Pilotmustra: Cockroaches

Mivel szeretem a poszt apokaliptikus történeteket, így szinte egyértelmű volt, hogy én próbálkozom a Cockroaches című sorozattal, ami, mivel angliai szitkom, igen sokat ígért – csak ezek közül semmit sem tudott megvalósítani.

cockroaches.1

Ismeretlenek atombombát irányítottak a Föld összes nagyvárosára, így Londonra is, a töltet tizennyolc perc múlva becsapódik, ezzel pedig kiírtja az emberiséget. Tom (Daniel Lawrence Taylor) a hírt hallván azonnal szerelmet vall Suze-nak (Esther Smith), és mivel már nincs sok idejük, ezért gyorsan le is fekszenek egymással, csakhogy pár perccel később rájuk nyitnak Suze szülei, aztán becsapódik a bomba. Tíz évvel később a család szerencsésen túlélte a csapást, és bővült egy újabb taggal, ugyanis azon az ominózus éjszakán megfogant Laura (Jessica Emily Rose). A pár kislányukkal együtt elindult a nagyvilágba, ahol túl kell élniük a támadókat, fosztogatókat és egyéb veszélyes embereket. Ám egy találkozás a régi osztálytárssal, Oscarral (Jack Whitehall) felborítja terveiket, ám ezúttal pozitív irányba.

Ez a sorozat botrányosan gagyi, méghozzá nem is az a fajta, ami úgy elmegy a háttérben, miközben az ember csinál valami értelmeset, hanem az a klasszikus „én többet ehhez hozzá sem nyúlok”-gagyi. Nem hiszem, hogy volt olyan szitkom, amit ennyire fapofával ültem volna végig – húszpercnyi kínszenvedés volt ez, amin még a szokásos angol fekete humor sem segített.

cockroaches.2

Azon már fel sem húzom magam, hogy sem egy ilyen támadást nem élhettek volna túl, sem tíz év után nem lennének képesek elviselni az adott sugárzást – de most ezt hagyjuk, mert ennél sokkal, de sokkal nagyobb gondok vannak ezzel a sorozattal. Reménykedtem, hogy a túléléssel kapcsolatban mutatnak egy-két trükköt, és ezekből is születnek jópofa poénok, de az egyetlen, ami értékelhető, az messzemenően megmutatja a show ostobaságát: Suze egy hegedűt adott a lányának, hogy megértse, mi az a zene, és persze ezt éjjel kell gyakorolni, úgy, hogy mérföldekre elhallatszódjon, aztán meg csodálkoznak, hogy rájuk találnak.

Ott kezdődik a legnagyobb probléma, hogy a szereplők a körülöttük lévő világgal szinte nem is foglalkoznak, csak előjönnek a szokásos klisék: támadások, fura idegenek, meg visszaemlékezés a régi világ jó dolgaira. De valójában nincsenek kölcsönhatásban a lerombolt világgal, és olyan természetesen kezelik, hogy tíz év után kimennek a felszínre, hogy az eszméletlen. A két szereplő még mindig úgy viselkedik, mint ha tinik lennének, akiknek csakis a bulizáson jár az eszük – és bár el tudom hinni, hogy visszasírják a régmúltat, azért ennyire már hiteltelen.

Post-apocalyptic fun … Jack Whitehall in Cockroaches. Photograph: Colin Hutton/ITV

Egy tanácsom van: ezt a sorozatot mindenki messzire kerülje el!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..