A hatodik ismételten egy olyan erős évad a show történelmében, hogy többször a könnyeimmel küszködtem (és legalább kétszer el is bőgtem magam). Felemelő pillanatok, nagy tanulságok, kaotikus munkafolyamatok, tragédiák és a mindent eldöntő finálé felépítése – ez Az elnök emberei hatodik szezonja.

westwing.s06.4

Donna (Janel Moloney) végül addig piszkálta főnökét, Josht (Bradley Whitford), míg a férfi intézett neki egy diplomata útlevelet, hogy kísérőként részt vehessen Fitzwallace admirális (John Amos) gázai útján, és tájékoztassa a Fehér Házat. Donna egy kedves – és sármos – brit fotós, Colin (Jason Isaacs) idegenvezetésével bejárja Gázát, megismeri a helyi embereket, a problémáikat, a kedvességüket és a mindennapi életüket. A konvoj azonban merénylet áldozata lesz, Fitzwallace, Donna, Andy (Kathleen York), Toby (Richard Schiff) volt feleségének élete egy hajszálon függ – vagyis vannak, akiké már nem, mert ez a szál mindkét irányba kilengett.

westwing.s06.1

Josh pedig hátrahagyva csapot-papot rohant Németországba, ugyanis a sérülteket oda szállították, miközben a Fehér Házban olyan kaotikus állapotok uralkodtak, amire még nem volt példa. Bartlet elnök (Martin Sheen) kényszerhelyzetben van, ugyanis egyik oldalról a katonai válaszcsapást sürgetik, míg másik oldalról a békés, diplomáciai megoldás felé terelik. A probléma csak az, hogy az elnök maga is gyászol, és a gyász mellett dühöt és haragot is érez, egy jó vezető pedig nem engedheti meg, hogy a bosszú befolyásolja a döntéseit. Végül a békés megoldás mellett dönt, és egy olyan nagyszerű dolgot visz végbe a két évtizedek óta háborúzó fél között, ami több mint egyszerű hősiesség vagy diplomácia.

westwing.s06.3

A békének azonban ára van, ezt pedig Josh próbálja előteremteni, mialatt amiatt dühöng, hogy Leo (John Spencer) szívrohama végett nem ő kapott előléptetést, hanem valaki más – akit persze ő is szeret és tisztel, de attól még bántja a dolog. Egy óvatlan pillanatban sikerül összetörnie két autót, ami még inkább ront az amúgy sem fényes renoméján, így C.J. (Allison Janney) döntésre jut, és felveszi Annabeth-t (Kristin Chenoweth), aki a Fehér Ház pozitív kommunikációjáért felel, és segít Tobynak belerázódnia az új munkakörébe.

Itt már végérvényesen kaotikussá válnak a szereplők munkaköri leírása, ugyanis mindenki szó szerint mindennel foglalkozik, és ha a korábbi évadban arra panaszkodtam, hogy a huszonnégy óra kevés, akkor itt már a negyvennyolc sem lenne elegendő, hogy elvégezzék a napi teendőket. De persze ebből a kaotikusságból születtek üdítő pillanatok is, hiszen Toby új munkaköre nem neki való, ám mégis helyt kell állnia, és ha nem lenne ott Annabeth, akikkor inkább csak sajnálnánk, ám így még egy jót is nevetünk rajta. De persze az évad legviccesebb momentumát megint Josh szolgáltatta: a koccanása irtó vicces, szerethető, és tökéletesen karakterhű.

westwing.s06.5

A gázai övezetben történt merényletnél elakadt a lélegzetem, és mikor kiderült, hogy milyen szeretett szereplőt vesztettünk el, akkor a látásom is kissé homályossá vált. Ezért is értem meg Bartlet elnök hezitálását, és ezt amúgy írói bravúrnak is tartom. Amit pedig a két félről mondott Kate (Mary McCormack), a Fehér Ház külügyi szakértője, az annyira igaz, még most is aktuális, és pont ezáltal válik még szívbemarkolóbbá.

westwing.s06.2

Ugyanakkor az alkotói gárda elkezdte felvezetni a lezárását a sorozatnak, ez pedig akármennyire is okos, ügyes és logikus, bennem mégis szívfájdalmat okozott, mert ezzel a lépéssel a néző számára is egyértelművé tették, hogy nemsokára vége – én pedig nem akarom, hogy véget érjen a sorozat! Ezt nem csak elvetemült rajongóként mondom, hanem nézőként is, hiszen a mai napig nem született párja Az elnök embereinek (pláne nem országos csatornán). Az elbúcsúzás fájdalmát én úgy próbálom palástolni, hogy időnként ismét előveszem a sorozatot, és végignézem, hogy újra nevessek, sírjak és gondolkodjak.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

2 thoughts on “Az elnök emberei (1999-2006), 6. évad”

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .