Még utólag sem tudom eldönteni, hogy mi volt az az apróság, ami miatt beleszerettem a könyvbe: a hátborzongató borító, az alliteráló cím, a téma, vagy az író stílusa? Talán mind együtt játszott közre abban, hogy az azóta hét kötetté bővült Miami éjszakáinak és az abban megbújó sötét árnynak a rajongója legyek.

dexter1.1

Dexter Morgan egy megnyerő modorú, kedves és ízléses férfi, akivel remekül lehet társalogni, stabil munkája van – vérfoltelemző a miami-i rendőrségen – és úgy an blokk az az ember, akivel szívesen elfogyasztatnánk egy kellemes kis ebédet vagy vacsorát. Csakhogy Dexternek van egy másik énje is, egy Sötét Utas, ami arra vár, hogy a nappal után eljöjjön a Hold ideje. A kövér és ragyogó Holdé, mely játékra hívja Dextert és Utasát, csak előbb játszópajtást kell találniuk. Dexter egy sorozatgyilkos, egy lelkiismeret nélküli szociopata, aki egy különleges szabályrend szerint él, melyet nevelőapja, a szintén rendőr Harry Morgan fektetett le. Ennek a rendszernek a lévén Dexter csakis olyanokat választ ki esti játékához, akik “rossz emberek”, olyanok, akik kicsúsztak a jog és az igazság fogaskerekei közül: erőszaktevők, molesztálók, gyilkosok. És mivel Miami engedi el minden évben a legtöbb börtönviselt embert, ezért ez a hely egy igazi terülj-terülj asztalkám Dexternek.

Dexter húga, Deborah is a rendőrségen dolgozik, ám nem veszik komolyan a gyilkossági csoportnál, legalábbis addig, míg egy sorozatgyilkos vértelen holttesteket nem hagy szanaszét a városban, és Dexter, hagyatkozva a megérzéseire olyan információkat ad át egyetlen rokonának, amivel a nő egy csapásra kivívja a tiszteletet. De vajon milyen másik ragadozó tévedt Dexter kicsi játszóterére? És miért csak ő veszi észre az ügy mögött megbúvó információkat, mikor ezen dolgozik még Angel és Doakes őrmester is – utóbbi pedig az egyetlen az egész háztömbnyi nyomozó között, aki tudja, hogy Dexter nem olyan, mint a többi ember.

Jeff Lindsay egy hátborzongató és erős krimit írt, egy olyan karakter köré építve a történetet, akinek gyakorlatilag börtönbe lenne a helye. Ám mégis, Dexter világnézete annyi igazságot tartalmaz, ami képes egyszerre megnyugvással és rémülettel eltölteni az olvasót. Dexter beszédmódja és lehengerlő stílusa mögött komoly munka áll, hiszen a karakternek nincsenek valódi érzelmei, így igencsak sokat kellett tanulmányoznia az embereket, hogy ennyire pofátlanul ügyes módon leutánozza őket. Ugyanakkor vannak olyan pillanatok, amikkel Dexter sem tud mit kezdeni, mert ezeket ösztönösen érzi a környezete, ám ő nem – ilyen például a gyász.

Bár a főszereplő miatt kezdtem el olvasni a könyveket, mégsem Dexter az egyetlen igazi és komplex jellem a történetben. Debra Morgannek olyan zseniális, pofátlan, alpári és vicces beszólásai vannak, hogy az egyetlen szusszanásnyi időt a nevetés adta meg nekem, vagy az, mikor a nevetéstől szárba szökkent könnyeimet törölgettem. Amúgy meg érdemes jegyzetelni Debra beszólásait, mert aranyat érnek!

A Dexter dühödt démonai igen rövid könyv, összesen 220 oldal, amivel iszonyatosan gyorsan végez az ember – olvastatja magát a kötet, szóval erre is igaz a letehetetlen jelző! Rövidsége ellenére is egy igen szövevényes és komplex ügy kerekedik ki a történetből, és bár túlságosan le van csapva a vége, azért mégis csak hagy maga után egyfajta elégtételt. A könyv egy ígéretes nyitány, egy bűnös élvezet, és egy titkos barátság kezdete az olvasó és a “sötét oldal” között.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

3 thoughts on “Jeff Lindsay: Dexter dühödt démonai”

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .