x-menevo3_3

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban – na, jó, tavaly nyáron, és minden kétséget kizáróan itt a Földön, elkezdtem írni egy, a szívemnek nagyon kedves rajzfilmsorozatról, az X-men: Evolutionről. A cikksorozatban meg is született az első és a második évad bemutatója, aztán, valahogy, az egész félbemaradt. Catleen azóta – teljes joggal – rágja a fülemet, hogy fejezzem be, én pedig végre fejet hajtottam az akarata előtt, beláttam igazát, és nekiestem a sorozat harmadik szezonjának.

Ez az a pont, ahol az X-men: Evolution kezd olyan igazán x-menes lenni, hiszen nem más ponton nyitunk, mint mikor az emberek tudomást szereznek a mutánsok létezéséről. Miután az előző évadot ott fejeztük be, hogy az X-men tagjai és Magneto Acolyte-jai az Őrszemekkel harcoltak, hőseinknek már rögtön a szezon elején számos problémával kell szembenézniük: több társukat is foglyul ejtik, és az 51-es Körzetbe hurcolják, hajtóvadászatot indítanak utánuk, Mistique felrobbantja az Intézetet, és arra is rá kell döbbenniük, hogy az alakváltó nő már hónapok óta játszotta a Professzor szerepét, akiről fogalmuk sincs, hogy merre lehet. Ennek fényében az évad első pár része arra megy, hogy ezeket a problémákat orvosolják – ami amúgy jól is megy, egészen addig, amíg van egy tényleges ellenfél, akivel megküzdhetnek, de sajnos rá kell döbbenniük, hogy az igazi megpróbáltatásokkal csak akkor kell majd szembenézniük, mikor visszatérnek az iskolába.

xmenevo3_4

Ugyanis ez az igazi sava-borsa az X-men történeteknek: a másság elfogadása, mivel a mutáns-lét nem más, mint egy metafora arra, hogy „más vagyok”. A képregényekben a mutánsok mindenféle méretben, formában, nemben, rasszban jelen vannak, és az egyetlen dolog, ami ténylegesen összeköti őket, az az X-gén, amitől vagy külsejükben különböznek a többi embertől, és/vagy abban, hogy van valami különleges képességük – ám az már rajtuk áll, hogy ezt mire használják fel. Az embereket ez viszont nem érdekli, ők csak egy dolgot látnak bennük, azt, hogy mások, és ezért el kell őket nyomni, vagy, extrémebb esetben, végezni kell velük. X Professzor és Magneto sem feltétlenül a jó és a rossz, hanem a konzervatív és a radikális hozzáállás allegóriája erre a helyzetre: Xavier optimistán elhiszi, hogy oktatással és türelemmel rá lehet venni az embereket arra, hogy elfogadják a mutánsokat, míg Magneto inkább az erőszakot alkalmazná ennek eléréséhez – vagy éppen ahhoz folyamodik, hogy az emberektől távol menedéket hoz létre a mutánsoknak, gondoljunk csak Genoshára.

De visszatérve a szezonhoz: miután sikerül elsimítani az Őrszemek okozta problémát, az évad középső részén áttérünk a váltott szereplőkkel dolgozó, karakterközpontú epizódokra. Egy ponton, hála Mistique-nek, Scott elkeveredik a mexikói sivatagban, Evannek meggyűlik a baja mutációjával, Wanda apja nyomára próbál bukkanni, Vadóc elveszíti uralmát a képessége felett (ez a rész amúgy gyönyörűen köt a fináléhoz), Amara pedig ráébred erejének valódi mivoltára.

x-menevo3_1

A szezon egyébként azért is fontos a Marvel-univerzumot nézve, mivel itt tűnik fel először egy karakter, aki azóta a képregényekben is helyet kapott. Ez a szereplő nem más, mint X-23 – aki a képregényekben a Laura Kinney alis alatt is megjelenik –, Wolverine klónja. Az X-men: Evolution története szerint az X-Fegyver kutatási anyagát és Wolverine DNS-ét felhasználva a HYDRA teremtette meg a lányt (amúgy vicces: itt a HYDRA a S.H.I.E.L.D. rivális, akik, Fury szerint, előszeretettel építenek be embereket a S.H.I.E.L.D.-be, de arról egy szó sem esik, hogy annak árnyékában, elrejtve léteznének/léteztek volna), aki azonban utána ellenük fordult, és, mivel őt okolta minden szenvedéséért, elindult, hogy megtalálja „apját”, Wolverine-t.

A szezon végén pedig feltűnik az X-men eddigi legnagyobb ellenfele, Apokalipszis. Arra, hogy a hatalmas erejű mutáns próbál kiszabadulni, már a második évadban volt utalás, mikor is Mesmero az X-men tagjaival lopatott el három gyűrűt, miket egy aranyrúddal kombinálva létrehozott egy kulcsot, amivel kinyithatta az Apokalipszist fogva tartó három ajtóból az elsőt. A harmadik szezonban ezek után a másik két ajtó is kinyílik, és, jó kis cliffhangerként, Apokalipszis is kiszabadul, még hozzá nagyon izgalmas módon, jó sok feszültség és akciószcéna közepette. Ezen a szálon gyönyörűen mozgatták az írók a karaktereket, és a történetív nagyon tetszett, akkor is, ha úgy éreztem, hogy Apokalipszis háttértörténeténél kicsit túlzásba estek az alkotók.

xmenevo3_2

A harmadik évad minden kétséget kizáróan az X-men: Evolution eddigi legsötétebb, legszívszorítóbb, legnagyobb érzelmi skálát bemutató szezonja – gondoljunk csak Vadócra vagy X-23. Ebben a tizenhárom részben az írók nem csak hozták az eddigi színvonalat, hanem meg is haladták azt – úgyhogy le a kalappal előttük.

Szerző

Avatar
Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .