Reign S02E03 – Coronation

A Reign kezd beleesni abba a hibába, amibe a Grace Klinika: egyedül, a maguk nemében nagyszerű történeteket produkál, csak éppen ezekből annyit zsúfol egy részbe, hogy nincs idő kifejteni őket.

Közeledik Francis koronázásnak napja, aminek nyomán a keresztény világ vezetőinek színe-java a francia udvarba özönlik. Csakhogy az ifjú uralkodónak és feleségének kisebb gondja is nagyobb annál, hogy az ünnepség megszervezésével törődjön: a pestis nyomán az országban éhínség dúl. Lenne rá mód, hogy ételt jutassanak a néphez, csakhogy a szükséges gabonát Narcisse uralja, aki maga nem igazán hajlandó a királyi párral üzletelni, sőt, még a többi nemest is elijeszti attól, hogy az államnak adják el terményeiket – teszi mindezt azért, hogy bosszút álljon a fia haláláért. Lenne egy másik lehetőség is: az egyik német herceg felajánlja saját gabonáját, azért cserébe, hogy Francis szabadon engedi azokat a protestánsokat, akiket még apja börtönzött be. Csakhogy Francist sokkal inkább lefoglalja, hogy utánajárjon annak a dadának, akit úgy néz ki, megszállt apja szelleme, ráadásul azt sem veszi jó néven, hogy Mary maga intézkedik azokban a dolgokban, amiket ő elhanyagol. És ha ez még nem lenne elég, Bash-nak még egy, a pestis alatt történt gyilkosságnak is utána kell járnia.

És még sajnos ezeken kívül is van szálak, plusz alszálak, amik ezekből indulnak ki, ezekbe csimpaszkodnak bele, amik önmagukban tényleg remekek, viszont negyven-negyvenöt percben ez rengeteg. Újra és újra előléptek az eddig teljesen ismeretlen mellékszereplők, én pedig csak kapkodtam a fejem, hogy akkor most mi is van, ki hová tartozik, miért is fontos ez…? És ez nagyon nehezen érthetővé tette az epizódot. Olyanokról már nem is beszélve, hogy például Bash szála szerintem teljesen el lett nyomva, pedig ebből – attól eltekintve, hogy a sorozat íróinak nem erőssége a krimi – nagyszerű kis történetet lehetett volna kerekíteni.

Az viszont jó, hogy lassan haladnak ezzel a Henry-szelleme-dologgal, amit amúgy is nagyon ügyesen hoztak be az előző rész végén. Mondjuk nekem kicsit ellentmondásos volt, amit akkor mondott a szellem, és amit most, viszont ezt még lehet, ki fogják egyengetni. Arról viszont fogalmam sincs, hogy hosszú távon mire akarnak kilyukadni ezzel, no meg azzal, amit Bash látott.

Ami viszont a végére nagyon szépen kikerekedett, az a Francis és Mary közti szál – nagyon tetszett, ahogy a kezdeti összhangból konfrontáció lett, ám végül mégiscsak meglelték a kettejük közti egyensúlyt. A koronázási jelent pedig gyönyörű lett, olyan igazi, emelkedett, feelgood érzést keltett, a ruha pedig, amit Mary viselt, eskü, benne van a sorozat eddigi top tíz legszebb kosztümében, pedig gondolom, nem kell arra kitérnem, hogy mekkora szó ez.

Narcisse viselkedése is tetszett, valamint kíváncsi leszek rá, mit fognak alakítani Catherine-nel. Illetve persze külön jár a piros pont a Francisszal és Maryvel való utolsó jelenetéért az epizódban. A maga nemében Condé karakterizációja is jó és érdekes volt, csak megint itt jött be az a probléma, hogy nem hagytak neki elég idő – a tettei teljesen logikusak, érthetők, sőt, morálisan is a helyükön vannak (egyre érdekesebb ez a karakter), csak éppen nem volt elég hely kibontani azt, hogy mi vezette el a döntéséhez.

Vagyis ez az epizód tele volt nagyszerű ötletekkel, nagyszerű karakterekkel és történetekkel, csak éppen túl sokat kaptunk ezekből – optimálisabb esetben ennyi anyagból kettő, de akár három részt is ki lehetne hozni. Tehát a tanulság: emberek, nem hajt a tatár!