Doctor Who S08E05 – Time Heist

dw_s08e05_pic1

A sorozat történetében – a reboot szériáéban legalábbis biztosan – a nyolcadik évad tűnik eddig a legszínesebbnek. Az első öt rész alapján a kalandok – de még milyen kalandok! – élveznek prioritást: voltunk a Viktória-kori Londonban, egy dalek belsejében, és Robin Hooddal is találkoztunk. Előző héten az írók egy félelmetesnek ígérkező, de végül megható és megríkató epizóddal ajándékoztak meg bennünket, most pedig egy igazi adrenalinbombát kaptunk. Bankrablásra felkészülni!

Doctor Who (series 8) Episode 5

A Doktor (Peter Capaldi) egyik nap meglátogatja Clarát (Jenna Coleman), aki ismét éppen Dannyhez (Samuel Anderson) készülődik. Eleinte győzködi Clarát, hogy jöjjön vele a randi helyett, Clara viszont nem akar. Ám ekkor a TARDIS-ban megcsörren a telefon – igen, ez nagy szám, hiszen nagyon kevesen tudják a Doktor telefonszámát. A Doktor épphogy felemeli a kagylót, máris egy titokzatos teremben találja magát Clarával, és két különleges segítővel, Psi-jal (Jonathan Bailey), aki félig computer, félig ember, valamint az alakváltó Saibrával (Pippa Bennett-Warner). Négyük feladata, hogy megadott eszközökkel kirabolják a Karabraxos bankot. Karabraxos viszont az univerzum legszigorúbban őrzött bankja, ami nem csoda, hiszen a Doktor elmondása szerint ott bárki megtalálhat bármit, amire csak vágyik. Továbbá problémát okoz az a tény is, miszerint az igazgató, Ms. Delphox (Keeley Hawes) tudomására jut, hogy behatolás történt az épületbe, aki bankját, és pozícióját féltve szabadjára ereszti a Megmondót. A Megmondó egy rendkívüli telepatikus erővel rendelkező földönkívüli lény, aki képes megérezni másokban a legapróbb bűnt is, akit pedig bűnösnek talál, annak „levessé változtatja az agyát” – szépen fogalmazva agyhalottá változtatja az illetőt… meg nem hal, csak az alapvető funkcióin kívül nem lesz képes másra. A Doktornak és csapatának tehát meglehetősen nehéz dolga van: többször majdnem elkapják őket vagy az őrök, vagy a Megmondó, Saibra egy ponton nagyon közel áll ahhoz, hogy „leves” legyen az agyából, és végül Ms. Delphox-szal is szemtől-szemben találják magukat. Végül természetesen sikerül nekik a bankrablás, amivel egyúttal az igazgatónőt is móresre tanítják, és mindnyájan megtalálják azt, amiért jöttek.

dw_s08e05_pic3

Mint már említettem, az eddigi részekben nagyrészt a kalandok voltak előtérben, ez alól a Time Heist sem kivétel. Clara és a Doktor kapcsolata mellett viszont nem lehet csak úgy elmenni, főleg hogy eddig minden egyes részben kaphattunk egy kis betekintést abba, hogy az új inkarnáció miképpen viszonyul a – külsőleg – változatlan Clarához. Igen, jól olvastátok, csak kívülről nem változott kedvenc útitársunk, a jellemfejlődése pedig a Doktorhoz való alkalmazkodásához kapcsolódik. Clarának ugyanis rengetegszer helyre kell tennie a Tizenkettest, hiszen szöges ellentéte annak az inkarnációnak, amit a blackpooli lány megszokott. Ezzel nagy általánosságban nincs is baj, ám a Doki egyre furábban viselkedik, Clara pedig ezáltal egyre jobban elidegenítve érzi magát egykori jóbarátjától. Spoilerezni nem akarok, de annyit előrebocsátok, hogy ebből még nagyobb probléma is lehet.

dw_s08e05_pic4_2dw_s08e05_pic4_1

Végül essék pár szó a segítőkről is, vegyük először Psit, aki, mint már mondtam, félig számítógép, félig ember. Ha ez még nem lenne elég, akkor elárulom, hogy ő az univerzum legjobb és legfurfangosabb betörője és bankrablója, aki tettei miatt sokszor ült már rács mögött, viszont legbelül nem rosszindulatú. Mi sem bizonyítja jobban ezt a tényt, mint az, hogy legfőbb igyekezete, hogy visszaszerezze a múltját, amit kitöröltek az emlékezetéből. Saibra is rendkívül érdekes karakter, akit Mystique-hez tudnék legjobban hasonlítani az X-Menből, hiszen mindketten alakváltók, ám képességük hátulütője, hogy megváltozik a kinézetük, és ettől valamilyen szinten mindkét nő meg akar szabadulni. Mystique végül elfogadja magát úgy, ahogy van hogy Saibra hogyan birkózik meg ezzel a problémával, az a mostani epizódból kiderül.

dw_s08e05_pic5

Röviden és tömören összefoglalva egy nagyon izgalmas és érdekes résszel örvendeztetett meg minket ezen a héten is Steven Moffat és csapata. Jövő szombaton a Coal Hill általános iskolába látogatunk, Clara és Danny munkahelyére, ahol mostanában furcsa dolgok történnek, ám szerencsére az új gondnoknak úgy tűnik lesz megoldása az ügyre. De vajon ki az új munkatárs?

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Doctor Who S08E06 – The Caretaker | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..