak egy élje túl – amennyiben ez nem történik meg, mind meghalnak. Szóval semmi bonyolult.

killtheory2

Ami zavaró, hogy a gyilkos leleményesnek tűnik, eltünteti a házban található fegyvereket, a kocsikulcsot, meg úgy mindent, ami hasznos lenne. Ezen a ponton egy okosabb ember a filmekben azért be tudja indítani a kocsit. Ez a csapat azonban hülyékből áll. Szóval ez az a pont, ahol pont kellett volna a klisé, de kihagyták. Ellenben a szereplők, na azok aztán olyanok, hogy minden filmben találni belőlük hármat. Továbbá az is szép, hogy a kedves őrjöngő gyilkos arra vágyik, hogy a srácok kinyírják egymást, ehhez képest ő áll neki darabolni. Semmi baj, nyugodtan daraboljon, csak épp akkor értelmét veszti a film alapsztorija – hiába próbálták ráerőszakolni a nézőkre, hogy márpedig ez értelmes, ha a haverja nem segíthet neki, mert lelövik.

killtheory4

Ha mindezeket félrerakom, akkor viszont elég jó kis limonádé. Az a típusú film, amit tizenhat évesen leültem volna megnézni a haverokkal este. Merthogy ahhoz kevés, hogy az emberre ráijesszen, vagy gyomorforgató legyen, viszont határozottan élvezhető darab. Számomra kicsit olyan, mint amikor az átlag lányok szerelmi bánatra romantikus vígjátékot néznek – csak ebben több vér folyik.

A szívem csücske kapásból a jó, nagy mackó, Freddy (Daniel Franzese) lett. Ő a kövér srác, akinek nincs barátnője, kockul, amíg a többiek romantikáznak, és finom hamburgert süt. Szóval egy igen gyakran előforduló karakter, de mindig kedvem támad megölelni őket. Emellett Daniel Franzese neve ismerős lehet sokaknak, hiszen az ilyen limonádé-típusú filmekben gyakran előfordul – gyakorlatilag bármilyen műfajban. De leginkább a Bajos csajokból ismerhetjük őt, mert a kirekesztett, meleg Damiant nehéz lenne elfelejteni.

killtheory1

Nagy színészeket senki ne keressen, mert a fentebb említett Franzese a legismertebb közülük – és azért őt sem jelöljük Oscarra. Ettől függetlenül a maguk szintjén remekül odarakták, amit kellett. A film sem fog felérni a nagyokhoz, de nem is akar. Nagyjából olyan mű ez, ami csak úgy létezik, hogy legyen egy-egy lazább esténk – és ha megnézzük, akkor lesz is. Sznob horrorosok kíméljék a filmet, tuti, hogy utálni fogják, ellenben bárki másnak szívesen a kezébe nyomom, még azoknak is, akik amúgy nem rajonganak a műfajért. A saját szintjén teljesen kielégítő, amit nyújt.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..