Azok a véres gimnáziumi évek – Carrie (2013)

Ezúttal egy remake-el van dolgunk, a Carrie-ből ugyanis 1976-ban már készült egy ikonikus film. Kimberly Peirce feldolgozása vegyes érzelmeket váltott ki a közönségből, sok kritikus pedig kíméletlenül lehúzta. A negatív visszhang azonban csak részben jogos, mert a film kicsit több, mint aminek látszik.

carrie 4

A történet maradt az eredeti: Carrie White (Chloe Grace Moretz) visszahúzódó gimnazista lány, akinek nincs könnyű élete. Az iskolában nevetség tárgya, otthon pedig bigott, fél-őrült anyja (Julianne Moore) használja céltáblának. Mindennek tetejébe Carrie különleges erők birtokosa, amikkel nemigen tud mit kezdeni, és segítségre sem számíthat senkitől. Megpróbáltatásai a gimnáziumi bálon csúcsosodnak ki, ahol ismét csak megaláztatásban van része. Carrie-nél elpattan valami és természetfeletti ereje segítségével vérfürdővé változtatja az eseményt.

carrie 5

A legtöbb kritika azt kifogásolja az új Carrie-ben, hogy a környezet enyhe modernizálásán (pl.: az internetes bántalmazás bevezetésén) kívül semmiben nem különbözik a korábbi verziótól, így mondhatni fölösleges. Egyrészt nem gondolom, hogy lenézendő egy régi klasszikus technikai felújítása, másrészt az sem igaz, hogy Kimberly Peirce az okostelefonokon kívül semmi újat nem tett hozzá a történethez.

carrie 3

Az új Carrie, a Kick-Assből ismert Chloe Grace Moretz kiváló játékával, nem egészen az a beesett arcú, cingár kislány – van valami a fellépésében, ami minden szenvedés és elnyomás alatt erőt sejtet. Kicsit olyan az egész, mint egy szuperhős sötét eredettörténete, hiszen a mássággal és az emberfeletti erővel való küzdelemnek központi szerepe van, csak ezúttal rossz vége lesz, mert nincs Xavier Professzor, aki rátaláljon Carrie-re. Hozzá hasonló módon az anyja, Margaret karaktere is árnyaltabb, mint az eredeti – a vallásos paranoia az ő esetében átfordul konkrét elmebetegségbe, sebeket kapar magán, tikkel, talán hangokat is hall. Margaret tulajdonképpen kapott egy saját történetet, ő a nő, aki beleőrült abba, hogy felcsinálták, és ez már Carrie születésének pillanatában látszik, ami egyébként az egyik legerősebb jelenet a filmben.

Chloe Moretz;Julianne Moore

Igaz azonban, hogy mivel a film teljesen Carrie-re és az anyjára fókuszál, a többi karakter elég egysíkú. Az osztálytársak gimnazista sztereotípiákat testesítenek meg, amit akár fel lehet így is fogni, hogy ez bárhol és bárkivel megtörténhet, de mégis jobb lenne látni legalább még egy vagy kettő több-dimenziós szereplőt. Legközelebb a tesi tanár, Miss Desjardin (Judy Greer) áll ahhoz, hogy kielégítse ezt az igényt, ám tulajdonképpen ő is csak Margaret ellenpontjaként van ábrázolva, így mindössze az a funkciója, hogy viszonyítási alap legyen. Ígéretesen indul Chris (Portia Doubleday) karaktere is – Carrie „főellenségének” háttérben megvillan egy kis trauma, ami megmagyarázná viselkedését, de ez a szál sajnos elkallódik út közben.

carrie 2

Egyértelmű különbség a régi és az új Carrie között, hogy az új a drámára, és nem a horrora helyezi a hangsúlyt. Ízlés kérdése, hogy ez a döntés tetszik-e valakinek, a kivitelezés megítélésében azonban már lehetünk kritikusak. És kell is, mivel bizonyos helyeken csúnyán elillan a tragikus hangulat. Carrie otthoni körülményei Margaret pontosabb ábrázolása miatt kellően súlyosak, és az iskolai jelenetek is elég jók – a gondok ott kezdődnek, amikor szereplőink megszólalnak. Olyan buta és rossz értelemben furcsa párbeszédek vannak ebben a filmben, hogy inkább ez a tragédia. Teljesen elrontják a hangulatot, ahol szörnyen kéne éreznünk magunkat, nevetni kezdünk és ez nagy kár. Hasonló a helyzet a végső nagy leszámolással. Alapvetően szépen meg van csinálva, jók Carrie mozdulatai, a tekintete, jó a jelenet az autókkal, mégis, néhány idétlen megmozdulás miatt az egész komikusan hat. A film nem akart ijesztő lenni, de így a tragikus vonal is meg-megtörik benne, és véleményem szerint ez az oka a nézők rosszindulatának.

carrie 4

King-rajongóknak mindenképp ajánlom a Carrie felújított verzióját, az új „ízek” miatt és érdekességből, de azt hozzá kell tennem, hogy horrora senki se számítson, és lesznek kifejezetten nevetséges jelenetek. Ha viszont túl tudunk lépni ezeken a hibákon, észrevehetjük, hogy Kimberly Peirce hozza a kötelező szimbólumokat (pl.: a születés, az újjászületés, és a vér kapcsolata ezekkel), egy fokkal árnyaltabb karaktereket szerepeltet és végső soron megadja azt, amiért ezt a történetet minden formájában szeretni lehet: a látványt, ahogy az elnyomott kamaszlány kíméletlenül lemészárolja a szemeteket, aki bántották.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..