Úgy tűnik a The 100 a második évadra találta meg saját hangját és stílusát – az előző heti szezonnyitót dicsértem, és a legnagyobb megdöbbenésemre a mostani epizód is jól működött.

the100.s02.e02.2

Clarke még mindig gyanakodik a bunkerben élőkre, hogy nem azok a valódi szándékaik, amit neki és a többieknek mondanak. A lány, most igen okosan, próbálja felmérni a fennálló helyzetet, bár akad némi kirohanása is – de ezt tudjuk be az ifjonti hévnek. Ugyanakkor Jasper az, aki kételyt ébreszt benne saját elméletében, és abban, hogy mi van, ha vele van probléma, nem pedig a “hegyi emberekkel”. Clarke ugyanakkor lát valami felettébb gyanúsat, ami arra készteti őt, hogy még egy kísérletet tegyen az igazság kiderítésére – ám erre az igazságra nem lehet felkészülni.

Mióta az űrállomásról megérkeztek a Földre, Marcus vette át Jaha vezető szerepét, így most ő dirigál. Ezt Abby nehezményezi, mivel a férfi taktikailag gondolja át az előttük álló feladatot, nem pedig az érzelmeire hagyatkozva rohan bele a nagyvilágba, ami a dokinak nem tetszik – szerintem Marcusnak van igaza. Azonban azzal már egyáltalán nem értek egyet, hogy Bellamyt bezárva tartja, csak mert bemosott Murphynek, de mint kiderült, információt akart szerezni a sráctól a helyiekről, de leginkább arról, hogy mivel provokálták őket. Csakhogy Marcust is rádöbbenttik, hogy már a puszta létezésük is probléma. Mindeközben Abby Raven gyógyulását készíti elő, és egy olyan választás elé állítja ezt a kemény lányt, amit senkinek nem kívánnék – de ugyanúgy döntöttem volna, mint ő.

the100.s02.e02.1

Tényleg le vagyok nyűgözve, hogy egymás után sikerült két olyan epizódot összehoznia a sorozat alkotóiknak, ami nagyon tetszett. Clarke és Jasper beszélgetése az epizód egyik csúcspontja volt: a rettegő srác, aki felvázolja Clarke-nak az ellenkező lehetőséget, és annyira igaza van, hogy még nekem is leesett az állam – és íme, egy újabb bizonyíték arra, hogy minden csak perspektíva kérdése. Persze amire végül Clarke rájön, az valamelyest előrelátható volt, mégis nagyon ügyesen lett felépítve és bemutatva.

Ravenért természetesen én is aggódok, hiszen kedvelem ezt a lányt, többek között azért is, mert ő az egyetlen humorforrás a sorozatban, de most szegénynek olyan szörnyű sors jutott, hogy fájt a szívem – piros pont a színésznőnek, mert minden reakciója a helyén volt. Ugyanakkor Abby anyai kirohanásával is együtt tudok érezni, és Marcus hideg logikájával is, mert ebben az esetben mindkettőjüknek igaza van. Pont ezt hiányoltam az első évadban, az ilyen apró ideológiai válságokat, a valódi személyes drámákat, amik egy karaktert azzá tesznek, aki.

the100.s02.e02.3

De persze azért akadt olyan is, amin húztam a számat. Octavia és Lincoln szála, bár az elején igencsak érdekesnek és okosnak indult, egy olyan szörnyű és vacak lezárást kapott, hogy csak fogtam a fejemet, persze most nem a jó értelemben. Ugyanígy voltam Jahával is, aki az űrállomáson talált egy babát – nos, elég sci-fit láttam ahhoz, hogy tudjam ez miért lehetséges, illetve azt is, hogy az űrsétája miért baromság.

the100.s02.e02.4

Igen, most a sorozat alkotói elindultak egy jó irányba, ami érdekes, okos, és végre elég árnyalt is – már csak abban reménykedem, hogy kitart ez a lendület, és ezentúl ehhez a színvonalhoz kell “hozzászoknom”, mert ehhez bizony tudnék.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .