A múltheti igencsak ijesztő és könnyfakasztó kaland után azt mondtam, hogy nagy változásoknak nézhetünk elébe, ami a Doktor (Peter Capaldi) és Clara (Jenna Coleman) kapcsolatát illeti. Clara ugyanis megelégelte a Tizenkettes bunkózását, valamint azt, hogy folyamatosan feszegeti a türelme és a moralitása határait, így szépen otthagyta az ősz időlordot egyedül a kis TARDIS-ában, hogy gondolkodjon el azon, mit vétett.
A Mummy On The Orient Express viszont már egy olyan jelenettel nyit, amiben ismét együtt a csipet-csapat: pár hét elteltével Clara ugyanis rájött, hogy nem utálja ő a Dokit, viszont a mostani lenne az utolsó utazásuk. Őszintén szólva, szerintem ezzel az írók hatalmas ziccert hagytak ki. Gondoljatok csak bele, pár, egyedül töltött epizód után a Doktor elkezdené hiányolni Clarát, a körülötte levő lények felfigyelnének erre, esetleg ellátnák jó tanácsokkal, közben egy párhuzamos szcénából kiderülne az, hogy Danny (Samuel Anderson) is ugyanígy tesz, mikor meghallgatja Clara panaszait. Ez csak egyike a számtalan verziónak, ahogy ez le tudott volna zajlani. Apróságnak tűnhet, de engem zavart annyira, hogy ezzel indítsam a beszámolómat.
De akkor most rá is térnék inkább az aktuális cselekményünkre: a Doktor és Ms. Oswald az imént említett mosolyszünetet követően az Orient Express fedélzetén kötnek ki, de nem ám a filmekből vagy könyvekből jól ismert vonaton, hanem annak űrbeli változatán. Nem sokkal érkezésük után azonban haláleset történik az étkezővagonban: egy száz év feletti nő az áldozat, aki utolsó pillanataiban egy szörnyet emlegetett, akit viszont rajta kívül senki nem látott. Az ügyeletes tisztek eleinte hallucinációnak titulálják a szörnyet, és a halál okaként hirtelen szívrohamot állapítanak meg – egészen addig, amíg több, hasonló haláleset nem történik, és egy csapatnyi tudós, a Doktorral karöltve, bent nem ragad egy laboratóriummá alakított kocsiban, mindezt azért, hogy kiderítsék, mi folyik az Orient Express fedélzetén. Mint az a címből is világosan látszik, egy múmia szedi áldozatait, akit egyszerre csak egy ember lát, és ha az illető megpillantja a szörnyet, onnantól kezdve hatvanhat másodperce van hátra az életéből – a gyilkolása miértjét, hogyanját, és maga a múmia kilétét viszont titok övezi, és ezt kell a Doktornak és tudósseregének kitalálnia.
Ez a rész egy retro-futurisztikus gyönyörűség, ugyanis kiválóan ötvöződik benne az űrbeli technológia a régi korok stílusával. Egyáltalán nem zavaró, még az első percekben sem, a különféle „modern” kütyüket látni a jazz-éra tipikus, lágyan omló ruháit viselő hölgyei mellett. Egyszerűen az az érzése támad a nézőnek, hogy ez így van rendjén. Ráadásul a speciális vendégszereplőnk, a Foxes néven futó fiatal angol énekesnő – aki magát alakítja a részben – egy olyan popkultúrás utalást ejt meg, hogy az legalább nyolc kézzel simogatta a lelkemet. Ugyan reméltem, hogy Clara kommentálja valamilyen szinten a dolgot, de sajnos ez elmaradt.
A Doktor, ugyan valamivel visszafogottabban, de hozta a formáját, de ha már szóba került Clara, akkor tennék vele kapcsolatban egy nagyon fontos megjegyzést. Véleményem szerint a nézők kilencvenkilenc százaléka megérti, miért akadt ki a Dokira az előző rész végén, és miért döntött úgy, hogy egy ideig látni sem akarja. Az ellenvetések, amiket felhozott legjobb barátja viselkedésével kapcsolatban, teljesen helyénvalóak voltak. Ebben az epizódban azonban azt láthatjuk, hogy legbelül hiába van rendben Clara morális egyensúlya, mégis kezd „eldoktorosodni” – a legnagyobb probléma, hogy ezt valószínűleg észre sem veszi, és ez a későbbiekben pedig csak rosszabbodhat.
Hát, igen, ez a Ki vagy, Doki: a kilátások nem mindig rózsásak, a kalandok is sokszor félelmetesebbek vagy veszélyesebbek, mint amire előzőleg számítani lehet, ráadásul általában a végkifejlet is szívfájdalmat okoz. Egy biztos: az utazás maga kivétel nélkül felejthetetlen és páratlan.
Szerző
Nagyon jó rész volt ez, nagyon várom azt a pillanatot, amikor Clara ráébred, hogy bár nagyon logikus magyarázat, ami mentén a Doktor dolgozik, de nem tökéletes. Remélem nem lógják el fejlődését (morális romlását, ha úgy tetszik) továbbra sem.
Eddig nagyon jól ábrázolták Clara morális változását, szerintem ezek után sem fogják ellógni a jellemfejlődést, már csak azért sem, mert az nagyon rossz fényt vetne az írói brigádra. 🙂 Lassan egyébként mindenképp eljön az a pillanat, amiről te beszélsz, hiszen már Danny is próbálta ráébreszteni erre Clarát, és Danny azért eddig úgy tűnik, elég nagy hatással van rá, ad a véleményére. Mindenképp nagyon érdekes lesz a folytatás. 🙂