A Walking Dead alkotói gárdája félreértelmezte az epic epizódra vonatkozó kérésemet (de azért az lett, ne aggódjatok), mert a mostani ismételten egy szépen kidolgozott, emberi drámákat bemutató darab, a vége azonban olyan durvára és stílusosra sikeredett, hogy elakadt a szavam. Ismételten elveszítettünk valakit, aki fájó űrt hagy maga után –nem bírja az én lelkem az ilyen megpróbáltatásokat.

walkingdead.s05.e08.1

Miután a pap kiszökött a templomból, az iskolához ment, hogy saját szemével láthassa a Terminusból érkezettek táborhelyét. Ott megtalálja Bob, úgymond maradékát, illetve egy Bibliát, Marynek címkézve (gondolom ő volt az a bájos hölgy, aki anno Rickéket üdvözölte a “menedékben”). Ám nem sokkal ezután a jó pap jelenlétének hatására a járkálók kiszabadulnak az épületből, és üldözőbe veszik őt – ő meg persze lassú, meg biceg, meg tök hülye is, szóval képzeljétek el! De mielőtt végleg beütne a krach, a segítség megérkezik.

Eközben Rick a szökött rendőrt üldözi, és a nyomára is akad, de ezután egy újabb, kisebb katasztrófa látszik bekövetkezni, míg végül a másik fogvatartott rendőr nem javít a helyzeten. Sasha természetesen magát hibáztatja, de senki sem szidja le figyelmetlenségéért – na, ilyen az igazi barátság és testvéri viszony –, és Tyreese elmesél neki egy nem is olyan régi történetet az egyik terminusi tagról. Rick végül elindul, hogy megegyezzen Dawn járőreivel a fogoly cseréről, ami eleinte valóban simán megy, ám történik valami, amire senki sem számított, és ezt nem biztos, hogy el lehetett volna kerülni.

walkingdead.s05.e08.4

Megint egy olyan epizód következett, ahol úgy voltak lassúak a jelenetek, hogy valójában gyorsak voltak – igazi időparadoxon ez. Nagyon finoman kezdett a történet, szinte sebészi pontossággal adagolták az információt az alkotók, hogy aztán egy-egy hirtelen pillanatban történjen valami váratlan és lélegzetelállító. Még mindig állítom, hogy az ilyen jelenetekért érdemes nézni a sorozatot, nem pedig a hentelésért – aki véresebb szórakozásra vágyik, az nézze inkább a Z Nationt, Hanama hetente ír róla. Itt valódi emberi sorsokat látunk, és olyan szenzációs karakterfejlődéseket, hogy eláll a szavam.

Beth bájos kislányból vált szuicid hajlamú tinivé, hogy aztán lázadó korszakában Daryllel piáljon, majd pedig megértvén végre a mostani világ működését ő legyen, kvázi az egyetlen, aki hangosan kimondja a tényeket! Rick, aki az elején még jót akaró családapa volt, de mára már kíméletlen vadállattá vált, aki anyatigrisként védelmezi szeretteit, vagy családját, és ha kell, szétszaggat bárkit, aki az útjába áll. És drága Daryl – nem titok, hogy ő a kedvencem – a folyton elvonuló vadászból, egy kislány után való megrögzött kutatás után vált egy másik lány kíméletlen megmentőjévé – hát mégis ki a fene számított rá, hogy egy ilyen “suttyó” karakterből ezt ki lehet hozni? Ámulattal tölt el a szereplők fejlődési íve, az újabb és újabb csapásokkal szembeni helytállásuk, és lelki erejük (vagy éppen annak hiánya).

walkingdead.s05.e08.3

Igen, a Walking Dead az élő szereplőkről szól, nem pedig a halottakról, de ezt csupán az értheti meg, aki nézi a show-t, mert külső szemlélőnek valószínűleg a “jé, zombik” tűnik fel. A mostani búcsú nemkülönben az életről szólt, egy olyan életről, ami a szabadság egy formája, és amit az illető pontosan átérzett és tudott – ilyenkor pedig nagyon utálom a sorozat készítőit, mert érdekes lett volna még az ő életét tovább figyelemmel kísérni.

walkingdead.s05.e08.2

És most jön a rossz hír: a sorozat elmegy pihenni, és csak februárban tér vissza, de hálás vagyok, amiért nem egy ocsmány és öncélú cliffhangerrel ért véget a félévzáró. Illetve egy jó tanács: akad még egy extra jelenet az epizód végén, érdemes csekkolni, mert sok mindent ígér!

Szerző

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “The Walking Dead S05E08 – Coda”

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .