Nos, kedves Constantine rajongók (ugye nem vagyok egyedül?), ideje félteni a sorozatunkat, ugyanis az otthont adó csatorna, az NBC nem rendelt be további epizódokat, így marad az előre leforgatott tizenhárom rész. Ugyanakkor még nem is kapott kaszát, így van remény rá, hogy a második évadot berendelik – ha John ezt tudná, bizonyára mutatna valamilyen mágiát, amivel rávehetnénk a fejeseket a jó döntésre.
Az eheti epizód ismét egy felettébb vicces, ijesztő és okos rész volt, ráadásul úgy kiforgatta a szokásos horroros kliséket, hogy azt már tanítani kéne. Bár hiányoltam Zedet, ő ugyanis most nem szerepelt, de a készítők ügyesen megoldották a tisztánlátó lány ideiglenes hiányát. Ja, és Halloweenből sosem elég!
John egy esti kaland után kissé feszülten ébred, így mikor Chas elé tolja a térképet, hogy újabb aktivitást észlelt, akkor a férfi inkább a késői reggelijét fejezné be, sem mint újabb démonvadászatra indulna. De Chast nem ejtették éppen a feje lágyára, így ráveszi Johnt, hogy igenis utazzanak el, és keressék meg az aktivitás okát. Kiderül, hogy egy újabb démoni erőkkel megszállt gyerekről van szó, a démon pedig már évtizedek óta gyilkol, ám az utóbbi hónapban megsokszorozta tevékenységét. De John vajon képes lesz kiűzni a gonoszt egy gyerekből, ráadásul azok után, hogy Astrával elbukott?
Manny ismét megjelenik a színen, és Johnt próbálja a helyes irányba terelgetni a közeledő sötétséggel kapcsolatban, ám ő valamivel konkrétabb dolognak örülne inkább – pl. egy közbeavatkozásnak, vagy csak simán mondja meg, hogy mi várható –, de Manny angyalként ilyet nem tehet. Azonban van egy dolog, ami az ő tisztje, és az a vezetés, és sikerül is emlékeztetnie Johnt arra, hogy életének milyen pillanataiban volt jelen, és láthatatlanul ugyan, de fogta John kezét.
A mai epizód megint egy újabb bizonyíték arra, hogy lehet viccesen horrort csinálni, mert persze megint voltak ijesztő részek – a függönyös résznél konkrétan felsikítottam – ugyanakkor engedni kell a humornak is, különben a néző gyorsan megszokja a félelmet, és már immunis lesz rá. John Constantine-nál pedig lazább démonvadászt még nem hordott a hátán a föld, ugyanakkor most megint megtudtunk valamit a múltjából, ami megmutatja, hogy a mosoly és pimasz stílus jegyek mögött komoly önértékelési problémák, szomorú emlékek, és egy lelki tusáját vívó lélek lakozik.
Szívesen venném, ha a házban fellelhető kütyükről kicsit több figyelmet fordítanánk, mert mindegyik elég jól kidolgozott háttér sztorival rendelkezik, és jó lenne ezeket hallani is. Pláne a kardé, amit Chas megfogott, és végre megtudtunk valamicske információt az életéből, meg Johnhoz való hozzáállásáról. Amúgy meg sajnálom az ürgét, mert a készítők rendre kihasználják a különleges képességét, és eddig minden epizódban használnia is kellett.
A megszállt kisgyerek eléggé gyakran ellőtt horroros klisé, ám a démonűzőnek hitelt nem adó szülők még inkább. Ezt most gyönyörűen kibontotta a sorozat alkotói gárdája, és szépen ki is csavarták a helyéről, hogy megmutassanak valami sokkal valódibbat és logikusabbat. Arról nem is beszélve, hogy maga a démon is tartogat meglepetéseket, sőt nemcsak a nézők számára, hanem Johnnak is.
Így kell sorozatot csinálni, egyedien, stílusosan, most már csak abban reménykedhetünk, hogy nem ez az évad lesz az egyetlen ebből a gyöngyszemből – és ez a show, csakúgy, mint a Supernatural megmutatta, hogy nem szabad eladni a lelkünket, szóval csak a “sima” varázslat maradt a rajongók tarsolyában.
Szerző
