Készültök már a Halloweenre? Én igen, és hozzám hasonlóan a freakek is. Habár van egy szigorú hagyományuk ezzel kapcsolatban, azonban ettől még nagyon szeretik, hiszen ilyenkor úgy érezhetik magukat, mint bárki más. De mi az a babona? És ki az az Edward Mordrake? Ennek örömére – bár én cseppet sem örültem – egy hosszabb, kettébontott részt kaptunk, amelynek a második fele majd csak a jövő héten érkezik.
Az ember azt hinné, ha egy cirkuszban elveszíti a társulat az egyik tagját, akkor az mindenkit megráz. Azonban Elsáéknál egyáltalán nem úgy tűnik, hogy bárkit is megrázott Meep elvesztése, míg Jimmy a sarkára nem áll. Pedig szegény, még nem is tudja, hogy nem ez lesz az egyetlen, aminek és akinek búcsút kell mondania. Ezekből kiindulva nem fogok meglepődni, ha az évad végére kapunk egy Tate-hez hasonló – csak ezúttal freak – pszichopatát.
Igazából elég pörgősek az események ebben az évadban, mivel a fentebb említett események mindössze nagyjából tíz percet tesznek ki a részből és ezzel még korántsem értem a bajok sorolásának végére. Igen, veszély az bőven van, ezúttal szőke haj és vörös rúzs mögé bújva jelenik meg. Azonban nincs olyan egyszerű dolga, hiszen egy átlagembernek elég megterhelő idegileg és érzelmileg, ha huszonnégy órában össze van zárva torz emberekkel. Az meg aztán mindennek a teteje, hogy Dot még jól be is szól neki – és itt kedvem támadt volna egy nagy puszit adni neki, mert annyira szép szöveg volt.
Persze, így Halloweenkor a kedvenc bohócunk sem maradhat a házban elbújva, hiába szerzett magának egy barátot, amikor a gyerekek az utcát róják. Neki pedig illik szórakoztatni őket, mint ahogy ezt a jó bohócok szokták tenni – mosolyog egy kicsit itt, kukkol egy kicsit ott. Hiszen őt egy kedves, szeretnivaló embernek ismerjük (ennek a bekezdésnek a végére olyan röhögő görcsöt kaptam, hogy tíz perc levegőszünetet kellett tartanom).
Viszont az új, gyönyörű barátság másik fele sajnos már nem mondható ilyen boldognak. Gloria ugyan igyekszik őt meglepni újabb és újabb dolgokkal, jelmezekkel és attrakcióval, viszont a „kis” Dandy nem hajlandó semminek örülni és a jelek szerint mintha kezdene elborulni szegénynek az agya. Meg kell, hogy mondjam, engem kiráz a hideg tőle, mert hihetetlenül morbid és beteges dolog, hogy egy felnőtt pasi úgy hisztizzen állandóan, mint egy elkényeztetett óvodás – bár, mint az ábra mutatja, agyilag valóban az.
Hát azt aztán nem lehet mondani, hogy ez egy unalmas rész volt, mert nagyon durván bepörögtek az események – ezért sajnos meg kell hajolnom azelőtt a döntés előtt, hogy két részre bontották az epizódot –, de a sorozat, szokásához híven továbbra is követhető maradt. Ezt mindig is szerettem benne, mert bár mindig sok minden történik, bárhol is járunk, bármelyik szereplőkkel, soha nem zavarodtam még bele a szálakba. No, de azért kedves idő! Leszel szíves gyorsan telni, mert jövő csütörtökig itt fogok ülni ezen a széken, itt ni, és hisztériázni fogok – hm… mintha rossz hatással lennének rám bizonyos szereplők…
Szerző
