Agents of S.H.I.E.L.D. S02E10 – What They Become

Hát, túléltem ezt az epizódot – azt hiszem, ez már önmagában elég szép teljesítmény. De tudjátok, az a vicces, hogy az első húsz-huszonöt percben nem is éreztem annyira az események súlyát, hagytam, hogy sodorjon az ár, aztán jött a végkifejlet, az utolsó, majd a kredit utáni jelenet, majd elsötétült a képernyő, mire belőlem meg kifakadt, hogy: „Mi… Ho… Mi van?!”

agentsofshield2.10_1

Miután Ward, Skye és Raina elhagyja a Buszt, Whitehall parancsára a HYDRA repülői célba veszik őket, ám Maynek egy briliáns trükkel sikerül hárítania a támadást, ami után a banda Puerto Rico felé veszi az irányt, hogy csatlakozzanak Coulsonékhoz. Mivel Whitehall megkaparintotta Rainát, egyre sürgetőbbé válik a templom elpusztítása – ami elég cselesnek ígérkezik, tekintve, hogy semmi elektronikus eszköz nem működik odalenn, ráadásul még a biztonságuk érdekében hőseinknek vegyvédelmi ruhában kell leereszkednie –, főleg mikor kiderül, hogy a HYDRA már a szigeten van, és szinte közvetlenül a templom felett fúr, hogy ügynökeik minél hamarabb lejuthassanak. Eközben Ward beteljesíti ígéretét: elviszi Skye-t az apjához.

Hadd kezdjem talán azzal, hogy imádom az epizód címét – egyszerűen briliáns, amit az alkotók itt műveltek, hiszen, ha emlékeztek, még az évadpremier előtt volt egy promófotó-sorozat, aminek mindegyik darabján egy-egy karakter portréja volt látható, mellette pedig a felirat: „What he/she will become?” A képek és a cím közti átkötés zseniális, és imádom ezeket a szemét dögöket, amiért ezt megugrották, de akkor is, a cím kicsit csalóka.

agentsofshield2.10_7

Ugyanis tulajdonképpen nem tudjuk meg, hogy mivé válnak szereplőink. Vagyis… Na, tisztázzuk: az epizód címe tulajdonképpen két karakterre utal, Skye-ra és Rainára, és… uh… hogy is mondjam… Szóval történik velük valami. Átmennek valami változáson, de ennek a változásnak a végtermékét nem látjuk. Az epizód utolsó – mármint a kredit után jelenet előtti utolsó – másodperceiben Rainából mindössze egy pillanatnyi bevágást látunk a nő szeméről, amin azért látszik, hogy nincs minden rendjén (vagy legalábbis az, hogy Rainában valami alapvetően megváltozott), Skye viszont már kicsit más tészta.

Nem kertelek: megtudjuk a nevét, ami tényleg ismerős (vagyis… én – még – nem vagyok annyira „in”, hogy egyből leesett volna, hogy miről van szó, de tudom használni a Google-t), és ennek alapján nagyjából behatárolható, hogy mik az alkotók tervei a továbbiakban a karakterrel. De csak nagyjából. Mivel Skye és annak a karakternek a háttértörténete, akivé ennek a revelációnak a nyomán avanzsálódott, sok helyen merőben különbözik. Ezen a ponton a sorozat most tényleg azt csinálja, hogy átvesz valamit a képregényekből, de merőben kicsavarja azt (pl. az már biztos, hogy ezentúl Skye-nak lesz valami szuperereje, gyakorlatilag azt is tudjuk, hogy mi, de ennek a szupererőnek a forrása teljesen más a sorozatban, mint a képregényekben – meg mondjuk az is alapvető különbség, hogy ezt a bizonyos karaktert a képregényekben Fury kultiválta, itt meg ugye Coulson, és ez rengeteget számít).

raina

De most hagyjuk kicsit annak a pedzegetését, hogy mire számíthatunk még a jövőben (ami majd csak három hónap múlva jön el… sóhaj), és vessünk egy pillantást magára az epizódra!

Mint ahogy azt a közelmúltban megszokhattuk, ez a rész is rettentő tömény volt, főleg a második fele, amit az első felvonásban lévő néhány lassabb, lelkizősebb jelenet ellensúlyoz. Az egyik ilyen szcénában a készítők kicsit Hunter és Bobbi kapcsolatára fókuszáltak, amit nagyon-nagyon szeretek, mert kettejük esetében nem egy hétköznapi lávsztoriról van szó, hanem inkább egy se veled, se nélküled, de inkább veled-kapcsolatról, aminek, úgy néz ki, éppen egy felszálló ágában vagyunk. De – most jön a de, mert mindig van egy de – az alkotók természetesen tovább lóbálják az orrunk előtt Bobbi azon titkát, amit ténylegesen az előző részben vezettek be. Ehhez most még hozzáadtak egy pendrive-ot, amit Bobbi rejteget, mi meg még csak gondolni se merjünk rá, hogy a közeljövőben megtudhatjuk, mi van rajta – vagyis újabb kérdés került fel az egyre csak növekvő listámra, igaz, ez a rész után ebből párat ki is tudtam húzni.

A másik ilyen lassabb jelenet Skye és apjának találkozása – aki amúgy Calként mutatkozott be, és szeretném jelezni, hogy ő is egy már korábban létező Marvel-karakter. Emberek, erre a jelenetre nincsenek szavak. Gyönyörű volt az az érzelmi skála, ami ebben a pár percben bemutatásra került, a hibátlan színészi játékról már nem is beszélve. Csodaszépen átjött Cal jellemének kettőssége – a bosszúszomjas pszichopata és a szerető apa –, miközben megint láthattuk, mekkora szíve is van Skye-nak, valamint azt is, hogy a második szezonra megkeményedett burka mögött még mindig az az érzékeny, sebezhető, és végtelenül jó kislány bújik meg, akit több mint egy éve megismertünk a pilotban.

agentsofshield2.10_3

Ami még nagyon tetszett Skye-jal kapcsolatban, az a Coulsonnal közös jelente a vége felé. Egyrészt megint rettentő erősek voltak az érzelmek – a testbeszéd, basszus, a testbeszéd, ahogy Coulson megfogta az arcát, én egy kicsit meghaltam. Nem, szeretném jelezni, nem shippelem őket, viszont az az apa-lánya kapcsolat, ami köztük van, egészen lenyűgöz – és itt látszik meg, hogy a család nem a vértől függ. Másrészt pedig itt megint csak kitűnt, milyen ember is valójában Skye, és kíváncsi leszek, ez mennyiben lesz majd összeegyeztethető azzal, akivé vált/válik.

Aztán persze még ott van a nagy finálé, ami wow, másfelől pedig sírok (és nem csak én, hanem, ahogy nézem, az egész cast). Wow, mert nagyon epic, még ha talán egy egész picit túlzásba is estek a készítők a hangulat fokozásával – annyi viszont biztos, hogy az ilyen jelentek gyakrabban fordulnak elő egy blockbuster csúcsponti jelentében, mint egy televíziós sorozatban. És sírok, mert most viszont biztos, hogy elvesztettünk egy karaktert – hősként, de meghalt, és az őt alakító színészt már az egész stáb hiányolja Twitteren. Biztos vagyok benne, hogy valódi könnyek hullottak az utolsó forgatási napján.

agentsofshield2.10_4

Ami kedvenc témámat, Wardot illeti, nos, hm… Jó sorai voltak. Egyes pillanatokban elég egyértelművé tette, ki mellett is áll. Erre való indokát Raina egy ponton kerek-perec ki is jelentette. De végig olyan szinten kontrollált, szinte érzelemmentes volt – egyszer villant át jól megfogható érzelem az arcán, mikor is (nagy-nagy meglepetés/spoiler) Skye megfogta a Divinert, ez a kis háttérben lejátszódó pillanatnyi kép viszont elementáris erejű –, és emiatt még annyira se vagyok képes belelátni a fejébe, mint eddig. Annyi viszont biztos, hogy története még nem ért véget (messze nem), fogjuk még látni, és már most baromi kíváncsi vagyok, mire számíthatunk még tőle.

A feszes tempót amúgy még a legváratlanabb, néhol a legkevésbé illendők helyekre beszúrt könnyed humor lazította. Persze, Hunternek folyton jár a száj, ezt már megszokhattuk (és hogy szeretem ezért a pasit!), Coulsontól sem szokatlan egy-egy szellemesebb, néha kicsit epésebb felszólalás, és Fitz csetlése-botlása sem éppen újdonság – ám ezek a komponensek a helyzet súlyossága miatt valahogy hangsúlyosabbak lettek, mint általában. Amúgy a fenti felsorolásból nekem Fitz nyúlfarknyi jelenete volt a kedvencem, egyrészt mert Fitz – végre újra – cuki, másfelől pedig ebben a szcénában visszaköszönt az első évadban megismert FitzSimmons-kapocs.

ward

Ezután a dicséret-halom után viszont kénytelen vagyok megemlíteni, hogy azért nem tartom hibátlannak az epizódot. Egyfelől volt egy-két jelenet, ahol úgy éreztem, a rendező túlzásokba esett a fegyverhasználatot tekintve, mire a karakterek csak úgy lövöldöztek a vakvilágba. Aztán ott volt az, hogy néha mintha túl nagyot ugrottunk volna két szcéna közt, így elveszett az átvezetés – tudom, egyfelől véges a játékidő, másfelől pedig lehet, hogy pont ez volt az írók célja, mivel a nem látott, átvezető jelenetekben olyan dolgok történhettek, amik később majd fontosak lesznek. Viszont van egy harmadik dolog, ami aztán tényleg zavart.

Ez pedig nem más, mint hogy egy konfliktus, méghozzá egy elég fontos, és a maga nemében összetett konfliktus, amit a szezon eleje óta építgetett a banda, baromi hirtelen véget ért. De tényleg – egyik pillanatban még rendesen aggódunk miatta, a következőben meg már vége is van. Emberek, ez nem járja! Hol marad az érzelmileg felfokozott tetőpont? Ugyanakkor viszont mondom, én akkor hiszem el egy képregényfilm esetében, hogy meghalt valaki, ha látom darabokban/más halmazállapotban a testét.

ADRIANNE PALICKI, NICK BLOOD

Összességében tekintve az epizódra, nagyon izgalmas, és sok helyen nagyon is hátborzongató volt. Számos kérdésre választ kaptunk, viszont még rengeteg maradt megválaszolatlanul, és ráadásul újak is felmerültek (például az, hogy ki az a fickó a kreditek utáni jelenetben). És természetesen az egész egy ultra nagy cliffhangerrel zárult, amire most még én is, aki általában védi a cliffhangereket, azt mondom, hogy ez szemétség.

Egy dologban azonban nem hazudtak az alkotók: ezen a ponton, a sorozat másfél évada alatt immár másodjára, teljesen új irányt vesz a történet, és valami olyanba kezdünk bele, ami mellett a HYDRA, lehet, eltörpül majd. De hogy megtudjuk, pontosan mi is ez, és hogyan fog megjelenni a sorozatban, még közel három hónapot kell várnunk, ami előre látom, hogy kész kínzás lesz. De vigasztaljon minket a tudat – legalábbis én ezt mondogatom magamnak –, hogy addig sem maradunk teljesen S.H.I.E.L.D. nélkül, hiszen január hatodikán – tudom, az is még négy hét – jön az Agent Carter, ami visszaröpít majd minket a szervezet gyökereihez.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Agents of S.H.I.E.L.D. – Mire várunk még választ? | Watchaholics

  2. Visszajelzés:Agent Carter S01E08 – Valediction | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.