Jópofa sorozat ez a Crims – mondjuk nekem nem jött be ez a fura börtönös-humoros sorozat, de mivel egy jól átgondolt, okosan megírt, és jó színészekkel eljátszott show, szíves örömest ajánlom az angol humor kedvelőinek.

crims.s01.e01.1

Luke (Elis James) barátnőjével, Gemmával (Lashana Lynch) Ausztráliába készül utazni, hogy ott a jobb lehetőségek reményében könnyebb legyen az életük, ám megérkezik a boltból Gemma bátyja, Jason (Kardiff Kirwan), és mindent megkavar. Jason ugyanis kirabolta a közeli boltot, csak erről nem szólt Luke-nak, és hiába mondta neki, hogy taposson a gázba, Luke nem tudván a rá leső rendőrökről szinte el sem indult kocsijával és utasával, máris lekapcsolták őket. A tetejébe még Jason azzal poénkodott, hogy Luke-nál fegyver van, és használni is fogja. A két srác így kötött ki a fiatalkorúak börtönében, két éves büntetéssel, ráadásul még közös cellát is kaptak. Luke feltett szándéka, hogy olyan messzire kerüli a bajt, amennyire csak lehet, és ebben támogatja is őt Dawn (Cariad Lloyd) börtönőr, csak éppen nem olyan könnyű ezt betartani egy börtönben, ráadásul Jason valahogy mindig – közvetve ugyan – eléri, hogy Luke vigye el a balhét.

crims.s01.e01.2

Csak pozitívan tudok nyilatkozni a pilotról, ami igencsak ritkaságszámban megy – egyetlen egy bajom van vele csupán: nekem nem jön be. A történet ügyes, a fordulatok meglepőek és tökéletesen a helyükön vannak, a poénok pedig ezekből épülnek fel, illetve a srácok közötti viszonyrendszerből, ami nagyon nem egyszerű. Luke egy kedves, egyszerű lélek, aki szeretne nyugodtan és békességben élni, míg Jason a totális ellentéte, akinek folyton a bulizáson és a balhén jár az esze. Jason legjobb barátjának tartja Luke-ot, de nem is sejti, hogy mekkora nagy szerepe van abban, hogy kisiklott Luke leendő békés élete.

A börtönőrök is megérnek egy misét: Dawn, aki bár jószívű és szókimondó, pont ezzel hozza a frászt mindenkire, ugyanis engedékenységében hagyja, hogy két elítélt egy harmadikat kimosson a mosógépben (de persze csak ECO fokozaton), ugyanakkor a nőt szinte már szexuálisan zaklatja főnöke, Creg (Ricky Champ). Creg egy bunkó, mármint nem az a jól van, azért vannak jó pillanatai bunkó, hanem az a pofátlan és nemtörődöm bunkó, akinek mind lekevernénk egy-két pofont. Ráadásul amint teheti, szívózik az elítéltekkel, és azonnal ki is pécézi magának Luke-ot.

crims.s01.e01.4

Hogy mi lesz, a hátralevő öt epizódban azt még csak megtippelni sem merem, de szerintem maradnak a fura szituációk, a zseniális angol humor, és szegény Luke-ra folyton rájár majd a rúd – amibe majd sokat besegít Jason, meg a többi elítélt is. Abban azért reménykedem, hogy Luke és Gemma kapcsolata valamelyest rendeződik.

crims.s01.e01.3

Az Alkonyatos poénért külön dicséret jár az alkotóknak, mert egy, tökéletesen beleszőtték, kettő, annyira intelligens módon figurázták ki a filmet/könyvet, amilyennel még sosem találkoztam. Összességében a Crims egy remek darab, jó a sztori, jók a párbeszédek, ügyesek a színészek – csak nekem nem jön be.

Szerző

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .