Ha maradnék (2014)

ifistay4

Van egy olyan rossz szokásom, hogy sírós, „a végén úgyis mindenki meghal”-típusú drámákkal (lásd: Csillagainkban a hiba, A csíkos pizsamás fiú, A könyvtolvaj, Most jó) kínzom magamat. Viszont van egy esztétikai határvonal, ahol a tragédia átmegy giccsbe, és a Ha maradnék ezt a határvonalat nem csak szimplán átlépte, hanem kengyelfutó gyalogkakukk módjára átsprintelt rajta.

Mia (Chloë Grace Moretz) tipikus tinilány, aki úgy érzi, nem illik sehová – de mégis hogyan lehetne más véleményen, mikor a szülei (Joshua Leonard és Mireille Enos) hatalmas ex-rockkerek, akiknek fiatalkori lázadása kihat nevelési stílusukra, ő meg a csellóért és a klasszikus zenéért rajong. Ezt a „nem illek én ide”-feelinget tetézi, hogy pasija, Adam (Jamie Blackley) menő rockzenész, akinek bandája egyre nagyobb és nagyobb hírnévre tesz szert – otthon, Portland környékén, miközben Mia New Yorkba, a Juilliardra készül egyetemre menni, ami persze éket ver a fiatal szerelmesek közé. Egy nap azonban olyan dolog történik, ami Mia minden eddigi problémáját háttérbe szorítja: szüleivel és kisöccsével, Teddyvel (Jakob Davies) súlyos autóbalesetet szenved, aminek nyomán kómába esik. Tudata azonban kiszabadul a testéből, így a lány kénytelen végignézni, mi történik családjával és saját magával a baleset után, valamint válaszút elé is kerül: el kell döntenie, hogy túl akar-e élni tudva, hogy mi vár rá, amikor felébred.

ifistay2

Amikor először hallottam a filmről – ami amúgy egy ifjúsági regény adaptációja –, úgy voltam vele, hogy ez egész jó ötlet. A mozin túl viszont már látom, hogy harmatgyenge. Jó, persze, biztos jobban átjön könyvben, miután a papír-tinta alapon jobban mutat a hosszas, tehetetlen szenvedés (lásd a Majd újra lesz nyarat és annak adaptációját, ahol a filmben erősen megvágták azt a részt, mikor Daisy kis unokahúgával átvág az erdőn), de az tény, hogy a Ha maradnék nem csak giccses, hanem borzalmasan elnyújtott és unalmas is.

A sztori gyakorlatilag két szálon fut, amik közt folyamatosan ugrálgatunk: van a jelen, vagyis a baleset és a kórház, meg a múlt, annak története, hogyan jött össze Mia és Adam, és kettejük zenei ambíció hogyan hatottak kapcsolatukra. Az előbbi szál inkább az, ami el lett nyújtva, mondjuk abba is éppen annyi giccs került, hogy nem hogy sajnáltam a csajt az átélt tragédiák miatt, hanem inkább csak azt vártam, mikor lesz már vége ennek az egésznek. Mondjuk itt az is probléma, hogy színészileg baromira Chloë Grace Moretz vállán nyugszik minden, de ő pár erősebb pillanattól eltekintve – például mikor magához tér a baleset után, és látja a saját testét a roncsok közt – képtelen bármi többet hozni a tágra nyílt szemű, bizonytalan kislánynál, aki nincs tisztában a saját értékével.

ifistay1

A múlt szála inkább az Adammel való kapcsolatára épít, meg részben arra, hogy a nagyon menő szülei hogyan élték meg, hogy lányuk a klasszikus zenéért rajong, és hogy milyen áldozatokat hoztak a gyerekeikért – ami mondjuk kissé csípte a szememet. Meg is mondom miért: Mia apja akkor hagyta ott a bandáját, az anyja pedig akkor hagyott fel azzal, hogy groupie legyen, mikor megszületett Teddy. Nem mikor évekkel korábban Mia. Hanem amikor Teddy – ez a sorok közt nekem kicsit úgy jött le, mintha Teddy lenne a fontosabb, Miát meg hagyjuk, és miután Mia lány, Teddy meg fiú… Nos, gondolom értitek, mi a bajom. Bár, teszem hozzá, az apának volt egy lépése, amiről csak később szerzünk tudomást, ami azért enyhít ezen a kontraszton.

De vissza Adamhez – gyerekek, én a kémiát ennyire nélkülöző kapcsolatot régen láttam. Egyszerűen képtelen voltam érzelmileg invesztálni a párosba, mert olyan rettenetesen, baromira, borzalmasan üresek voltak. Arról nem is beszélve, hogy a problémáik döntő többségét maguknak, és a rossz kommunikációnak köszönhették. Oké, volt pár cuki pillanat, de… Nem. Lapos volt az egész.

ifistay3

Meg úgy alapból az összes karakter olyan nagyon… „nagyon” volt. Mia – akit egyedül a zenéje, Adam és a családja jellemez, semmi egyéb személyiségjegye nincs – nagyon visszafogott, Adam nagyon menő, Teddy nagyon cuki, a szülők nagyon jófejek és nagyon liberálisak. Ezek, kérem szépen, nem karakterek, hanem skiccek, méghozzá olyanok, hogy még számos fanficekben is találkoztam már jobban megírt szereplőkkel.

A film pont ott ér véget, ahol a sztori kezdene érdekessé válni – mikor felmerül a kérdés:„innen hogyan tovább?” A könyvnek elméletileg van folytatása, amit szintén vászonra lehetne vinni, de… Nem. Köszi, ebből ennyi bőven elég volt.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..