Nos, a Die zombie, Die…Again egy eléggé nagy meglepetést hozott nekem, több szempontból is. Egyszerre éreztem benne a eheletnyi filozofikus megmozdulást, a drámai töltetet – ami kivételesen jogos volt – és milliószor elküldtem a fenébe Macket és Addyt.

 Z Nation S01E91

Történetünkben ugye a csapatról levált duó először egy kis zombi mészárlás után kiélik a másikon fantáziáikat, majd követhetjük Mack folytonos és egyre bizarrabb álmait, amiben szerepet kapott egy néger zombi, a saját vagy néha Addy halála – ahol reméltem, hogy az a valóság, de aztán mindig felébredt a srác. Végül, hosszas kínlódás után Addy is megkapja a maga spirituális visszaemlékezését – ami miatt elvileg sajnálni kéne szegényt, de valahogy nem dobban meg nagyon érte a szívem.

 Z Nation S01E92

Alapvetően a rész remek, már csak a mondanivalója miatt is: a múlt elől nem lehet elmenekülni, akárhogy is próbálkozunk, és, hogy némelyik zombinak így is megvan a magához való esze. Jó húzás, ötletes kivitelezés, csak itt átestek az alkotók a ló túloldalára: túl sok álomképből való felugrás már sokkal inkább untatja a nézőt, semmint érdekli, és sajna itt ez volt a mérvadó. Továbbá pont Mack és Addy az a két szereplő, akik mindig feljebb viszik a vérnyomásomat, így furcsának is éreztem, hogy pont ők kapnak ilyen mélyebb tartalmú kis saját részt.

 Z Nation S01E94

Azért kissé hiányérzetem is volt: se egy Doc, vagy 10K, még kivételesen Citizen Z-nek is örültem volna, ha csak egy nyúlfarknyi mondatot kap, de itt most, még ha imára csapom a kezeimet sem történt volna meg. Talán jobb is így, hogy őket most elkerülte a mélyálmos mélabú, de egy fannak rossz látni, hogy a kedvence nem kap szerepet, ha csak egy rész erejéig is.

 Z Nation S01E93

És most végítélet következik hölgyek és hímek: aDie zombie, Die…Again a jótól valamivel jobbra sikeredett epizód, a mészárlós rész elég vicces lett, főleg az alatta lejátszódó párbeszéd miatt, de – és lehet, hogy ez csak az én személyes meglátásom – ezt a témát nem két ilyen kaliberű szereplőre kellett volna ráerőltetni, de ízlések is ficamok, valakinek lehet ez jön be.

Szerző

Hanama
Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .