Az Alien-filmsorozatok utolsó darabja visszás kritikát kapott – a véleményezők nagy része pocséknak és nézhetetlennek ítélte a filmet. Maga a forgatókönyvíró, Joss Whedon is több fórumon hangoztatta, hogy ez nem az a produkció, amit ő megálmodott. Az azóta eltelt időben azonban fokozatosan javult a nézők véleménye a filmről, míg végül egy szerethető akciófilm lett belőle, aminek valójában semmi köze a valódi Alien-történetekhez, de ennek ellenére élvezhető darab.

alien4.1

Az űrben keringő USM Auriga fedélzetén a katonaság tudósai azon dolgoznak, hogy feltámasszák az idegeneket, ehhez pedig egy, a Fiorina 161 börtönbolygóról megmaradt mintát használnak fel. A minta tartalmazza az idegen királynő, és Ellen Ripley (Sigourney Weaver) DNS-ét is. A kísérlet sikeres, és a tudósok legnagyobb örömére megteremti az új királynőt, azonban melléktermékként létrehozzák Ripleyt, aki így kétszáz évvel a halála után ismét életre kel. De valami történt, és a két végletekig különböző faj örökítőanyaga keveredett, ezáltal mind a királynő, mind pedig Ripley megváltozott.

alien4.5

A tudósoknak azonban emberi (élő) testekre van szüksége, hogy tovább folytathassák munkájukat, így az Auriga vezetője, Perez tábornok (Dan Hedaya) egyességet köt a Betty kalózhajó kapitányával, Elgynnel (Michael Wincott), hogy fosszanak ki egy űrhajót és a sztázisban lévő testeket szállítsák el az űrbázisra. Ez az akció pedig meg is történik, és a Betty legénysége egy kis potyázás – na meg némi pénz – reményében pár napot az Aurigán kíván tölteni. Összeszokott és kipróbált kalózok ők, Johner (Ron Perlmen) igazi bunkó rosszfiú; Christie (Gary Dourdan) a kulturáltabb kalózok táborát erősíti; Sabra (Kim Flowers) a csapat pilótája, és egyben a kapitány szeretője; Call (Winona Ryder) a kislány, aki kalózosdit akar játszani – legalábbis a fiúk ezt hiszik róla, de a valóság nem is lehetne ennél ellentétesebb; és Vriess (Dominique Pinon) a szerelőzseni, aki tolószékhez van kötve. Ez a “válogatott” csapat találkozik az Auriga büszkeségével, Ripleyvel, aki eljátszik kicsit a fiúkkal, és bár a frászt hozza rájuk, nem ő lesz az, akitől valójában rettegni fognak.

alien4.4

Mint említettem a bevezetőben, ennek a filmnek valójában semmi köze az eredeti Alien-történetekhez, azon kívül, hogy abban a világban játszódik. Igen, Ellen Ripley benne a főszereplő, és persze az idegen királynő is tök ugyanúgy néz ki, mint a korábbi filmekben, de sem a könyvekhez, sem az első két filmhez semmi köze sincs. Mindezek ellenére jó film, csak ezzel az aprósággal illik tisztában lennie minden rajongónak. Ha jól megfigyeljük, akkor már ebben a filmben megalapozta Joss Whedon a Serenity űrhajó, vagyis a Firefly sorozat karaktereinek felét, és hála a filmnek, tökéletesen látta, hogy min kell még javítania a mestermű előtt.

alien4.3

Az alaptörténet, hogy Ripleyt klónozzák, viszont marad benne valami az idegen DNS-ből kiváló, sőt a karakterek jelleme is ügyes, és némelyik valódi meglepetést tartogat a nézők számára. Azonban a kivitelezést egy gyenge közepesre lehet értékelni, mert azt a temérdeknyi lehetőséget, amit az alap adott, egyszerűen nem használták ki. Egyik színész sem mozdult ki a jól megszokott komfortzónájából, még Sigourney Weaver sem, pedig róla szól az egész történet. Ron Perlman szintén hozza a szokásos morcos és kemény figuráját, amit természetesen imádok tőle, de azért ennél ő jóval többet tud. Winona Ryder pedig a szokásos “cuki lány” eleme a történetnek, amit már vagy egy tucatszor láttunk tőle, így semmi érdekesség nincs benne. A szereplők némelyike mutat változást a film végére, de az túl későn következik be, így az előző bakikat nem tudják helyrepofozni.

alien4.2

Persze minden kritikai felhang ellenére az Alien 4. – Feltámad a Halál egy jó és kellemes film a horror és sci-fi műfaj kedvelőinek, illetve a masszív Alien-rajongóknak is, csak éppenséggel ki kell hozzá kapcsolni az agyunkat.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “Alien 4. – Feltámad a Halál (1997)”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .