
Elavult dolognak tűnhet kézikönyveket kiadni egy PC-n, illetve konzolon futó játékhoz. Hát nem könnyebb rögtön belevágni és út közben tanulni, vagy az interneten utánanézni a dolgoknak? A gyakorlott játékosoknak nyilván igen, de ezek a könyvek elsősorban nem nekik szólnak, bár az ilyen csodásan kivitelezett kiadásokat még ők is élvezhetik.
Habár szerintem a Minecraftot a legtöbbeknek nem kell bemutatni, gyorsan nézzük meg, mi is ez a játék! Képzeljünk el egy végtelen nagy virtuális területet, tele nyersanyaggal és mindenféle lénnyel. Ez mind a mi játszóterünk, ahol építkezhetünk, harcolhatunk, felfedezhetünk, akár egyedül, akár másokkal együtt. A Minecraft elképesztő kreatív játék, amit az is bizonyít, hogy micsoda szerkezeteket és építményeket hoztak már létre benne.
Kreatív és fejlesztő mivolta miatt jó ideje kinőtte saját szubkultúráját – családi programként, sőt iskolai tananyagként is használták már. Ez egy teljesen új igény megjelenésével járt, hiszen az egészen kicsi gyerekek, a szüleik, vagy a tanáraik nem feltétlenül tapasztalt felhasználók, így jól jön nekik valami támpont, hogy felfedezhessék a játékot. Pontosan ezért jelentek meg a kézikönyvek, melyeket többek között Notch, a játék kitalálója, és Jeb, a fejlesztője, írtak, de mellettük több, mára már szakértőnek számító játékos tippjeit is olvashatjuk bennük.
Összesen négy kézikönyvről van szó, de ne ijedjünk meg, nem száraz szöveget kapunk. Mindegyik szép, igényes kiadás, ötletes Minecraft dizájnnal és jó sok képpel. Lássuk!
Az első a Kezdők kézikönyve, ami egy általános bevezetés a Minecraft világába. Megtudhatunk egy-két dolgot a játék történetéről, és megismerkedhetünk az irányítás alapjaival is – hogyan bányásszunk, mik a lehetőségeink, kik az ellenségeink?
Az építés kézikönyve természetesen az építésről szól. Ez a Minecraft egyik legvonzóbb aspektusa. Különböző anyagokból kockánként rakhatunk össze dolgokat, és bármit, de bármit felépíthetünk – fakalyibától A Gyűrűk Ura helyszíneiig. A könyv röviden, de lépésről lépésre végigvezet a folyamaton.
A harc kézikönyve az izgalomra vágyóknak való. Ha túlélés módban játszunk a Minecraftal, számtalan ellenséggel kell szembenéznünk. Csontvázak, creeperek, mindenféle rondaságok. A könyv leírja, hogyan építs erődöt, hogyan szerezz fegyvert, hogyan készíts csapdát – egyszóval hogyan védd meg magad. A friss játékosokat jó pár hirtelen haláltól megmentheti egy kis felkészültség. Ráadásul Paul Soares Jr. ad nekünk tanácsokat, aki a Survive and Thrive YouTube sorozat tulajdonosa is egyben.
Végül pedig ott a Redstone kézikönyv, ami nekem személyes kedvencem. A Vöröskövek, vagy Redstoneok eleve érdekes kiegészítései a játéknak – ezek olyan elemek, amelyek elektromos vezetők. Így tehát már áramköröket is építhetünk, abban pedig (nekem) el kél a segítség. A Redstone kézikönyv leírja, hogyan lehet önműködő csapdát vagy számológépet építeni, de határ a szuperszámítógép!
Mindent összevetve könnyű belátni, hogy miért népszerű a Minecraft, azt pedig különösen jó hírnek tartom, hogy nem csak a gamer közösség érdeklődik iránta. A könyvek minőségét pedig csak alátámasztja, hogy külföldön iskolák is szívesen használják. Képzeljünk csak el egy olyan fizika, vagy info órát, ahol egy ilyen kézikönyv segítségével építünk áramköröket!
Szerző
