A mostani epizód egy sokkal ijesztőbb, félelmetesebb és thrilleresebb történetet mutatott be, a lazaság és a humor ezúttal a háttérbe szorult (de azért annyira nem), miközben kaptunk egy picike szeletet John múltjából – az utóbbiból amúgy kérek még. Összességében megint egy remek Constantine rész.

constantine.s01.e04.3

John régi barátja, Gary Lester (Jonjo O’Neil) visszatért a városba, ám ezt nem egyedül tette, hanem hozott magával egy palackba zárt démont, amit az okos vámosok kibontottak, és így rá is szabadították a városra. A démon testről testre vándorol, és olyan éhség gyötri, mely csillapíthatatlan, és mikor már a test nem képes tovább lépést tartani vele, akkor új után néz. Mivel Garynek már egyszer sikerült csapdába csalni ezt a démont, ezért John biztos benne, hogy gyerekjáték lesz ezt megismételni – de a helyzet mindig kuszálódik egy hangyányit.

Mialatt John a démon eredetét és elpusztításának módját kutatja, addig Zed felügyeli Garyt, erre azért van szükség, mert a férfi komoly heroin fogyasztási problémával szenved, és bár az utóbbi rövid idő alatt nem nyúlt anyaghoz, azért az elvonási tünetek jelentősen befolyásolják viselkedését, és kinézetét – piros pont a sminkeseknek. Ennek köszönhetően Gary ki is kotyogja a Newcastle-ben történteket a lánynak, aki egy óvatlan mozdulat folytán megtapasztalja Gary érzelmeinek legsötétebb bugyrait.

constantine.s01.e04.2

John, amint okítja Zedet képességeinek használatára egyszerűen üdítő és felettébb bájos jelenetet szült. A lány őszinte és békés jelleme annyira ellentétes John dühös és sebzett egyéniségével, hogy pont ezáltal egészítik ki egymást. Zed olykor felelőtlennek tartja Johnt, de a férfinak mindig sikerül bebizonyítani, hogy a laza és vicces figura mögött egy megsebzett lélek lakozik.

A mostani epizódban akadt pár jelent, ami a frászt hozta rám, mert nem elég, hogy bogarak vannak a történet középpontjában, és ráadásul hatalmasak meg sokan is vannak, hanem az alkotók bevetették még a démonként megszállt emberek szokásos mozgását, amitől én rettegek. De hogy ne csak a félelem bolygassa meg a néző elméjét betettek egy igazán undorító jelenetet, ami persze tökéletesen a helyén volt, de akkor is, még én is eltakartam a szememet – ha majd megnézitek az epizódot, rájöttök, hogy az utóbbi szóhasználatom miért is vicces egy kicsit.

constantine.s01.e04.4

Az utolsó jelenetsor megint nem volt piskóta, mert nem volt elég a készítőknek az a megannyi apró és művészi gondossággal elhelyezett társadalmi fricska, még betettek egy iszonyú mély és durva tragédiát is. Egy áldozat, melyre már lehetett számítani, de mégis felkavaró volt látni a folyamatot és a végkifejletet. Na, igen, ez az igazi barátság, vak hit, áldozat és szeretet, még ha nem is ezek lennének az első szavaink a végkifejletre.

A sorozat főcímzenéjére még nem tértem ki, pedig nagyon ütős darab: mert mi is lehetne egy démonokról, angyalokról és egyéb lényekről szóló sorozat introja, ha nem a pokol maga? Ráadásul egy olyan hidegrázós, dallamos melódiával, ami beleég az ember fülébe, és tíz év múlva is önkéntelenül összerázkódunk a hallatán.

constantine.s01.e04.1

A Constantine hétről-hétre magasabb minőséget képvisel, én még is azt tapasztalom, hogy kevesen döntöttek amellett, hogy megpróbálkoznak a sorozattal, ez pedig nagy hiba, mert minőségi szórakoztatás, társadalomkritika és kemény thriller is megtalálható benne.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .