Frissen megjelent és tavaszra várható animék

Nanatsu no Taizai

A Nanastu no Taizai-t(vagy angolosan a The Seven Deadly Sins) magyar felirattal jelenleg a tizennyolcadik részig élvezheti a magyar közönség, a huszonnégyből. Érdekes, középkoros, lovagos, megmenteni való királykisasszonyos történet, körítve bizarr páncélú, emberfeletti erővel rendelkező harcosokkal, mágusokkal, démonokkal, tündérekkel, és persze az elmaradhatatlan harcokkal, amik Liones Szent Lovagjai és a Hét Főbűn nevű elűzött zsoldos csapat tagjai között zajlik.

 Nanatsu no Taizai

Death Parade

Most mondjátok, hogy nem lehetett arra számítani, hogy én rá ne cuppanjak erre az eléggé bizarr darkos, mégis magával ragadó túlvilági animére? A Bár, mely félút a Föld, illetve a Menny és a Pokol között remek hely arra, hogy a frissen elhunytak szembesüljenek maguk és társuk (ha együtt haltak meg) múltjainak, illetve a saját maguk sötét oldalával. Mindezt egy végig pókerarcot vágó bárpultos magyarázatával körítve – a hangulat nem is lehetne ennél jobb.

 Death Parade

Kyoukai no Rinne

Régi manga, új anime. Csak várni kellett, hogy Takahashi Rumiko negyedik legnépszerűbb mangája is sorozatot kapjon április 4.-től. Az írónőnek olyan műveket köszönhetünk eddig, mint az Inuyasha, Ranma ½, vagy az Urusei Yatsura!, és reméljük, hogy a Brains Base stábja hűen fogja követni a fél halálisten Rinne és emberi társnője, Sakura kalandokkal, és persze humorral teli történetét.

 Kyoukai no Rinne

Owari no Seraph

Szintén áprilisra várható egy vámpíros, tini harcolós anime, a Wit Studio jóvoltából. Egy alternatív világban egy halálos vírus, minden felnőttet megölt, a gyermekek meg a vámpírok rabszolgái lettek. Igen ez így nekem is zavaros volt első olvasásra, majd amint megláttam a szereplőgárdát, és a motivációjuk erejét és miértjét, ami bár ütős, most még számomra kevés – és csak remélni tudom, hogy nem kell majd csalódnom az Owari no Seraphban, mint megannyi más hozzá hasonlóban.

 Owari no Seraph

Kekkai Sensen

Érdekes lesz az idei felhozatal, és ezt mi sem példázhatná jobban a Bones által elénk tárt Kekkai Sensennél, amiben a szegény New York esik áldozatául annak, hogy a földet és a túlvilágot elválasztó határ megszűnik. Évekig folyik a harc, ám egy szuperemberekből álló csapat úgy dönt, a végére jár a dolgoknak és persze mindent levernek, ami, vagy aki az útjukba áll. Mint a Kyoukai és az Owari, ez is áprilisban lesz várható, de melléjük még fel fognak sorakozni nem  kis nevek, mint az április 8-án bemutatkozó Gintama folytatás , vagy a High School  DxD BorN – és akkor még nem is esett szó a jelenleg még megjelenési idő nélküli animékről (pl: Re-Kan!, Saint Seiya: Ougon Tamashi, Robot Girls Z+).

Kekkai Sensen

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..