Mókázás a régi haverokkal – A kaptár – Megtorlás (2012)

Lehet szidni A kaptár-filmek sablonosságát, egyszerű történetvezetését, illetve a nullával egyenlő színészi játékot – de az vitathatatlan, hogy még mindig képes a stáb a legütősebb és leglátványosabb akciókat összehozni, akár a zombik nélkül is!

residentevil.retribution.1

Jill Valentine (Sienna Guillory) és az Umbrella Corporation rajtaütött az Arcadián, és lemészárolta a megmaradt túlélőket, miközben csapdába ejtette Alice-t (Milla Jovovich). A vállalat korábbi emberét kihallgatásra vitték el, ám ő nem tanúsított együttműködést, és inkább Redfield testvérekről kérdezett – ezért meg is kapta a büntetését rendesen. Ám egy szokatlan, másfél perces leállás után Alice ki tudott szökni cellájából, hogy tovább haladjon az ismeretlenbe. Az üreg most még mélyebb, mint korábban, ugyanis Tokióban találja magát, ahol éppen elkezdődik a T-vírussal fertőzöttek támadása, és miután Alice-nek sikerül előlük megmenekülnie, kiderül, hogy nincs egyedül a bajban. Ada Wong (Bingbing Li) jött kiszabadítani, egy közös ismerős parancsára, míg nem messze tőlük, Leon S. Kennedy (Johann Urb), Barry Burton (Kevin Durand), és Luther West (Boris Kodjoe) azon munkálkodik, hogy kimenekíthessék a két nőt. De ehhez az Umbrellát irányítónak is lesz egy-két szava.

A kaptár alkotói előszeretettel tartanak egy aprócska mesedélutánt a film előtt, amiben felvázolják a korábbi szituációkat, de azon túl, hogy felfrissítik a rajongók amúgy sem túl feledékeny elméjét, nem igazán tudom, mi célt szolgál ez a rész – de persze élvezem, mert jó újra látni a korábbi munkák emlékezetes jeleneteit.

residentevil.retribution.5

Illik tisztáznom az elején, én bizony mindegyik filmet szerettem, mindet láttam moziban, és előszeretettel veszem őket elő, csak úgy, a szórakozás kedvéért. De az tény, hogy a Megtorlás a filmfolyam leggyengébb darabja, ezért leginkább a hosszát okolom. Kilencvenhat perc ugyanis nem elég ahhoz, hogy kibontsák a történet azon részeit, amik többek, mint a puszta akció. Ilyen például Alice motivációja, hogy megvédje a klónt: a lány ugyanis azt az életet képviseli, ami nem adathatott meg a nőnek, amit maga az Umbrella tett tönkre kapzsiságával, és ismét megpróbálja azáltal, hogy elrabolják tőle. Erre az apróságra én magam is a sokadik újranézés után jöttem rá – amúgy sokat segítettek az extra jelenetek a lemezen, amiknek a nagy részét tényleg kár volt kihagyni.

Mivel én játszottam (és játszok is) a Resident Evil játékokkal, így nekem nem okozott problémát a moszkvai színben látható katonák armadája, akiket a Las Plagas parazita fertőzött meg – ami amúgy a pestis, dögvész kifejezés spanyolul. A Resident Evil 4-ben szerepelt, amit Leonnal és Adával kellett végigjátszani, és tényleg piszok nehéz volt őket megölni, mert bár nem vezettek motort – gyanítom, nem volt a faluban – de nagyon jól elboldogultak az egyéb eszközökkel. Gyanítom a rendező, Paul W. S. Anderson a játékosoknak akart kedvezni ezzel, de sajnos ezt a kísérletét nem koronázta siker – sőt, ebbe kötöttek bele a legtöbben.

residentevil.retribution.2

A korábbi filmek mindegyikében maradéktalanul elégedett voltam a színészválasztással, Wentworth Miller a tökéletes Chris, és Oded Fehr-nél pedig nincs jobb Carlos Olivera, ám ezúttal Leon S. Kennedyvel nagyon mellélőtt a casting. A színész Johann Urb nem rossz színész, valóban érdekes a csontozata, és a fegyver is hitelesen állt a kezében, ám hiányzott belőle az a lezser, kissé nemtörődöm elegancia, amit a játékos Leonban úgy szerettem – a vicc az egészben, hogy A kaptár animációs filmekben tökéletesen eltalálták, bár nekik könnyebb dolguk van. Ugyanakkor keresve sem találhattam volna jobb színészt egyik kedvenc karakterem, Barry Burton szerepére Kevin Durandnál, aki már korábban bizonyította nekem, hogy nem csak az akciófilmekben tud kiválóan játszani, hanem a drámákban és fantasykben is megállja a helyét. Illetve Bingbing Li a tökéletes Ada Wong.

Sok 3D-s film hibája, hogy látványilag kizárólag erre a technikára támaszkodik, ám a Megtorlás inkább a margóra szorította az ehhez szükséges apróságokat, és meghagyta az eredeti látványosságot: a fények és árnyékok játékát, a színek, de leginkább a vörös és fehér összhangját. A bázis szűk fehér folyosói annak ellenére, hogy szinte ragyogtak, már-már fojtogatóan hatottak, és a zombik erre csak rátettek egy lapáttal.

residentevil.retribution.3

Persze a film hemzseg az apróbb logikai hibáktól, amiknek legnagyobbikát az időkeret adta, ugyanis a megadott két óra kevés, és hiteltelen, hogy hőseink ennyi idő alatt véghezviszik tervüket, ráadásul a végén az a kilenc perc nem elég ahhoz, hogy Alice felmásszon azon járaton – illetve az elején sem lenne elég neki kevesebb mint egy perc ahhoz, hogy felvegye azt a szerkót, mint nő, garantálom, hogy segítséggel még a nadrágba is nehezen tudna belebújni. Illetve mi szükség a srácokra, ha már Ada úgyis ott van?

A Megtorlásban azonban annyira elsöprő erejű az akcióorgia, annyira nem hagynak pihenési időt a nézőnek, hogy simán át lehet siklani ezek felett a hibák felett, ugyanis a film működik, méghozzá igen jól. Ráadásul a végkifejlet egy olyan grandiózus következő filmet vetít elénk, amiből azonnal rájön mindenki, hogy az eddigiek csupán a bevezetés volt egy még nagyobb szabású harchoz.

Milla Jovovich;Michelle Rodriguez

Alice beleesett az üregbe, ám ebben az új világban nem kártyakatonák küzdenek meg egymással, és a Fehér Királynő nem áll az ő oldalán!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Minden lánynak kell egy hobbi – Resident Evil: Afterlife (2010) | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..