castle7.16_4

Mint az várható volt, a múlt heti, lehengerlő epizód után kicsit visszaesett, ha nem is a minőség, de a feszültség-faktor, ám így is egy szórakoztató, sőt, egyes pontokon egészen elgondolkodtató részt kaptunk.

Gyilkosság a Marson – ez is lehetne az eheti gyilkosságot beharangozó, kicsit félrevezető szalagcím. Az áldozattal ugyanis valójában nem a vörös bolygón, hanem itt a Földön végeztek (még szerencse, mert, ahogy Beckett ezt meg is jegyzi, ott nincs hatásköre), viszont egy Mars-szimulációban. Az öt, vagyis már csak négy, „asztronauta”, akik az első, 2018-re tervezett Mars-expedícióra készülnek, már hat hónapja tengetik napjaikat a marsi környezetet tökéletesen szimuláló környezetben: „űrállomáson” laknak, amit csak szkafanderben hagyhatnak el, mert a vörös homokkal és sziklákkal teleszórt külső térben – a hitelesség kedvéért, és azért, senki se csaljon – oxigén helyett mérges gáz terjeng, bárminemű kapcsolatuk a külvilággal pedig mindössze az interneten keresztül lehetséges. Innen aztán se ki, se be – egyikőjüket azonban mégiscsak leszúrják az állomás előtt, ráadásul akkor, mikor összes társa az épületen belül tartózkodott. Eközben Rick és Kate – hála Martha és Alexis legújabb udvarlóinak – kezdik kicsit túlzsúfoltnak érezni a lakást.

NATHAN FILLION, STANA KATIC

Amit igazán jól sikerült elérni ebben a részben, az az, hogy két szinten működik: van a cuki oldala, mikor is Castle totál bezsong, röpködnek az általános sci-fi, Star Trek, Alien utalások, miközben vidáman ugrál a „csökkent” gravitációban, mikor mellette mindenki rendesen lépked. Ennél a faktornál egy fokkal feljebb a komolyság-skálán be lehetett hozni az olyan dolgokat, mint a két cég küzdelme, hogy vajon ki juttat előbb embert a Marsra, vagy a „majdnem, de nem egészen” mesterséges intelligenciával rendelkező számítógép, amik mellé még bejönnek a szokásos nyomozati elemek, egy kis ipari kémkedés, egy kis bosszú, meg egy kis szerelemféltés. És csak ezután jönnek az igazán fontos, már-már filozofikus dolgok: megéri elmenni a Marsra, akkor is, ha sosem jöhetsz vissza, csak hogy a neved bekerüljön a történelemkönyvekbe? Mire készteti az embert az összezártság?

Szóval nem azt mondom, hogy ez volt a kedvenc részem, de tetszett, amit műveltek benne az alkotók. A főszál érdekes volt, a nyomozás több nyomvonalon haladt, és a helyszín izoláltsága nagyon érdekessé tette az egészet. Ezt csak tetézte, hogy lehetett nyomatni a sci-fis poénokat – ebből a szempontból kifejezetten emlékeztetett az ötödik évad The Final Frontier című epizódjára, ahola gyilkosság egy sci-fi találkozón történt, így hőseink előhozakodhattak sci-fi mániájukkal (igen, az egész rész egy nagy Firefly easter egg). Ám a The Wrong Stuff azért egy fokkal komolyabb hangnemet ütött meg, mint a The Final Frontier, és ez a díszletekben is látszott: az űrállomás nagyon ott volt a szeren, minden részlet klappolt (legalábbis az én laikus szememnek), az állomás számítógépe pedig külön izgalmas lehetőségeket rejtett magában. Amiért pedig jár a piros pont, az a gyilkos valódi kiléte.

castle7.16_2

A mellékszálat tekintve viszont vegyes érzelmek kavarognak bennem. Egyfelől kicsit haragszom a bandára, mert csak úgy uk-muk-fuk kvázi behoztak két új karaktert, akikben lenne lehetőség (főleg Alexis új pasijában, már csak Castle Pira leadott reakciója nyomán), ám mégsem használták ki őket. Persze, ha jobban levezetem, akkor látom, hogy ez a két férfi csak kellékként funkcionált ahhoz, hogy bemutassák, mennyire is megterhelő a friss házasoknak ennyi emberrel laknia, de akkor is kicsit hiányérzetem volt őket illetően. Az viszont tetszett, hogy tökéletesen sikerült párhuzamba állítani a főszálat a mellékszállal, ami nem is tudom, mikor jött össze utoljára a készítőknek. Az utolsó jelenet pedig egyszerre volt megható – főleg Martha monológja – és tündéri – avagy nem is olyan biztos, hogy jó dolog a csend és a nyugalom.

Záróakkordként még beszélhetnénk arról, hogy ebben az epizódban már megint volt utalás arra, hogy Rickék a közeljövőben gyereket vállalhatnak? Sőt, rögtön kettő is – ez pedig már, ha jól számolom, négy a midseason szünet óta. Most két dolgot tudok elképzelni: az alkotók vagy ezekkel a kis elejtett utalásokkal próbálják kitapogatni, mit szólna a nézőközönség egy Castle-babához (mert hát a fandom ugye mindenre reagál), vagy már el is döntötték, hogy jön a gyerek, csak előbb felkészítenek minket. Így vagy úgy, de van egy olyan érzésem, hogy Marthának igaza lesz, és hamarosan még több Castle fog rendetlenkedni a lakásban.

castle7.16_3

Szóval jó volt ez a rész – nem olyan jó, mint a Reckoning, de hát azt a szintet nem is lehet hosszútávon tartani, mert a rajongók nagy része rövid időn belül megőrülne/szívrohamot kapna –, hozott mindent, amit hoznia kellett, akkor is, ha olyan hű, de kiemelkedő nem lett. És most jöhet a rossz hír? A következő részre három hetet kell várnunk.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .