Lost Girl S05E07 – Here Comes the Night

Hölgyeim és Uraim! Hadd mutassam be a Bosszúállók legújabb szereplőit: Bót és a görögöket! No, hát most aztán nagyon humoros voltam, ennek ellenére nem elhanyagolható a feltűnő hasonlóság a kettő között – mindössze a nemzetiség változott.

LostGirl79

Immáron végre megosztották velünk, hogy az Ősök valójában nem egyenlőek az istenekkel, és már az is tiszta sor, hogy honnan jöttek. Azt persze nem tudtuk meg most sem, hogy miért. Viszont nekik köszönhetően már az első jelenetben is enyhe apokalipszis-hangulat uralkodik a városban. Hatalmas vihar, hurrikán, Lauren amúgy eddig kicsinek tűnő kórháza fogadja a sérülteket. Azonban egy nagyobb vihar nem csak az utcákat dúlja fel, hanem az áramköröket is. Az egyetlen megoldás, ha lekapcsolják Evony dobozát a rendszerről. A doboz feltárul, és… üres. Vagy mégsem?

Az áramkimaradás egyébként a Dalt sem kíméli, a lámpák kialszanak, beesik az eső. A pincében pedig szembetaláljuk magunkat a sorozat talán legváratlanabb jelenetével, főszerepben Vexszel. Azért kicsit megnyugtat a tény, hogy ő ezen legalább annyira meglepődött, mint én, és bár sok néző ízlésének nagyon nem fog tetszeni, szerintem elég jó húzás volt, hogy a nagy hullámokból még nagyobbakat csináljanak.

LostGirl80

Na, és a férjét kereső hölgyre emlékeztek még? Persze, mi nézők már rég tudjuk, hogy a pasas rég nem önmaga, ennek ellenére mégis hazatért az asszonyhoz – szegény Dyson ugyan meglepődik, de őt azért nem ilyen könnyű átejteni, mint a szegény, nagyon is emberi nőt. Az már más lapra tartozik, hogy mindezzel szembesülni mennyire is fájdalmas neki. De azért az a bemutatkozás ütött – én a padlóról szedegettem az államat.

Nagyon pörgős, nagyon izgalmas rész volt. Bár nem kevés dolog történt benne, amire már amúgy is számítottam, de meglepetésből is pont ugyanennyit kaptam. Most már kezdenek sejtéseim lenni, hogy mi is a célja a készítőknek, de azért még nem kiabálom el, csak felírtam egy papírra a tippet. Majd az utolsó epizódnál előveszem, és meglátjuk.

lostgirl77

Annak is örültem, hogy Evonynak nem csak annyi szerepet szántak az évadban, hogy néha nyivákoljon egy sort, amiért többé nem Fae – bár azért jót röhögtem a ráncain –, hanem hatással van a történésekre is. Ugyan Kenzi miatt sose neki drukkoltam, de ettől még egy jó kis karakter a maga egoista, hatalommániás módján.

A szerelmi szálak pedig továbbra sem tagadják meg magukat, igazi Lost Girlös, kusza, mindenki kavar mindenkivel módon történnek, mégis tudtak újat mutatni, nem is keveset. Persze aki korábban nem szerette benne ezeket, az biztos nem lesz tőle oda, meg vissza, szerintem viszont kifejezetten jó, hogy nem akar más lenni a sorozat, mint saját maga.

LostGirl78

Most hátradőlnék elégedetten dorombolva, sajnos azonban dorombolni nem tudok. Így marad a Vasemberes bögre tele kávéval és a hátradőlés. Ilyen epizód után bizony sokkal szebbnek látom a hétfőt.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..