Selfie S01E09 – Follow Through

selfie_s01e09_pic1

A múltkori kritikámat Eliza (Karen Gillan) és Henry (John Cho), valamint Henry és Julia (Allison Miller) kapcsolatának fejtegetésével fejeztem be: vajon mi jöhet azok után, hogy Henry mindkét hozzá közel álló nőt sikerült, ha csak rövid időre is, magára haragítania? A Follow Through nagyon hamar választ ad eme kérdésre – természetesen mindketten megbocsátanak a férfinak, de innentől kezdve semmi sem lesz olyan, mint régen.

selfie_s01e09_pic2

A cég egyik kenőcsének eladási száma jelentősen visszaesett az utóbbi időkben, ezért Henry egy újfajta marketing stratégiát igyekszik kieszelni, hogy a termék újra versenyképes legyen a piacon. A férfinak azonban nem sikerül igazán ütős reklámot kitalálnia, és ezúttal Eliza segíti ki. Henrynek annyira megtetszik a lány ötlete, hogy megkéri, prezentálja a dolgot főnöküknek, Sam Sapersteinnak (David Harewood), ám Eliza vonakodik, Henry ekkor megjegyzi, hogy a salesesnek komoly problémái vannak tervei véghezvitelével, és ezen sürgősen változtatni kell. Elizát eléggé szíven üti a dolog, és a fejébe veszi, hogy akkor is meg fog változni, ennek érdekében pedig olyasvalamit csinál, amit eddig még soha: hazaviszi a munkáját, és éjszakába nyúlóan dolgozik. Eközben viszont történik valami, ami kizökkenti a lányt, mégpedig az, hogy Freddy (Giacomo Gianniotti) – akivel eddig csak félig komoly kapcsolatot ápolt – azt akarja, hogy Eliza megismerkedjen az ő szüleivel egy közös vacsora keretében. Eliza ugyan igent mond, legbelül viszont azonnal pánikolni kezd, hiszen még sosem történt vele ilyesmi. A lány, mint mindig, most is Henry tanácsát kéri, aki arra buzdítja őt, hogy menjen el a vacsorára, és e mellé sok sikert is kíván neki.

KAREN GILLAN

Ez az epizód egy az egyben Eliza-centrikus, ilyesmi az évad eleje óta most történt először, ami egyáltalán nem baj, hiszen teljesen más megvilágításban láthatjuk női főszereplőnket. Míg a pilotban egy beképzelt, sokszor már-már vulgaritásba hajló, urambocsá, de divatmajmot láthattunk, addig az „új” Eliza külső és belső személyiségjegyeit tekintve is sokkal visszafogottabb, ám egyben rendkívül feminin és elegáns – a közös vacsorán egyszerűen tündököl, mint a legszebb drágakő, egyszóval tökéletes ellentéte egykori önmagának. A szülőkkel való találkozás azonban nem csak ebből a szempontból fontos momentum a lány számára, hanem azért is, mert ráébred, hogy talán ő jobb párt érdemel, mint Freddy. Ez volt az a pillanat, amikor elégedetten dőltem hátra a székemben, hiszen ez Eliza Dooley jellemfejlődésének a csúcspontja.

selfie_s01e09_pic4

Főszereplőnk öntudatra ébredésével már egyértelmű a folytatás: Henry és Eliza össze fognak jönni. Innentől kezdve pedig szinte teljesen mindegy hol, mikor és hogyan történik mindez, hiszen az előfolyamatnak a felvezetése nemcsak hogy gyönyörű, néhol vicces, de még hihető és emberi is volt.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Selfie S01E10 – Imperfect Harmony | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.