Emlékeztek még, mikor arra utaltam az Intruders első évadánál, hogy milyen nehéz dolgom van spoilermentesen írni valamiről, amit még csak nem is értek teljesen? Na, ez duplán igaz a Hemlock Grove második évadára, ugyanis a sorozat alkotói (megint) úgy bevittek a sűrűbe, hogy tátva maradt a szám, mégis alig kaptam levegőt!

hemlockgrove.s02.6

Letha (Penelope Mitchell) halála után Peter Rumancek (Landon Liboiron), és édesanyja, Lynda (Lili Taylor) elmenekültek a városból, így nem értesültek arról, hogy a baba túlélte a szülést és az anyja halálát. Olivia Godfrey (Famke Janssen) ezüsttálcán kínálta fel a csöppséget fiának, Romannek (Bill Skarsgard), aki azonban úgy döntött, hogy inkább magával végez, és mivel vámpír volta miatt ez nem sikerült neki, ezért megölte az anyját.

Lynda, Peter, és a srác unokatestvére, Destiny (Kaniehtiio Horn) egy rokonuk temetésén találkozik ismét, viszont rajtuk üt a rendőrség, és Lyndát el is kapják. A nőnek már igencsak hosszú a bűnlajstroma, ezért átszállítják Hemlock Grove városának börtönébe, így viszont Peternek újra vissza kell térnie oda, és szembe kell néznie Romannel – vagyis kéne, de mint akkor, most is inába száll a bátorsága. De a városban újabb rejtélyes halálesetek történnek, amik balesetnek tűnnek, de Peter álmai révén tudja, hogy a dolgok összefüggnek, így mégis elmegy Romanhez, aki nem fogadja őt szívélyesen. Ám egy hívatlan látogató megnyit egy utat a srácok között, ami a kettejük között lévő kapcsolatot tovább erősíti. De vajon mennyit bír ki egy barátság?

hemlockgrove.s02.2

Mivel Olivia meghalt, ezért Roman vette át a Godfrey vállalat vezetését, tejhatalmát pedig arra használja fel, hogy kicsesszen Dr. Johann Pryce-szal (Joel de la Fuente), és megtudja végre, hogy miben is mesterkedik a doki a pincéjében. Roman szomjúsága azonban egyre erősödik, és mindenféle trükköket vet be, hogy csillapítsa, ám ez nem megy valami fényesen. Nem sokkal ezután betoppan Olivia (erről majd később, oké?), és felajánlja segítségét a fiának, aki makacskodik, de végül csak erőt vesz rajta az ösztöne, és egy olyan egyességre jut az igencsak gyűlölt Pryce-szal, ami még Oliviát is meghökkenti.

Most csupán néhány fontos szálat vezettem fel, ám mindezek mellett még sokkal több van ennél, amik valamilyen úton-módon kapcsolódnak majd a nagy történetívbe. Ám ez a fináléig szinte egyáltalán nem derül ki – amit mondtam már, hogy mennyire imádok? Mert így van! Az első évad folyamán elkezdett szálak most kezdenek kiteljesedni, és végre olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy mi a fene az az oroboros, illetve min dolgozik Pryce? De ezen válaszok mellett újabb kérdések is felmerülnek, és ez szintén olyan dolog, amiért rajongok ebben a showban.

hemlockgrove.s02.1

Természetesen a Hemlock Grove hangulata még mindig ütős: a hosszú jelenetek, a keserédes párbeszédek, de ezeket most sokkal többször törte meg a humor vagy a drámai fordulat, ezáltal egy teljesen új ízt adva a sorozatnak. Mert igen, egy durva thrillerben, ami megint képes volt olyan jeleneteket mutatni, amitől még az én gyomrom is bukfencezett, nem felejtették el a szereplők pozitív oldalát sem. Mert sokszor nem azért tesz valaki rossz dolgokat, mert önző, vagy, mert egy szemétláda – bár ebből is kapunk jócskán ízelítőt –, hanem mert a szeretet és a jóakarat vezérli, csak hát a dolgok olykor száznyolcvan fokos fordulatot vesznek – vagy esetünkben olyan hajtűkanyarokat produkálnak, hogy elakad a néző lélegzete.

Olivia Godfrey biztos helyet kapna a tévétörténelem legnagyobb szarkeverőinek top ötös listáján, mert amit most művelt, az egyszerűen eszméletlen. A halála után gyengébben jött vissza, és Pryce olyan kezelést alkalmazott, ami megemelte a nő érzelmi szintjét, így történt meg az az eset, hogy Olivia részvétett érzett, de tudata nem hagyta, hogy ez jobban kiteljesedjen.

hemlockgrove.s02.3

Roman és Peter barátsága úgy vált erősebbé, hogy egy hatalmas törés történt benne, ám az álmaik összekötik őket, és a betoppant idegen még inkább a segítségükre van. Ők ketten, még akkor is fontosak a másiknak, és törődnek egymással, mikor annyira fasírtban vannak, hogy le sem szarják a másikat – figyeltek kedvese Revolution írók? A két színész között teljes az összhang, és működik a kémia, szívesen elnézném, ahogy ezek ketten csak egy átlagos délután leülnek sörözni vagy csak úgy lógni.

Destiny most még badassebb, mint valaha: a trükkök és praktikák, amiket alkalmaz lenyűgözőek, félelmetesek, és ezt olyan természetességgel kezeli, mintha csak szendvicset készítene. A Lyndával kapcsolatos trükkje egyszerűen zseniális volt, míg a kádas jelentben a hideg verejték is kivert. A színésznő, Kaniehtiio Horn fantasztikus, a hangja, a humora, a stílusa egyszerűen varázslatos.

hemlockgrove.s02.5

Az egyik kedvenc momentumom, hogy az első évadban mindenki által utált Pryce – nekem már anno is ő volt a kedvencem – egy olyan oldaláról mutatkozik meg, amit ugyan sejtettünk, de nem volt ennyire részletesen kifejtve. És amit tett, a kutatása, illetve az áldozata fantasztikus, kár, hogy az ő jóindulata nem ragadt át másra.

Bármennyire is imádom a sorozatot, azt el kell ismernem, hogy vannak benne hibák, amik ugyan nem zavaróak, de azért jelentősek. Ilyen például Olivia halála, vagyis léte: Roman mindenkinek azt mondta, hogy anyja meghalt, meg is kapta utána a céget, aztán Olivia belibben, és bár Romant ez megrázza érzelmileg, azonban a környezet, a személyzet egyszerűen túllép rajta. Emberek, ez így nagyon sántít, ez nem tűnt fel senkinek? De tudom, miért is keresek racionalitást egy olyan sorozatban, ami vámpírokkal, vérfarkasokkal és egyéb lényekkel foglalkozik.

hemlockgrove.s02.4

Azt hittem, hogy az alkotók ellőtték már minden puskaporukat az utolsó előtti részben, és ezt az elméletemet támasztotta alá az is, hogy az évadfinálé egy igen komótos és lassú epizódnak indult. De ami utána következett, az megakasztotta az agyamat és leesett tőle az állam! A Netflix még berendelt egy harmadik, és egyben utolsó évadot a sorozatból, ami jövő nyáron lesz majd látható (persze megint egyben kihozzák az összes epizódot, hála az égnek!), de hogy mi lesz velünk, miután elfogyott az is, azt még csak elképzelni sem tudom.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..