Az emlékek őre (2014)

thegiver1

Az emlékek őre messze nem tökéletes, de ez még nem változtat azon a tényen, hogy nagyon ritkán van rám film ilyen nagy hatással.

A film poszt-apokaliptikus–utópisztikus világában mindenki egyenlő, és senkinek sincs hatalma a sorsa felett. A gyermekeket genetikusok fejlesztik ki, erre a feladatra kijelölt nők hozzák világra, egy ideig dajkaotthonban nevelkednek, majd családegységekhez rendelik őket, tizenhat éves korukban pedig kirendelik feladatukat, amit egészen addig kell végezniük, amíg arra alkalmatlanná nem válnak, és Máshová nem bocsátják őket. Ami a legijesztőbb ebben, az az, hogy ezzel senkinek sincs semmi gondja, hiszen így nincs gyűlölet, kiközösítés, éhínség vagy háború, ráadásul a vezetőség parancsára mindenki egy injekcióval kezdi napját, ami elnyomja mélyebb érzelmeiket.

thegiver3

A főhős Jonas (Brenton Thwaites) most tölti be a tizenhatot, ám amíg legjobb barátait, Fionát (Odeya Rush) és Ashert (Cameron Monagham) teljesen megszokott munkakörökbe osztja be az Elöljáró (Meryl Streep), addig ő különleges feladatot kap: ő lesz a következő emlékek őre, a közösség azon tagja, akiben tovább él az Egyenleg előtti világ minden szépsége és ocsmánysága. Jonas kiképzése az addigi emlékek őre (Jeff Bridges) alatt rögtön kezdetét is veszi, ám a fiú minél többet tud meg a múltról, azokról a dolgokról, amiket az emberek elfelejtettek, annál biztosabb abban, hogy a társadalom, amiben él, hibás.

Mindig is mondtam, hogy az utópiák rémisztőbbek a disztópiáknál, mert míg az utóbbinál te is, és a szereplők is tisztában vannak azzal, hogy a társdalom hibás, addig az előbbi elhiteti a benne élőkkel, hogy az életük tökéletes, akkor is, ha minden fontos dolgot – a szeretetet, a mély érzelmeket, a választás lehetőségét – elveszik tőlük. Ez igaz Az emlékek őrére is: a bemutatott világ kezdetben tökéletesnek látszik, mindenki vidám, gondtalan, teljesen elégedett az életével, és igazából mi nézőként csak akkor kezdjük el érzékelni, hogy miért is olyan borzalmas ez a világ, mikor Jonas az emlékeken keresztül kezd rádöbbenni, hogy mi mindent vettek el az emberektől. A nyugtalanság érzése, ami folyamatosan keveredik a felfedezés örömével, pedig egyre csak nő, és abban a pontban csúcsosodik ki, mikor Jonas szembesül a halállal.

thegiver2

Egyfelől ez az utazás volt az, amiért ekkora hatással volt rám ez a film, másfelől pedig a képi világ. A közösség, amiben Jonas él, a házak, a közterek, még a ruhák is, teljesen lecsiszoltak, szinte már-már sterilek, vagyis tökéletesen megfelelnek ennek a személytelen világnak, amit a film az örökítő – Jonas megérkezésétől kezdve ez Jeff Bridges karakterének titulusa – aprólékosan kidolgozott, már majdhogynem kaotikus otthona ellensúlyoz. Már ez is szép, de ami igazán megfogott, az a színekkel való játék. A film elején ugyanis az emberek még a színeket is elfelejtették, és ennek megfelelően a mozi fekete-fehérben indul, majd ahogy Jonas megkezdi tanulmányait, előbb a piros jelenik meg, majd fakón az összes többi szín, egészen addig, amíg minden élénkké nem válik, hogy aztán egy mélyponton visszazuhanjunk a színtelenségbe.

Ezek voltak a pozitívumok, most jöjjenek a negatívumok: a sztori, a mitológia kidolgozatlan, bár ez inkább az utóbbinál, és legfőképpen a konfliktus megoldásánál zavaró. A történet megragadt a sci-fi és a fantasy közt: sci-fis elem maga a világ, plusz az olyan kis apróságok, mint például a gyógyszerrel elnyomott érzelmek, de ezzel egy időben meg az emlékek őrének figurája egy az egyben fantasys, ráadásul magyarázat nélküli fantasy-elem. Mert honnan lehet felismerni a potenciális emlékek őrét? Van egy anyajegy a karján. És hogyan lehet felszabadítani az emlékeket? Át kell kelni az emlékezés vonalán, ami egy tényleges határvonal. De azt, hogy ez miért van, vagy egyáltalán hogyan alakult ez ki, na, arra nem tér ki a film (a könyv, amiből készült, lehet, de azt meg nem olvastam). A befejezés is kidolgozatlan, elsietett, és igazából nem is értem pontosan, hogy most mi van.

thegiver4

Ezeken felül mondjuk én még elnéztem volna, hogy pontosan hogyan is működik a társadalom, hogyan kerülnek a gyerekek kiosztásra, hogyan működnek a családegységek a hétköznapokban, de ez már tényleg csak személyes vélemény, ami nagyrészt abból fakadt, hogy anno kifejezetten élveztem Huxley Szép, új világát, aminek első, igencsak terjedelmes fejezete másról sem szól, mint arról, hogyan nevelik ki az új generációt lombikokban, és azt követően hogyan kondicionálják a gyerekeket, hogy a kasztjuknak megfelelően viselkedjenek.

És még egy utolsó megjegyzés: baromi furcsa volt látni a nyúlfarknyi szerepben feltűnő Taylor Swiftet sötét hajjal! (Karaktere amúgy egészen passzolt hozzá, de azt tisztázzuk, hogy ő nem színésznő.)

thegiver5

Az emlékek őrét, nos, nem mondom, hogy meg kell nézni, de erősen javallott. Nem a sztoriért, nem a mitológiáért – mert azok bizonyos pontokon harmatgyengék –, hanem az üzenetért, a képi világért, és azért az érzelmi skáláért, amit felmutat.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Mozipremierek 2014.09.11. | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..