A séf (2014)

chef1

Film semmiről és mindenről, nagyon ízlésesen tálalva.

Carl Casper (Jon Favreau) híresen tehetséges séf, aki hatalmas szenvedéllyel vezeti egy Los Angeles-i étterem konyháját, bár magánélete messze nem ilyen rózsás: tízéves fiával, Percyvel (Emjay Anthony) képtelen megtalálni a közös hangot, bármennyire is próbálkoznak mindketten, ex-feleségével, Inezzel (Sofia Vergara) bár barátságos viszonya, azért tartják a három lépés távolságot, miközben az éttermében dolgozó Mollyval (Scarlett Johansson) furcsa, több mint barátság, de nem egészen szerelem–viszonyt tart fenn. A konfliktus azonban akkor kezdődik, mikor egy ismert ételkritikus, Ramsey Michel (Oliver Platt) – aki tíz éve egyszer már ódákat zengett Carl főztjéről – látogat az étterembe, akit Carl szeretne ismét lenyűgözni, ezért teljesen új menüsorral készül – amit azonban az étterem tulaja, Riva (Dustin Hoffman) letilt, és ragaszkodik hozzá, hogy Carl a megszokott ételeket készítse el. Ez pedig ahhoz vezet, hogy Ramsey lehúzza és unalmasnak nevezi Carl alkotásait. A feldúlt, és a szociális médiához egy cseppet sem értő séf ezt követően dühös üzenetet küld Ramsey-nek a Twitteren, felszólítva a kritikust, hogy jöjjön el újra, mert olyan menü készít neki, amilyet még nem evett – csakhogy bár privátnak szánta az üzenetet, az publikus lett, több ezer ember figyelmét hívva fel így a kritikus és a séf hadakozására.

chef2

Ez a film egy az egyben Jon Favreau szerelemgyereke (csak úgy, mint a Trust Me Clark Greggé), ugyanis ő írta, rendezte, és a főszerepet is ő játssza – ami azért valamilyen szinten meg is látszik a végterméken. A film története bár messziről nézve azért többé-kevésbé egységes, közelebbről nézve azonban már inkább három szegmensből áll, amiket gyengébb szálacskák kötnek össze: előbb ott van Carl és Ramsey összecsapása a való életben és a neten, aztán jön az „innen hogyan tovább” és „győzzük le a büszkeséget, hogy megvalósítsuk az álmainkat” fázis, végül pedig, az utolsó fél órában a nagy amerikai kulináris road movie (amit amúgy még elnéztem volna egy darabig). És bár mondom, vannak összekötő szálak – a szociális média, az önmegvalósítás és persze a kaja –, a film kicsit szétesik, és valahogy olyan érzése lesz tőle az embernek, mintha Favreau egyszerűen mindent bele akart volna suvasztani ebbe a filmbe, amit szeret és amit csak tudott.

A főbb karakterek mind nagyon érdekesek, életszagúak és szimpatikusak, bár nincs mindegyikűjük a lehető legjobban kifejtve. Az apa-fia szál remekül működik, főleg a film utolsó harmadában – szépen látszik, hogy amíg Carl próbál a munkájától elvonatkoztatva foglalkozni fiával, ám erre pont a munkája miatt nincs ideje, addig Percy nem vágyik másra, csak hogy osztozhasson apjával annak hivatásán –, viszont a kissé minden lében kanál Inez néha kicsit sok, és kapcsolata Carllal sem egészen hihető, legalábbis a mozi végén.

chef3

A mellékszereplők hol feltűnnek, hol eltűnnek. A film elején például találkozunk Mollyval, aki szintén egy egészen szimpatikus és érdekes karakter, főleg Carlhoz való viszonyát nézve, és van is egy-két egészen szexi jelenetük, mikor a séf főz a nőnek, ám Mollyról abban a pillanatban megfeledkezünk, amint Carl otthagyja az éttermet. Robert Downey Jr. esete is hasonló – a színész Inez első ex-férjét, Marvint alakítja, aki egyfelől annak ellenére, hogy a stáblistában neve rögtön Favreau-ét követi, mindössze egy jelenet erejéig tűnik fel, és ott is nagyjából azt a Vasember-karaktert hozza, mint tette azt már kétszer Favreau keze alatt a Vasember első két részében.

A film legnagyobb erőssége természetesen a bemutatott ételkultúra. Ember legyen a talpán, akinek nem fut össze a nyál a szájában mindazok láttán, amit Carl Casper séf készít a film alatt, A séf megtekintése ebéd előtt, éhgyomorra pedig kifejezetten ellenjavallott. Ez a szál amúgy a film harmadik felvonásában kap csak igazán teret, ott viszont nagyon – ez az a rész ugyanis, mikor Carl, Percy, és Carl barátja és munkatársa még az étteremből, Martin (John Leguizamo) összerakja a trailerben annyira előretolt büfékocsit, és elindul Miamiból Los Angelesbe, útba ejtve olyan kulináris csomópontokat, mint például New Orleans és Austin. Nem rejtem véka alá, bár ennek a szegmensnek volt egy kis dokumentumfilm-mellékíze, még el tudtam volna nézni egy darabig.

chef4

Bár az utolsó tíz percre gyakorlatilag már nem marad konfliktus, mert ami volt, az is szépen megoldódik a háttérben, mindenféle tetőpont nélkül (mondjuk talán érzelmi tetőpontnak tekinthetjük a jelenetet, amikor Carl és Percy a furgon tetejéről hallgatja a koncertet), azért kapunk egy szinte már indokolatlanul idillikus epilógust, ahol már mindenki boldog és szereti a másikat. Így hát összességében annyit tudok mindössze mondani A séfről, hogy bár elszenvedi, hogy egyetlen ember keze alól került ki és emiatt történetvezetése kissé csapongó, igazi kis feel good mozi, amit legalább egyszer érdemes megnézni – de csakis tele hassal, mert amúgy emberkínzás.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Mozipremierek 2014.10.02. | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..