Az előző kötet után úgy voltam vele, hogy talán ennyi futott az írótól és ennyi van a sztoriban is, de szerencsére tévedtem. Bár a Dexter darabokban nem lett a kedvencem, de egy igencsak egyedi színfolttá vált a Dexter-regények vérfoltos palettáján.

dexter4.1

Dexter Morgan immár boldog házas emberként és két bájos kisgyerek apukájaként tengeti életét, vagyis tengetné, ha a két kis apróság valójában nem lenne hozzá hasonlatos, illetve, ha újdonsült felesége, Rita nem cibálta volna el őt Párizsba nászútra. Dexter kénytelen-kelletlen hanyagolni kényszerül imádott hobbiját, vagyis a bűnözők felkutatását, kézre kerítését, és bájosan egyforma csomagokká való darabolását. Ám egy különös Párizs művészi bemutató során Dexter rájön, hogy a francia fővárosban is vannak olyanok, mint ő.

Hazatérvén azt hinné az ember, hogy maga mögött hagyta kirándulását, ám az árnyékként kúszik Dexter mögé, befolyásolja lépéseit, döntéseit, és szeretetcsomagokat hagy neki szanaszét a városban. Szociopatánk ezúttal nem hajlandó prédává válni, ám egy hibás lépés következtében nem ő válik azzá, hanem szeretett családja: a kissé mániákus feleség, a két lurkó (és utasaik), és az idegesítően szeretnivaló húg, Deborah.

A párizsi művészi ötletért le a kalappal az író előtt, mert annyira szürreális és durva, hogy szerintem mindannyian kinézzük ezt a francia város forgatagából. A szeretetcsomagokat pedig az ott látott “művek” ihlették, aminél gusztustalanabbat még nem olvastam – vagyis majd fogok a Dexter dicsfényben, de ne szaladjunk ennyire előre.

Dexter immár egy idomított és kézhez szokott szörnyeteg lett, és már önmaga is megdöbbenve tapasztalja, hogy mennyire beletespedt kellemes kis életébe. Ennek a hibának azonban komoly ára van, méghozzá az óvatlanság, és később ez vezeti el főhősünket a végkifejlet felé. Apropó végkifejlet: nem voltam vele maradéktalanul elégedett, egyszerűen túlságosan szürreálisra sikeredett – bár a művészeti irány miatt, lehet pont ez volt az író célja –, és míg Dexter reakciója sok ponton megkérdőjelezhetőnek tűnt, addig családjának minden tagja tökéletesen viselkedett. Rita reakciója zseniális, annyira karakterhű, annyira anyai és női tett, ami azóta is a kedvencem tőle.

Astor és Cody pontosan azt tették, amit tenniük kellett, kár, hogy rájuk nem fordítottunk több figyelmet. Különösen hiányoltam az ő okításukkal kapcsolatos teendőket, mintha Dexter (vagy Jeff Lindsay) megfeledkezett volna atyai kötelességéről. Persze próbálta Dexter a jó útra terelni őket, de ahogy Harry annak idején nála, úgy neki is be kéne látnia, hogy az az út már nem járható, azonban adhat egy olyan példát a gyerkőcöknek, amivel nemcsak hosszú és viszonylagosan boldog életük lehet, hanem ami még a világ hasznára is válhat.

A Dexter darabokban határozottan jobb minőségű könyv, mint a korábbi, a Dermedt, dacos Dexter, de ez még mindig nem az az igazi forró és lüktető, vérvörös miami Hold rituálé, amit megszoktunk, és ami annyira a szívünkhöz nőtt.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “Jeff Lindsay: Dexter darabokban”

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .