loverosie_pic1

Nem vagyok túlságosan oda a romantikáért, ezt már a beszámolóm elején le szeretném szögezni – teljesen mindegy, hogy gesztusról, vagy könyvről, filmről, illetve bármilyen más alkotásról van szó, belőlem általában a „fúj, ez nyálas”-reakciót váltják ki az ilyen dolgok. A romkomok olyan szempontból „jobbak”, hogy legalább viccesek, emiatt feltételezhetően nem szenvednek annyit a karakterek, mint például egy drámában, de ennek ellenére messze áll a műfaj attól, hogy a kedvencem legyen. Az Ahol a szivárvány véget ér esetében igazából Sam Claflin miatt döntöttem úgy, hogy látni akarom ezt a mozit, és be kell valljam, pozitívan csalódtam.

5D3_8104.CR2

Alex Stewart (Sam Claflin) és Rosie Dunne (Lily Collins) gyerekkoruk óta legjobb barátok, ám kapcsolatukat igyekeznek ezen a szinten tartani, annak ellenére hogy tökéletes párt alkothatnának, és ez mindenki számára evidens, kivéve nekik. Egy közös álmot is meghatároztak: együtt akarnak kimenni Bostonba tanulni és ez egy darabig úgy tűnik, sikerülni fog, hiszen mindketten megkapják a felvételi levelüket – csakhogy időközben Rosie egy bál során teherbe esik az osztály sármőrétől, Gregtől (Christian Cooke), így pedig – mivel elvetetni nem akarja a babát – nem utazhat Amerikába. Alexnek nem mondja el az igazat, mert azzal úgy érzi, visszatartaná, inkább kitalál valami hihető sztorit, és otthon marad megszülni a kicsit. Innentől kezdve tizenkét évig rossz döntések sorozatát hozzák, kerülgetik egymást, míg végül rájönnek, mi is lenne a legjobb mindkettejüknek.

5D3_2749.CR2

Az alapsztorit ltipikusnak lehetne mondani, viszont a „megszokott” romkomokkal ellentétben ez a film sokkal mélyebb tartalommal rendelkezik. Természetesen itt is megkapjuk a párocskánkat, akikről lerí, hogy egymásnak teremtette őket az ég, de ahogy a karakterek, úgy maga a sztori sem próbálja az arcunkba tolni, hogy „tessék, itt vannak ezek ketten, ugye hogy mennyire cukik és mennyire együtt kell lenniük?” Az más tészta, hogy nagyjából egy óra játékidő után, az irdatlan mennyiségű és minőségű bénázás hatására, amit ezek leművelnek én már fogtam a fejemet, hogy „ez nem lehet igaz, az Isten szerelmére, jöjjetek már össze!” Ez viszont nem a mozi hibája, hanem az olyan embereké, akik ha szerelemről van szó úgy viselkednek, mint Alex és Rosie – bár biztosan van olyan, akinek bejön ez a huzavona. Apropó, hadd említsem meg azért, hogy a fent említett történések ellenére Alex és Rosie sztorija azért javarészt hihető volt. Végre kaptunk egy olyan cselekményt, ahol nem volt szerelem első látásra, ami maximum egy-két apró baki miatt meginog, de aztán minden rózsás és el is telt másfél óra – ez a kapcsolat pont azért volt hiteles és emberi, mert két kerek jellem talált egymásra, akik szerethetőek, ám messze nem tökéletesek, és erre nem egyszer kapunk bizonyítékot a cselekmény során. Külön kiemelném a tényt, hogy nem a férfi karakter van „főkolomposként” beállítva, aki mindent elszúr és térden állva kell könyörögnie a lányért, hanem bizony a női főszereplő is bőven követ el hibákat, amikért utána vállalja a felelősséget.

loverosie_pic4

A színészi játék abszolút a helyén volt, a két főszereplő között pazar a kémia, és, mint az interjúkból kiderült, nem csak a mozivásznon. Sam Claflin számomra már bizonyított (például a Unitedban), és itt is remek teljesítményt nyújtott. Lily Collinsról a Csontvárosból látottak alapján nem volt túl pozitív véleményem, de ez szerencsére azóta megváltozott – bizony tehetséges ez a lány, kíváncsi vagyok, mit alkot majd a jövőben. Orlissával ellentétben nekem hiteles volt Sam Claflin tizennyolc éves suhancként is (főleg azzal az idomíthatatlan hajkoronával és a kockás ingjével), inkább Lily Collins volt, aki eleinte nem tudta elhitetni, hogy ő egy tinilány anyukája, azonban egy jó jelenet után már nem volt gondom vele, és onnantól kezdve picit más fényben láttam a karakterét.

loverosie_pic5

A képi világ valóban gyönyörű, a zene fiatalos és sokszor ábrázolja vagy egészíti ki a szereplők érzéseit, az MSN láttán pedig én is nosztalgikus hangulatba kerültem pár pillanatra. Összességében azt tudom mondani, hogy az Ahol a szivárvány véget ér a saját kategóriájában mindenképp kiemelkedő film a hitelessége és a könnyed, ám olykor enyhén tabudöntögető humora miatt. Nem csak romantikus alkatoknak ajánlott!

Szerző

Avatar
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “Így is lehet romkomot csinálni – Ahol a szivárvány véget ér (2014)”

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .